11. Fejezet – The history of wolf and Bella

 Sziasztok!

Szóval ahogy mondtam még folytatódik a farkasos kitérő. Egy kis mellékszál egy kis fantázia és egy kis énnel keverve. (Ebből nem sülhet ki túl sok jó, mi? xD)
Ahogy mondtam minden a gyökerektől megváltozik, de hogy ez mit is jelent pontosan? Nos majd meglátjátok. 

Remélem nem lett túl sok, úgy értem ez inkább fantasy-s mint vámpíros rész, szóval nem kissé érdekel a véleményetek, hogy ehhez mit szóltok …
Remélem ezektől függetlenül tetszeni fog.
Ha szeretnétek ajánlom nektek az egyik kedvenc számom Hurtstől a Wonderful life c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

„És ott, ahol rövid és borús a nappal, Törzs születik, melynek meghalni nem jó”

(Edward szemszöge )
Míg haza felé tartottunk Bellaval, azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsém volt, hogy Alice telefonja miatt nem mentem el vadászni, mint ahogy terveztem. Igaz kissé meglepett húgom telefonja, nem számítottam rá, hogy a nászutuk alatt figyelnek ránk is, még ha ehhez ennyi időre volt szükség … Valami fontos veszélyre számítottam, amikor megláttam, húgom nevét a kijelzőn, még az is megfordult a fejemben, hogy a Volturi jön vagy valaki épp az életünkre tör, ehelyett a drága húgom csak öröm ujjongásba kezdett, amiért megtaláltam a páromat Bella személyében. Eléggé leesett az állam erre kijelentésére. Valami nagyobb kaliberű ügyre számítottam, erre előáll ezzel … Miközben már majd szívbajt kaptam, na jó ez lehetetlen, de akkor is. Egyszer még a sírba visz a húgom. Komolyan mondom a kis pöttöm és a legjobb időzítése...

(Bella szemszöge)

