5.Fejezet – Surprise

Sziasztok!

Itt vagyok ragyogok. Sok mindent inkább a fantáziátokra bíztam, mivel úgy gondoltam azért vannak kiskorúak is :P Igen, tudom jöhet a poén, hogy még én is az vagyok xD Kicsit elmélkedős, érzelmesebb és sajnálatos módon szegény Tanya eléggé a háttérbe szorul, ezer bocs mindenkitől, aki szereti Tanyat.
Ehhez többé kevésbé passzol a The Wanted-tól a Glad you came c. szám.
Jó olvasást!
Puszi<3

xoxo 

 

Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.
Született feleségek c. sorozat

(Bella szemszöge)
A meglepetés rettenetesen sokkolt. Nem értettem, hogy miért bukkant fel megint. Már azt hittem végleg lemondott rólam … rólunk és most mégis itt van, mint a régi szép időkben. Ketten együtt, egy eldugott romos szobában, egymás karjaiban. Élvezzük azt az idő, ami megadatott nekünk, ezt a szenvedélyt, ami mindig is köztünk volt, ami ellen nem tudunk tenni. Ami olyan csodálatosan átjár minket minden alkalommal. És megnyugvás tölt el. Ennyi év után is visszajött hozzám. Ez reménnyel tölt el, talán ez mindig így lesz … Nem számít, ha csak néha találkozunk. Nem számít, ha csak a második vagyok számára. Nem érdekel, hogy csak szeretők vagyunk, mert tudom, hogy ez így a legjobb neki. Ezért nem gondolkozom olyanokon, hogy „mi lenne, ha ...” értelmetlen, felesleges. Helyette elérem, hogy ő se gondolkodjon. Elérem, hogy elfelejtse a bűntudatot, amit azért érez, mert nem szereti azt a lányt, vagy azért, mert megcsalja. Elérem, hogy ne gondolkodjon, csak tegye, amit akar. Segítek neki, hogy újra őszintén mosolyogjon. Bármit megteszek érte, amire szüksége van. Az egyetlen probléma, hogy nekem ő az egyetlen, aki igazán számít. És ez megrémít. Rettenetesen. Sosem volt senkim, akit szerettem. Az emberi életemre már egyáltalán nem emlékszem, azóta pedig … Helyt kellett állnom egyes egyedül a világban, anélkül, hogy valaki elmondta volna, hogy vámpír vagyok. Persze nem játszottam apácát, voltak férfiak a létezésemben, de egyikük iránt sem éreztem semmit. Csak szórakoztunk, elütöttük az időt és ennyi. Edwarddal viszont ez más. Mindig is vártam, hogy visszatérjen hozzám...