Edwarddal együtt értünk be a Cullen villába. És most először fordult meg a fejemben, hogy esetleg kicsit ferdíthetnék. Ez így elég nagy falat lesz nekik, előre tudom. Végül is ez az egész törzs története, az én múltammal keverve, azt hiszem eléggé katasztrofálisan hangzik. Viszont ha tovább maradok itt, azzal megnövelem az esélyét, hogy a farkasok gondolataiból teszi össze a képet Edward, vagy hogy valamelyikük elszólja magát. Nem akarom, hogy megrendüljön az eddigi bizalmuk felém. Azt hiszem ez az egyetlen oka annak, hogy nem zavar, hogy el kell nekik mondanom. Főleg mivel erről nem sokan tudnak. Csak a Vének, én és talán a Volturi tud valamit, legalábbis Aroból kiindulva … De hogy mennyit, azt nem tudom pontosan. A titkolózás így értelmetlenné válik. Miközben ezek mind lezajlanak a fejemben Edward is és én is leülünk a többiek közé a nappaliban.
- Hallgatunk Bella. - csillognak Emmett szemei és nem kell ahhoz gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam szaftos részletekre vár.
- Emmett hagyd Bellat kicsit békén. - kéri atyáskodó hangon Carlisle.
- Nem szükséges, túl élem. - mosolygok vidáman. - Szóval az egész réges régen kezdődött … - kezdtem volna el költőien a történetet, ha hagyják …
- Komolyan Ádámtól meg Évától kezdjük? - sóhajt Rosalie morcosan.
- Per pillanat én vagyok a mesélő, onnan kezdem, ahonnan nekem tetszik. Ha ennyire nincs ínyedre, hogy meghallgass, akkor csak szólj. Nem muszáj mindenről tudnotok. - mondom gúnyosan. Nem tudom miért, de Rosalie-val nem igazán jövünk ki, ami érdekes, mert a Denali lányokkal tökéletesen megvagyunk. Rosalie és az én kapcsolatomra valahogy a "Két dudás egy csárdában …" mondás jellemző. Nem értem miért van így, talán mert ő is, hozzám hasonlóan, erős akaratú nő.
- Akkor kicsit gyorsítsd fel. - morgolódik Rose, erre én is vettem a lapot.
- És így találkoztam utoljára Billel. - mosolygok gunyorosan, erre Rosalie még jobban feldühödött. Felpattan a helyéről és felém szaladt. De nem számolt azzal, hogy én vagyok az erősebb a gyorsabb és a gyakorlottabb. Ezért különösebb erőfeszítés nélkül a földbe vágtam, erősen szorítottam a nyakát. Egyetlen egy mozdulat kellett volna csupán és a nyakcsigolyái eltörnek és nem tudja tovább magát védeni a haláltól. - Rosalie, én nem vagyok az családi idillt akaró nő. És csak hogy tudd ha nem akarnék mindenkinek rosszat ebben a családban most azonnal kitörném az a kecses nyakad, hogy végre befogd a csőröd és békén hagyj! - sziszegem fenyegetőzve. - De most nem bántalak. Csak azért, mert közéjük tartozol. Ez az egyetlen szerencséd. - engedem el végül a torkát és figyelmet követelően pislogtam le rá, mint holmi féregre. Hazugság volt amit mondtam, szemen szedett hazugság. Igazából egyáltalán nem érdekelne, ha a család tagjai gyászolnák és utálnának engem. Nem érdekelne, az viszont igen, ha Edwardot emiatt veszteném el. Egy ilyen sznob, fennhéjázó nőszemély miatt. A többiek egy szót sem szóltak, sőt látszott rajtuk, hogy szerintük is megérdemelte Rosalie azt, amit kapott, egyedül Emmetten láttam az aggodalom árnyát, még ha valahol mélyen meg is értette, hogy miért tettem, amit tettem. Rosalie végül felállt és durcásan, mint egy óvodás vonult fel a szobájába. Emmett gondolkodva pislogott fel, mivel mint a férjének nyilván mellette a helye és az ő pártján kell állnia, nem az enyémen. - Menj csak utána. - mondom megértően. Végül is le nem marad semmiről, mert föntről ugyanúgy hall mindent, mintha csak köztünk lenne. De legalább a beszólásait Rosalie jelenléte miatt hanyagolni fogja. Dupla haszon nekem. - Szóval akkor kezdődött minden, amikor 1721 végén átjöttem erre a kontinensre. A betelepülők természetesen nagyrészt Észak-Amerikába jöttek. Akkor is suttogtak már egy furcsa törzsről, akik démoni mágiát használtak. Persze ez abban a korban nem volt túl meglepő. Minden vagy istentől származott vagy magától a sátántól. Nem is igazán foglalkoztam velük, inkább Vegasszal foglaltam le magam. Aztán amikor kitört a Déli háború az 1800-as évek elején akkor utaztam el, már akkor tudtam, hogy amit a déliek csinálnak az pusztulásra van ítélve, de nem szóltam bele. Mindenki másképp akart hatalomhoz jutni, messze a Volturitól, az Újvilágban. Mikor visszaindultam Vegasba, akkor fedeztem fel őket. A La Pushiakat. Egy eldugott rezervátumban éltek, lemaradva mindenféle civilizációtól. Élték a maguk bensőséges, pogány életüket. Nem is fordítottam volna rájuk különösebben figyeltem, ha nem találkozom Taha-Akival. És rá kellett jönnöm, tényleg értenek a mágiához. Idióta voltam, kishitű és naiv vámpír létemre is. Nem hittem abban, hogy tényleg képesek kapcsolatot teremteni az állatokkal vagy a természettel. De amikor találkoztam vele, a törzsfőnökkel és láttam, hogy hogyan beszélget a farkasokkal, hogyan képes figyelni a természet hangjaira és rezgéseire. Emlékszem azt mondta, hogy az egyik farkas előre szólt neki, hogy érkezem. Ha nem láttam volna előtte, ahogy a farkassal beszélt ki is nevettem volna. De végül be kellett látnom, hogy vámpírként nem lehetek ilyen hitetlen. - csóválom fejem mosolyogva, visszagondolva arra az időre, amikor még naiv voltam. Hittem, hogy minden apróságot tudok a világról.
- Taha-Aki? - kérdezi Carlisle.
- Igen. - mosolygom. - Hihetetlen ugye? Azóta én is szerves része vagyok a rezervátum életének, még ha erről csak a Vének tudnak. És talán egy-két régebbi generáció ismert.
- Úgy tudom, ő volt az első alakváltó.
- Pontosan. - vigyorgok.
- De te azt mondtad, hogy az állatokkal beszélt …
- Ki mondta, hogy itt ért véget a kapcsolatunk? - nevetek fel vidáman. Még ezek után is milyen szűk látókörűek, de nem kéne csodálkoznom, hogy Carlisle a tudományok embere, vámpírja.
- Nem értem. - teszi szóvá Carlsile azt, amit a többiek is gondolnak.
- Sosem gondolkodtál még rajta vajon Taha-Aki hogy változott át? Mi az a fránya y-kromoszóma a testében? Ugyan, Carlisle orvos vagy, bizonyára gondolkodtál már ezen.
- Te tudod, hogy mi váltotta ki Taha-Akiban az átváltozást? - hangja döbbent és csöpög a kíváncsiságtól.
- Igen, tudom. Nagyon jól tudom. És ha ennyire érdekel elmondhatom. De ha lehet ne híreszteljétek, bár úgy tudom Aro Volturi is már kapisgálja a dolgot, de neki sem kell mindet tudnia.
- Természetesen nem mondjuk el senkinek sem. - mondja határozottan Carlsile.
- Nos, akkor elöljáróban annyit, hogy a mostani farkasok azért alakulnak át farkasokká, mert vámpírok vannak a közelükben. Ezt az y-kromoszóma érzékeli és teszi lehetővé az átváltozást. Ezért lehetséges hogy régebbi generációkban kevesebben voltak farkasok, mint mostanában, vagy azokban az időkben, amikor itt tartózkodtatok.
- Ez érdekes. - gondolkodik el Carlisle hangosan.
- Pontosan. De akkor térjünk vissza az elejére, nem? Taha-Aki fiatal volt, addigra már két fiúval és két elvesztett feleséggel a háta mögött. Szóval akkoriban La Push még teljesen el volt szigetelődve, épp ezért akkor még a vámpírok sem fedezték fel. Taha-Aki azzal fogadott, hogy tudja, hogy nem vagyok ember, bár megfogalmazni nem tudta mi is vagyok valójában. Tudjátok hogy hívott? Démonnőnek. - nevetek fel. - Mert embereket öltem, azt mondta sátántól származom. Én pedig nem cáfoltam meg. Sosem érdekelt ez az egész jó rossz, fekete fehér dolog … Én pedig közöltem vele, hogy rájuk is azt mondják. Akik mágiát használnak. Két perc alatt letárgyaltuk, hogy mindketten ugyanolyan romlottak vagyunk, csak más-más téren. Két percbe telt, mire megtaláltuk a közös hangot. A törzse úgy fogadott, mint figyelmeztetést a veszélyre. Taha-Akin kívül másnak nem volt meg ez a képessége, hogy beszélni tudjon a farkasokkal, épp ezért volt ő a törzsfőnök. Velük maradtam, hogy felkészítsem őket a vámpírok veszedelmére. Persze nem volt egyszerű, hisz mind emberek voltak, egyedül Taha-Aki fejlődött. Minél többet voltunk együtt, annál erősebb lett, annál könnyebben tudott kapcsolatot teremteni az erdőben élő farkasokkal. De megközelítőleg sem volt olyan erős, mint egy vámpír.
- Nem értem, ha a fiai sem örökölték tőle ezt a képességet, akkor hogy öröklődött tovább a farkasok y-kromoszómája? - kérdezi Edward.
- Nos, hallottatok Taha-Aki harmadik feleségéről? - kérdezem, ránézve, de a többieknek is címezve.
- Ő volt az, aki feláldozta magát, hogy Taha-Akinak elég ideje legyen megölni a vámpírt … - húzza össze Edward a szemeit. Tudom, hogy nem érit, hogy most mi a fenének keverem bele a Harmadik feleséget is az ügybe. De hát én már először megmondtam, hogy ez egy bonyolult story nem csak egy egyszerű esti mese.
- Mondjuk. Ez a monda terjedt el róla. De igazából ez nem igaz. A Harmadik Feleség nem áldozta magát fel a falkáért vagy Taha-Akiért. Ugyan tényleg időt nyert arra, hogy Taha-Aki átváltozzon. Az volt az első alkalom, hogy sikerült neki átváltoznia farkassá. Mert akkor történt valami, amire senki sem számított... - sóhajtottam fel és tudom, hogy most értem el az ingoványos terültre. Ez az, amiről nem akarok beszélni és ez az, amit szépen okosan kikerülünk.
- Pontosabban? - vigyorog leszáguldva a lépcsőn Emmett. Arcán perverz mosoly,lerí róla, hogy szaftos részletet akar.
- Nos, van különleges képességem, amiről nem szeretnék beszélni. - nézek körbe rajtuk. - Taha-Aki sosem lett volna elég erős, hogy átváltozzon, vagy legyőzzön egy vámpírt, ha nem használom rajta a képességem. Ha én akkor nem vagyok ott, most nem léteznének alakváltók.
- MI?! - döbbennek le mindannyian, egyedül Edward tudja kordában tartani döbbenetét, mivel ő nagyon jól ismeri a képességem, hisz tapasztalta.
- Igen. Az én képességemmel vált Taha-Aki farkassá, az én képességemmel változtak át a fiai. Az én cseszett képességem és vámpírságom miatt léteznek alakváltók. És az az y-kromoszóma a testükben is tőlem származik. - sóhajtottam fáradtan.
- Miért nem akarod elmondani, hogy mi a képességed? - kíváncsiskodik Emmett.
- Mert ez már az én magánügyem és nem akarom, hogy mindenki ezen csámcsogjon.
- Nem értem, de hisz legalább pár percre szükség van arra, hogy a képességed hasson. - lövi le a poént Edward, hogy ő ismeri a képességem.
- Nocsak, Ed tudja? - Emmett hangja sokat sejtető, jelzi, hogy ki fogja szedni Edwardból, míg én tökéletesen biztos vagyok benne, hogy Edward tartja a száját.
- Tudom, és lakat a számon. - mondja határozottan Ed.
- Vámpír voltam. Lefoglaltam a vámpírt, eltereltem a figyelmét, amíg Taha-Aki átváltozott és erőt gyűjtött. - vonok vállat.
- Szentsége szent kleofás! - mordul fel hirtelen döbbenten Eleazar. - Te vagy az. - súgja halkan.
- Igen, igen, ezt eltaláltad. Én vagyok a Harmadik Feleség. Azért szánalmas nem? Én adtam nekik erőt arra, hogy átváltozhassanak, én készítettem fel őket a vámpír támadásra, én segítem nekik civilizálódni. És ennyit jegyeztek meg rólam. Egy egyszerű jelzőt. - mondom kicsit sértett önérzettel.
- Ez nekem sok(k). - sóhajt fel Edward.
- Ugyan, Drágám, mindig is tudtad, hogy nem vagyok hétköznapi. - mosolyogtam rá ártatlanul.
- Én mindig is tudtam, hogy egy cseszettül elkényeztetettet, hatalommal rendelkező ribanc vagy. De ez nekem is sok! - szól Laurent is.
- Laurent, tudod, hogy én próbálok normálisan viszonyulni hozzád, amióta nem akarsz kinyírni, de azért egy aprócska kedvességet még el tudnék viselni.
- Mert ha nem, akkor rám uszítód a kutyáidat? - nevet vidáman.
- Tudod, hogy a piszkos munkát magam intézem el. - mondom elővéve a fenyegető hangom.
- Tudom, és azt is, hogy ha te akartnál megölni, akkor fohászkodnék, hogy a farkasok tépjenek szét. De per pillanat jóban vagyunk. Szóval nincs miért aggódnom . - mosolyog s hangja tényleg határozott.
- És milyen hatással jár az, hogy a te képességed teremettet őket? - tereli vissza a témát az eredeti síkra Carlisle.
- Nos, a halhatatlanságuk tőlem származik, valamint a gyors gyógyulásuk. Ezenkívül, mint azt észrevehettétek bennem és dolgozik az Alfa hang, sőt, jóval erősebb, mivel ahogy ők mondják én vagyok az ősanya. Jelentős befolyásoló tényezője vagyok a falka életének. És az a szimbólum a vállukon. Az is tőlem származik, mármint persze ezt ők tetováltatják magukra, mint egy jelzésként. De az eredeti alakzat is az enyém, még Oroszországban csináltattam, egy eldugott japánok lakta kisvárosban.
- A tetoválás rajtad. - súgja halkan Edward.
- Igen, egy része annak, ami a farkasokon van.
- Van egy tetkód? Hol? - húzogatja a szemöldökét Emmett kérdőn.
- Titok. - öltöm ki rá a nyelvem. Pedig igazából nem kell rosszra gondolni, a csípőcsontomon van...
- És Bill? - tette fel érdeklődve a kérdést Edward, szemei kutakodóak voltak szinte már követelőzőek. Egy mély sóhajjal kezdtem bele a történet további részébe.