(Edward szemszöge)
Ezért imádok Bellaval lenni. Ilyenkor megszűnik a világ és csak mi ketten vagyunk. Csodálatos érzés az az önfeledt lebegés, amit a jelenléte biztosít. Ez a nemtörődés, ez a boldogság már egy hete kísér minket, amióta bezárkóztunk a mostanra már romos szobába. Egyszerűen képtelen voltam elengedni őt. A földön feküdtünk alattunk vörös és fekete textil cafatok, körülöttünk az ágy széttört darabjai, a tollpaplanokból kiszabott tollak. Izgató azzal a tudattal körbe nézni a szobában, hogy ezt mi tettük. A hátát simogatom, miközben ő halkan beszél a terveiről, hogy újból beutazza a Földet. Míg én csendben iszom minden egyes szót, ami elhagyja puha ajkait és selymes hangján szól. A mellkasomat simogatja apró, lágy kezével, míg szemeit az enyémbe vájja. Gyönyörű, lángoló vörös izzása fellobbantja körülöttem a világot és egy heves csókkal elhallgattatom. Amikor már képes vagyok elválni ajkaitól mosolyogva, csillogó szemekkel néz rám.
- Kis telhetetlen. - nevet jókedvűen.
- Hogy ééén? - teszem az ártatlant.
- Hát még szép, hogy te. - nevet még mindig, de aztán lágyan csókol. De ez az apró csók is képes elindítani bennem a vágyat. Úgy érzem, mintha a vérkeringésem új elindulna és forrósággal töltené el a testem. A lágy csók fokozódik, a testünk automatikusan reagál a másikéra és őrült táncot járnak a nyelveink is. Az érzések elszabadulnak és ahogy a földhöz préselem őt hallom, még valahol messziről, ahogy az alatta lévő vasrúd összetörik, de nem foglalkozom vele. Tudom, hogy ő nem az a nő, akiért aggódni kéne... Míg nem valami furcsa és rendhagyó dolog történt. Megszólalt a vezetékes telefon. Bellaval egyszerre kaptuk a csörgés felé a fejünket. Őszintén szólva csodálom, hogy egyáltalán még egyben van a telefon. Bella szemei hatalmasra kerekednek a döbbenettől.
- Minden alkalmazott tudja, hogy ez a szoba tabu téma … - néz rám, mire én csak vállat vonok és figyelmen kívül hagyva a csöngést az ajkaira vetem magam. De ő elhúzódik. - Edward, vedd fel, lehet, hogy valami fontos. Lehet, hogy a családod az. - mondja komolyan, mire én lemondóan sóhajtok és felkelek. Előhalászom a telefont a romok alól.
- Igen? - morgom bele a kagylóba.
- Elnézését kérem Mr. Cullen. - szól bele egy fiatal férfi hang. - De úgy gondoltam ez elég fontos lehet … Egy bizonyos Tanya Denali van itt és azt állítja, hogy az Ön párja és hogy Önhöz jött. - A levegő a torkomon akad. A döbbenet eláraszt és ahogy Bellat nézem hasonlóan reagál. Szemei még jobban elkerekednek és halkan felül a romokban, hogy a vonal másik végénél álló vámpír ne hallja, hogy nem egyedül vagyok.
- Hívd a 114-esbe. - tátogj Bella segítőkészen, mire én hálásan bólintok. Nem vagyok felkészülve Tanyara.
- Rendben van, kérem küldje a 114-es szobába. - mondom nyugodt hangon.
- De … - kezdené a recepciós, de én gyorsan közbevágok.
- A 114-esbe. - erősítem meg az előző mondatom, aztán leteszem a telefont és Bellat nézem.
- Ne állj ott, mint egy faszent, hanem vegyél föl valamit! - mondja komolyan, de csak egy mosoly árnyéka játszik ajkain.
- Nem értem, hogy jött ide. - csóválom a fejem. Mire Bella az egyik szekrényhez ment, hogy elővegyen belőle egy koktél ruhát.
- Ezen később is tudsz gondolkodni. Most szedd össze magad, ha nem akard, hogy megtudja. - mondja komoly hangszínre váltva Bella. Sóhajtva teszem, amit mond és felöltözöm egy fekete farmert meg egy fehér inget kanyarítok magamra.
- Köszönöm. - súgom halkan, mire elmosolyodik, végre igazból, ezzel az én ajkaimra is boldog mosolyt varázsolva.
- Bármikor számíthatsz rám. - csókol meg gyorsan, nem hagyva időt arra, hogy elmélyüljön a csókunk. Egy kulcsot nyújt át, amin a 114-es szám szerepel. - Na nyomás. - mosolyog. Igaz legszívesebben vele maradnék, de nem teszem, hanem gyorsan átmegyek a szomszéd szobába, ami sokkal modernebb és elegánsabb. A pasztellszínek dominálnak és tele van modern kütyükkel. LCD tv-vel, masszázskáddal, mozgásérzékelős világítással és a mai kor vívmányaival. Csak gyorsan körbeszaladok, hogy ne érjenek meglepetések. Miután körbeértem, a 113-assal szomszédos falat nézem. Nem hallok semmit sem. Nem tudom, hogy Bella ott van-e még. Mélázásomat a folyosón közeledő halk léptek zaja szakítja meg, ami pontosan az ajtó előtt áll meg és halkan kopog az ajtón. Nem sietek az ajtónyitással, emberi tempóban sétálok oda. Ahogy kinyitom az ajtót Tanya a nyakamba ugrik és lágyan, kislányosan csókol. Ez a gesztus fájón eltér Bella vad érzéki jelenlétével. Pár perc múlva óvatosan eltoltam magamtól és átölelve húztam be a szobába.
- Hát te, hogy kerülsz ide? - próbálok mosolyogni, de elég nehezen megy.
- Hiányoztál. - bújik hozzám.