10.Fejezet – Wolfs

Sziasztok!

Először is mint ahogy említettem erősen úgy tűnik vasárnaponként hozom a frisst. Sajnálom, de így kicsit könnyebb nekem.
Szóval, amit most tervezek, azért lehet megfogtok kövezni, ez megint egy mellékszál, ami az eredeti ötletemben nem volt benne. De most mégis. Ez azt fogja jelenteni, hogy eléggé belepiszkálok a La Push-i témába. De nem kell aggódnia azoknak sem, akik nem szeretik annyira a farkasokat, ugyanis ez a kisebb kitérő nem szerves része a történetnek, így csak ebben és a következő fejezetben alkotnak központi témát, egyébként csak maximum említés céljából lesznek benne. ( Előreláthatólag)
Aki szereti, vagy csak kíváncsi rá, az hallgassa meg Taylor Swifttől az I Knew you were in trouble c. számot.
Remélem azért nem fojtotok meg ezért a kitérőért :D
Puszi
LilyV
xoxo
U.I.: Az idézet kicsit más szemszögű … Vagyis majd meg fogjátok érteni kinek a szemszögéből tettem ezt a fejezet elejére...

„Tudom, hogy részben az, amitől ennyire beindulok, amitől ennyire akarom őt, hogy veszélyes. Beleestem a rossz fiúba. Megőrülök azért, aki a bajt kever. Az alfa hímért, aki nem játszik szépen másokkal, és nem fogad el parancsokat senkitől.”
/Karen Marie Moning: Új nap virrad ( Tündérkrónikák 5)/

 

(Edward szemszöge)
Hallottam őket. Közelednek. Hatalmas mancsaik viszonylag halkan csapódnak a földbe. A sebességük megdöbbentő, még egy vámpír számára is. Hirtelen öntött el a félelem, pedig nem vagyok az az ijedős alkat. De egy erős vámpír ösztön késztet arra, hogy a félem öntse el a testem. Ugyanakkor egy másik érzés felül kerekedik ezen, még pedig az aggodalom. Az aggodalom ad erőt, hogy se perc alatt legyűrjem az ösztönös félelemem és a farkasok felé rohanjak. Úgy rohantam mintha az életem múlott volna rajta, hogy odaérjek. Talán ez így is volt, az életem egy jelentős része bizonyosan veszélyben van. És ez a része az életemnek, csak nyugodtan áll és várja a farkasok érkezését. Komolyan elgondolkodom rajta, hogy vajon tényleg ennyire élvezi a veszélyt, vagy csak azért veszélyezteti magát, hogy ne unatkozzon és ne éljen úgy, mint mindenki más? Nem tudom, de akármilyen őrültségeket is tesz, valahogy ez teszi érdekessé. Az, hogy a vámpír sosem tudja biztosan mi fog történni vele mellette. Sosem tudni, hogy esetleg valaki nem tör-e az életére. Ezek pedig mind olyan dolgok, amik érdekessé és izgalmassá teszik vele a létezést. Talán épp ezért szeretem őt jobban, mint a többieket. Azt hiszem épp ez az, ami vonzz benne, ami mindig is vonzott. A veszély és a biztonság érzése egyszerre …

(Bella szemszöge)
Értelmetlen lett volna menekülni, mikor jól tudom, hogy gyorsabbak, mint mi. Nagyon jól tudtam. De annak sem láttam értelmét, hogy akárcsak egy szemernyi félelem is legyen bennem. Ez itt a vámpírok területe, itt mi vagyunk előnyben. És ezt ők is pontosan tudják, ugyanis megállnak a semleges zónában. Viszont az eddig kisállatoktól és a széltől zajos erdőt az ő morgásuk zaja uralta és egy közeledő vámpír lépteinek hangja. Méghozzá Edwardé. Ennyi együtt töltött idő után tökéletesen meg tudtam állapítani, hogy milyen a lépteinek a zaja, amit még akkor is felismerek, ha a szél nem hozza felém az illatát. Azonban Ed olyasmit tett, amire nem számítottam. A farkasok és közém ugrott, védekező állásban. Ez pedig olyannyira meglepett, hogy jóformán köpni-nyelni nem tudtam. Idáig abban a tudatban éltem, hogy Edward tökéletesen tisztában van azzal, hogy maradéktalanul meg tudom magam védeni, épp ezért mindig is egyenrangúként kezeltük egymást. És most mégis elém ugrott, tudván, hogy én az emberi vértől erősebb vagyok és közel olyan gyors, mint ő. És mégis itt van, mégis véd. Ettől a lelkem egy része dühöngő, őrjöngő rabként rázta a láncait, hogy megmutassam meg tudom magam védeni, míg a másik felem örömtáncot járt, amiért még így is védelmezni akar. Mindig is azt hallottam mindenkitől, hogy milyen bonyolult teremtés vagyok, de igazán csak Edward közelében érzem magam és az érzéseimet bonyolultnak. Csupán az a probléma ezzel, hogy egyszerűen nem tudok kiigazodni magamon és ez tényleg őrjítő tud lenni. Most is az …
- Edward? - érintem meg vállát lágyan, amíg ő a farkasokra morog.
- Hátrálj! - mondja, szinte mint valami parancsot. Soha életemben nem hagytam, hogy bárki is irányítson, és ez most is így van. Nem hátrálok, nem is mozdulok. De figyelem az erdő zajait, mint mindig, ettől vagyok benne biztos, hogy közelednek a Cullen és a Denali család tagjai és alig 5 másodperc múlva már mögöttünk sorakoznak.
- Hagyd abba. - mondom lágy hangon, mivel ismerem annyira, hogy ez a gyenge pontja. Most mégsem mozdul, bár a morgást abbahagyja, izmai még mindig ugrása készen feszülnek. - Kérlek, fejezed be! - folytatom tovább, mert tudom, hogy hallgat rám. És igazam is lett, ugyanis pár pillanat múlva kiegyenesedik, már szemei még mindig fenyegetően sötétek, de már sokkal nyugodtabbnak fest, még ha nem is az … Mellé lépek, nem tűröm tovább, hogy gyengébbnek tituláljon magánál. - Oké, felfogtuk, ti vagytok itt a csúnya nagy farkasok, akik megölik a csúnya vámpírokat. De nem maradnátok kussban? Komolyan idegesítő a morgásotok. - szólok a farkasokra gúnyolódva, amitől pár pillanatig el hallgattak a döbbenettől. - Így sokkal jobb. - vigyorgok elégedetten, mire az élen álló hatalmas vörösesbarna farkas hangosan felmordul, míg a többi farkas kussban marad továbbra is. - Teszem fel te vagy az ifjú Black. Hümm, Jacob, igaz? A fiatal alfa. - erre a kijelentésemre újra elhalkult.
- Honnan tudod? - kérdezi döbbenten Edward.
- Vannak forrásaim. - válaszolok elégedetten mosolyogva.
- Még hozzá mindig pontosak és gyorsak. - hallom a hátuk mögül Laurent hangját.
- Te már csak tudod, amennyit kémkedtél utánam. - szólok hátra kissé fenyegető hangsúllyal.
- Azoknak az időknek vége.
- Ezért vagy még életben.
- Tudom. Különben nem próbálnék jópofizni a kis talpnyalóidnak sem.
- Nincsenek talpnyalóim!
- Ja, bocs, akkor nevezzük őket a gyerekeidnek?
- Teszek rá, hogy hogy nevezed őket, de nem a talpnyalóim! - vonok vállat. - De ezt később is megdumálhatjuk. - fordulok vissza a farkasok felé, akik még mindig némán ácsorognak a semleges területen. Amikor a nagy farkas, Jacob hátrébb vonult, egy bokorban átváltozott emberré és engem meglepetésként ért, mennyire hasonlít Ephraimra és Taha-Aki-ra.
- Ki vagy vérszopó? - kérdezi sziszegve. Furcsa, utoljára akkor láttam, amikor meghalt Sarah, az anyja …
- Naa, légy kissé tisztelettudóbb. És ne használjunk egymásra jelzőket kutyuli. - vigyorgok hamiskásan.
- Nem válaszoltál a kérdésemre.
- Mindig is mondtam, hogy többet kellene tanulnotok, elpocsékoljátok a tehetségeteket, hogy ennyit foglalkoztok a vámpírokkal. - aztán Edwardra pillantottam. - Bízol bennem, ugye?
- Jobban, mint bárkiben. - válaszolja komolyan.
- Akkor bízz bennem, tudom, mit csinálok. - válaszolok és teszek pár lépést, míg be nem lépek közéjük a semleges zónába. De nem támadnak meg, sőt a falka tagjai lehajtott fejjel, meghunyászkodottan hátrálnak előlem.
- A francba is azt kérdeztem ki a fészkes fene vagy?! - fakad ki Jacob, a jobb kezét ökölbe szorítva áll, nem hátrál, de nem is lép közelebb.
- Mond csak Alfa, félsz? - lépek lassan felé. Látom a szemében a számára sokkoló félelemet. Azt a félelemet, amit még sosem érzett egy vámpír jelenlététől.
- Nem. - mondja remegő hangon, amin én már képtelen vagyok visszafogni a nevetésem.
- Hazudsz. - kezdek el körözni körülötte, mint oroszlán a zsákmánya körül. - Válaszolj! - mondom parancsoló hangon.
- I...igen. - válaszol kelletlenül.
- Na látod, megértjük mi egymást, Jacob. - mosolygok azzal a ragadozókra jellemző mosollyal, ami a zsákmányban azt az érzést kelti, hogy a következő pillanatban már holtan fekszik, szétmarcangolva.