- Te is hiányoztál. - hazudok de alig veszem észre. Inkább nem gondolok bele, hogy az eltelt egy hétben még csak az eszembe se jutott...
- Las Vegas? Még sosem voltam itt. - néz körül a szobában mosolyogva.
- Igen, imádom ezt a várost. - mondom színtelenül és kitartóan nézem a falat, amikor hirtelen eszembe jut valami... Én egy szóval sem mondtam senkinek, hogy idejövök. Még Alice is csak kis valószínűséggel tudhatta meg. Akkor mégis honnan tudhatta, hogy itt vagyok? - De hogyan találtál rám? Már ne érts félre, de senkinek sem mondtam semmit. Tudod … a barátom szeretné megőrizni a távolságot a családomtól. - magyarázom és mint valami válasz, a szomszéd szobában egy fa eltört. Ezt jelnek vettem. Biztos jelnek, hogy Bella még ott van.
- Ugyan, nem volt nehéz. Közvetlen jegyet vettél. És a bankszámládat is használtad itt. Egy ideig nem kutattam, de aztán akárhányszor hívtalak, vagy a többiek kerestek nem vetted fel a telefont … Ezért kutakodtam egy kicsit és most itt vagyok. - meséli mosolyogva. Majd nem azt mondom, hogy a mobilom nem is szólt, de aztán eszembe jut az első éjszaka, amikor porrá morzsoltam, amikor elkezdett csöngeni ...
- Na látod ezt nem néztem volna ki belőled. - nézek rá csodálkozva, mire ő felnevetett.
- Hát igen. Én sem gondoltam volna, hogy menni fog. - mosolyog. Aztán elkezd beszélni és beszélni. Az otthoniakról beszél. A megszokott hétköznapokat elemzi. Csak néhány szó jutott el a tudatomig, míg a falat bámultam és próbáltam a másik szobából áthallatszó hangokra figyelni. De alig hallottak valamit. De ott volt. Egy helyben állt, valahol az ablaknál lehetett. Légzése egyenletes volt és nyugodt. Elképzeltem, ahogy abban a mélyen dekoltált rövid koktél ruhában ott áll az ablak előtt és néz ki a fényes, élettel teli városra. Képtelen vagyok Tanyara koncentrálni, hiába erőltetem, Bella képe és az elmúlt napok folyamatosan ott vannak a gondolataimban.
- Edward, figyelsz rám egyáltalán? - ragadja meg hirtelen figyelmemet a kérdés.
- Figyelek! - vágom rá azonnal.
- Akkor mit kérdeztem? - kérdezi, mire lázasan kutakodom a gondolataiban, de nem találok a kérdésre, mivel kitartóan sorolja az ételeket svédül.
- Na jó, nem tudom. - mondom és bocsánatkérően próbáltam mereszteni a szemem, de hallom, ahogy Bella halkan kuncog. Szinte fizikai fájdalomba telik Tanyara koncentrálni helyette. Nem értem, hogy Tanya ennyire nem figyel a környezetre, vagy csak simán elkönyveli, hogy a szomszédszobában egy vámpír van.
- Azt kérdeztem, hogy hogy áll a barátod ügye? Mikor jössz végre haza? - Bella kuncogása elhalkul, aztán hirtelen hallatszik az ajtó csukódása. Elment. A testem önkéntelenül mozdul az ajtó felé, hogy megállítsam és visszavigyem a szobába, ahol csak mi ketten vagyunk. De mégsem mozdulok. Tanya miatt nem teszek semmit, így is eléggé tönkreteszem.
- Hát mondjuk úgy, hogy most már alakul a helyzete. Nincs minden rendben. De még legalább egy hétig szeretnék vele maradni. - magyarázom.
- És nem lehetne, hogy hazajönne velünk? A családunk nagyon szívesen fogadná és mit ne mondjak én is irtó kíváncsi vagyok rá. - mosolyog bájosan.
- Ő szeretne távol maradni tőletek. - mondom el már vagy ezredszerre erre a kérdésre a választ. Azt hiszem ez az egyetlen igazság, amit valaha is mondtam nekik róla. Bella valamiért nem akar találkozni velük, na nem mintha csodálnám. Néha Emmett kiüti nálam is a biztosítékot, amikor úgy gondolom bár ne ismerném, persze ez csak hirtelen felindulás, hirtelen harag és hamar elmúlik. És valahogy én is örülök, hogy Emmették nem köszörülik rajta a nyelvüket. Megnyugtató a tudat, hogy van valaki a nagyvilágban, akire mindig számíthatok, a családomon kívül.
- De miért nem? - faggat Tanya.
- Nem tudom. Egyszerűen nem. Talán fél a véleményetektől, ahogy mondtam, ő más. Ő nem vega... - vonok vállat. Sosem kérdeztem, miért nem akar találkozni velük, valahogy nem volt fontos. Sosem érdekelt ez az aprócska információ, ami elég érdekes, hiszen mindig is kíváncsi voltam mindenre, ami vele kapcsolatos, de ez valahogy sosem kötötte le a gondolataimat. Nem is értem, miért nem.
- Biztos, hogy nem tudnád meggyőzni? - kérdezi szomorkásan Tanya.
- Biztos, már próbáltam. - válaszolok őszintén, valamikor régen egyszer megpróbáltam. De azóta sem volt olyan fontos, hogy rávegyem erre.
- És nem lenne baj, ha pár napig maradnék? - pislog kislányos örömmel. - Természetesen nem zavarnálak titeket és megértem, hogy most a barátod miatt vagy itt, nem miattam. Csak szeretnék körbenézni a városban.
- Hát, ha szeretnél, akkor persze maradj csak. - mondom lemondóan. Nem akarom, hogy maradjon. Én most Bellaval akarok lenni, nem vele. De végül is pár nap ide vagy oda nem számít, hisz előttünk az örökkévalóság …