- Ki vagy? - kérdezi újra, mintha csak ezt az egyetlen mondatot ismerné, amikor annyi más, érdekesebb kérdést is feltehetne. Nos mindegy. Már épp azon lennék, hogy válaszolok, amikor egy méltóságot követelő barnásszürke farkas ugrik elő a fák közül és elém lép, látom a szemét, és azonnal tudom ki ő. Egy régi falka alfája. Kecses, tiszteletet követelő, de mégis elém lép és fejét lehajtja, mint holmi meghajolás, amit én is viszonozok. A lehető legkecsesebben hajolok meg előtte, jelezve az egyenrangúságunkat. De amikor felemeli a fejét látom a szemén, hogy mosolyog, így én közvetlenül elé lépek és megsimogatom a füle tövét.
- Jó újra látni, Billy. - mosolygok rá.
- Billy? Apu? - néz a hatalmas farkasra Jacob, mintha szellemet látna. Erre a farkas egyetlen ugrással a 20 méterre lévő sűrűbb részbe veti magát, hogy ő is átváltozzon.
- Ejnye, Jacob, hát nem ismered fel a saját apádat? - csóválom a fejem.
- Nem az ő  hibája … azóta nem változtam át. - hallok egy mély hangot, ami ugyan jóval idősebb hangszínt öntött magára, de attól még Billy-é.
- Nem mondom, hogy ezzel megleptél volna. - mosolygok rá kicsit sajnálkozóan. Tudom, hogy nehéz időszakon van túl.
- Valaki végre elmagyarázná, hogy mi folyik itt?! És apu, te jársz!?
- Tudod fiam, farkas vagyok, még mindig … Így, hogy az y-kromoszóma újra feléledt bennem se perc alatt felépültem. - magyarázza Billy.
- És ki ő?
- Billy, szükség van rám? Vagy elmagyarázod nekik?
- Megoldom, Bella.
- Rendben. Akkor ha megbocsájtotok, én most visszavonulok.
- Meddig maradsz? - kérdi Billy.
- Még nem tudom. Ha elmegyek szólok. - vonok vállat.
- Valamikor nézz be hozzánk. A Vének hiányoltak.
- Rendben, majd megoldom. Oh, és amíg itt vagyok Seetle az én vadászterületem, de bármilyen vámpír beteszi a lábát, elintézem.
- Ugyanúgy fognak járőrözni.
- Gondoltam. De azért megpróbáltam. - majd vámpír kecsességemmel megfordultam és visszatértem a vámpírok területére. Látom Edward döbbenetét, és azt is, hogy nem fogja megkérdezni, hogy mi ez az egész, legalábbis nem a családja előtt. Ezt igazán értékelném, bár elég gázos lenne, ha ezek után tartanám a számat előttük …
- Ez mi volt? - kérdezi érdeklődve Carlisle.
- Ez tök baró! - nevet Emmett. - Hogyan? Én is akarooom! - mondja mint egy gyerek.
- Talán majd évszázadok múltával sikerül. - öltöm ki rá a nyelvem.
- Ez nem igazság! - durcázik.
- Megdolgoztam a kapcsolataimért. És hidd el nem volt valami szép munka.
- Kíváncsi vagyok hogy érted ezt el. - néz érdeklődve Emmett, szemei tenyérnyire tágulnak.
- Na jó, benne vagyok egy újabb mesedélutánban. - sóhajtok fel lemondóan.
- Király! Nyomás! - rohan vissza Emmett a villába nevetve, míg a többiek fejüket csóválva követik. Én viszont visszanézek a rezervátum felé és még látom azt a hatalmas vörösesbarna farkast, ahogy körözget és nem tudja eldönteni, hogy mit tegyen. Szegény Jacob össze van zavarodva és ahogy látom a szemeit, az a kisfiú jut eszembe, akit Sarah halála után láttam, azokkal a hatalmas, érdeklődő, szeretettel teljes szemekkel. Valamiért mindig az a kisfiú jut eszembe, talán csak azért, mert akkor éreztem egyetlen egyszer úgy, hogy milyen jó lenne, ha lehetne gyermekem. Persze volt időm hozzászokni, hogy sosem leszek anya, de akkor, abban a pár hétben komolyan vágytam rá.
- Menj haza. - mondom halkan, a farkasra nézve. Pár pillanatig civódik, de aztán eleget tesz a kérésemnek és gyorsan megindul a part felé, ahogy a tábortüzeket szokták tartani.
- Bella, biztos, hogy el akarod magyarázni, ami történt? - kérdezi Edward lágy hangon.
- Nem, nem akarom, de ezután a játszma után kénytelen leszek. - nézek kitisztult, aranybarna szemébe.
- Megbántad hogy idejöttél?
- Nem, egyenlőre még nem. - mosolygok rá.
- Ennek igazán örülök.
- Egyébként nem kéne kicsit nagyobb távolságot tartanunk? Úgy értem valakinek feltűnhet, hogy sokat vagyunk együtt.
- Tudod, hogy szakítani akarok Tanyaval.
- De gondolom nem úgy, hogy folyton velem vagy.
- Ezt a kérdést még nem oldottam meg. De hogy őszinte legyek szívesebben vagyok veled.
- Velem? Az örök bajkeverővel? Mellettem aztán nem igazán van nyugalom és idill, mint a családodnál.
- Tisztában vagyok vele. Erre már ennyi idő után rájöttem.
- Emlékszel még arra, amikor elutaztunk Rómába?
- Hogyne. A Volturi katonák azonnal kiszúrtak minket. És ketten intéztük el őket. Izgalmas volt.
- És veszélyes. - emlékeztetem.
- Jó mesterem volt - mosolyog féloldalasan és magához ránt.
- Köszönöm. De attól még nem vagy komplett. A végén még arra kell következtetnem, hogy elrontottalak.
- Ne aggódj előtte sem voltam jobb. Tudod elszöktem itthonról meg ilyesmik.
- Hidd el ez semmi ahhoz, amiket én tettem.
- Elhiszem, de ettől még élvezek veled lenni.
- Szerencséd, hogy nem Emmett vagyok és nem teszek mindenre perverz megállapítást.
- Végül is, ha úgy vesszük …
- Oké, akkor Emmett rontott el, nem én. - fújom ki megkönnyebbülést játszva.
- Biztos vagy benne?
- Nem. De igazából mindegy.
- Mindig is veszélyes létezést akartam, izgalmakat, kalandokat. Úgy akartam és akarok élni, mint te. - mondja halkan, fátyolos hangon, mintha csak magának beszélne.
- Hidd el, nem tudod miről beszélsz. Ne érts félre, szeretek így élni, de néha szeretnék egy kis ... nyugalmat. - sóhajtok fel és kibújok az öleléséből. - De menjünk, mert azt hiszik megszöktünk. - rohanok a ház felé, Edward pedig hamar beér, és együtt megyünk vissza.

Aki többet akar megtudni ... rólam :)

Sziasztok! :D
Mint ahogy a cím is mutatja, aki többet szeretne rólam megtudni, annak ajánlom Majomka és Lorelay blogját. Ezen a blogon bloggerekkel készítenek interjút és most én kerültem sorra :D Akit esetleg érdekel, az nézzen be hozzájuk.
Puszi <3
xoxo

A blog első Díja *-*

A díjat nagyon de nagyon szépen köszönöm  Minie95-nek! <3

1. Ha megkapod a díjat, készíts róla bejegyzést és tedd ki a fent látható képet.

2. Válaszolj őszintén a kérdésekre.

3. Összesen 5 személynek küldheted tovább.

4. Ezt egytől-egyik át kell másolnod a lapodra – kivétel a válaszokat.

5.A díjat vissza nem küldheted. (Akitől kaptad, annak nem adhatod, de te többször is megkaphatod)

Kérdések:

 

1.Mi a kereszt neved?

Zsófia ( régen utáltam, most se szeretem túlzottan, szóval aki Zsófiának hív arra a pokolnál is rosszabb vár ... a Zsófival és hasonlókkal már megbarátkoztam )

 

2. Melyik dalon tudsz igazán sírni?

Őszintén? Nem volt még olyan szám, amin sírtam volna, pedig  szeretem a szomorú számokat is.

 

3. Félsz a sötétben?

Régen féltem, kiskoromban az árnyakat mindig szörnyek néztem aztán anyukám azt mondta, próbáljak tárgyakat behelyettesíteni az árnyékokba és akkor nem oylan félelmetes. Most már egyáltalán nem félek, de ha nem tudok aludni, akkor imádok dolgokat, szörnyeket helyettesíteni, amíg el nem alszom.

 

4. Szerelmes vagy valakibe?

Öhm … Magán jellegű kérdés xD Na jó, végül is nem titok, hogy igen.

5. Mi volt az eddigi legcikibb dolog, ami életedben történt veled?

Tyű, a legcikibb? Azt hiszem, amikor az rányitottam az exbarátomra amikor egy csajjal volt. Akkor már nem voltunk együtt meg nem is volt túl komoly kapcsolatunk, de azért nagyon gáz volt, utána két hónapokig nagy ívben kerültem xD

6. Gondolatban öltél már meg valakit?

Naná hogy! Szerintem mindenki ölt már gondolatban. Én sem vagyok ez alól kivétel.

7. Szerinted a péntek 13-a szerencsét, vagy szerencsétlenséget jelent?

Nem vagyok babonás, általánosságban nem vagyok tisztában a dátumokkal, észre sem veszem, ha péntek 13 van. Én úgy gondolom, hogy nekem se nem szerencsés, se nem szerencsétlen, csak egy átlagos nap.

8. Van olyan dolog, amit még a szüleidnek sem árultál el?

Egyke vagyok és édesanyám egyedül nevel. Sokat dolgozik, de még így is úgy gondolom, hogy szinte mindent tud rólam, bár nem mernék arra megesküdni, hogy nincs valami apróság, amit nem tud …

9. Hallgatsz olyan zenét, amit a barátaid előtt szégyellsz?

Nem. Felvállalom az ízlésemet, vannak olyan számok, amiket a barátaim nem szeretnek, de nem szégyellem előttük, mert mind mások vagyunk, avagy ízlések és pofonok.

10. Kiskorodban sírtál, mikor szurit kaptál?

Ooh, de még hogy! Anyu szerint majdnem eladtam a rendelőt, amikor oltásokat kaptam kiskoromban xD

11. Mit tennél, ha hirtelen híres lennél?

Fogalmam sincs. Jöhetnék a dogmával, hogy nem változnék, de ezt nem tudhatom. Persze nem önszántamból változnék meg, de nem tudhatom miken mennék keresztül, amíg híres lennék. De hogy őszinte legyek nincs benn a nagy életcéljaimban, hogy híres legyek.De ha híres lennék vagy ha gazdag lennék beutaznám a földet *-*

 

12. Szoktál álmodozni?

Szoktam, szerintem mindenki szokott néha. Főleg azok, akik történetet írnak. Úgy gondolom mi mindannyian álmodozunk, és azokból az álmokból, amiket egyszer elképzelünk azokból alakulnak ki a történetek Happy End-jei …( vagy legalábbis nálam igen)

13. Járnál Chace Crawforddal?

Öhm, meg lehet kövezni érte, de a drágalátos google nélkül fogalmam sem lenne ki az. Nos megnéztem képen. És a szemei gyönyörűek, (kék a kedvenc színem szóval ezen nincs mit magyarázni xD) de egyébként az a mindenkinek bejövős cuki srác, aszem épp ezért nem járnék vele …

14. Hány gyereket szeretnél?

Ööö nem tudom, kettőt vagy kettőnél többet, nem tudom, amennyi sikerül annyi lesz.

15. Adni vagy kapni jobb?

17 vagyok, nagyrészt túl a zűrös serdülőkoromon, és eljutottam arra a szintre, hogy adni jobban szeretek.

 

16.Titkom.:

Titkok … titkok. Ha elmondanám őket nem lennének titkok … Szóval bocsi drágáim, ezeket megtartom magamnak :P

 

17. Bakancslista.:- Elvégezni az egyetemet és a gimit
- Jó állást kapni
- Családot alapítani
- Világ körüli utat tenni
- Találkozni legalább egy általam ismert és szeretett külföldi színésszel/énekessel

 

Akiknek tovább küldeném.:

1. Cassy Crockett-nek

2.  yeoznob-nak

( sajnálom, de több bloggernek nem tudom

felajánlani, mivel akiknek a blogjait olvasom

már megkapták ... De aki szeretné nyugodtan

viheti :)

9. fejezet- The past was ours, but the present is just mine

Sziasztok!

Sajnálom a csúszást, de úgy tűnik, hogy át fogok állni a vasárnapi frissítésre … Próbálkozom a szombattal, de nem igen jön össze … De most már reménykedem, hogy kicsit több időm lesz, mint az elmúlt hetekben és helyre rázódom :D
A fejezet főleg Bellaról fog szólni kevesebb érzelemmel, több cselekménnyel.
Remélem tetszeni fog :D
ha szeretitek hallgassátok meg hozzá  Arshad-tól a Girl on fire c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo
U.I.: Némi történelmi háttér ... :)

 

A jövőbe vezető utat csakis a múlt alapos ismeretében tűzhetjük ki: az emberiség mindig elkövetett hibáiból okul.
Leonyid Leonov

 

- Igen, elég jól ismerjük egymást. - válaszolok a kérdésre.
- Mióta is? Te jó ég már 200 éve? - nevet fel Laurent.
- Uh, inkább ne is emlegessük. - nevetek vele.
- Miért, nem is volt olyan rettenetes, nem? - vigyorog.
- Ja, végül is, nem tudom hányszor akartál kinyírni, szívi.
- És egyszer sem sikerült.
- Pech, de mint láthatod másnak sem jött össze.
- Tudod, hogy már nem akarlak megölni. - mosolyog bájosan.
- Ja, amióta lekoptattam Victoriat Jamesről és hagytam, hogy te pátyolgasd a kicsi kis szívét. - gügyögtem.
- Rég volt az már. Azóta mindketten meghaltak. - mondja számomra szokatlanul nyugodtan, nem törődöm hangsúllyal.
- Igen? Nem is tudtam, hogy Victorira is meghalt, csak Jamesről tudtam … - próbálom magamra erőltetni a sajnálkozó énemet, de nem megy túl nagy sikerrel.
- Nem mintha annyira érdekelt volna téged Victoria.
- Jó, tényleg nem.
- De azt hittem tudsz róla. Jó forrásaid vannak.
- Oh, igen, a saját kis vámpírláncom, ugye? És még, miket hordanak össze rólam?
- Még anno hallottam, úgy 40 éve talán, hogy elég durva nézeteltéréseid a Volturival.
- És még nekem vannak forrásaim? - nevetek fel fesztelenül.
- Igaz? - kérdezi döbbenten és ekkor jövök rá, hogy nem hitte el.
- Talán igen, talán nem. Akárhogy is volt nincs hozzá semmi közöd. - mosolygok bájolgóan.
- Mindig is az őrületbe kergettél azzal, hogy terelsz. - vigyorog Laurent.
- Tudom. De most már hadd halljam, hogy a fészkes fenébe jutottál el a vegaságig?
- Miután Vic meghalt eléggé ki voltam. Emlékszel mit mesélt James az újszülött évemről?
- Hogyne. Tudod, vámpír vagyok.
- Na nagyjából vagy tízszer rosszabb voltam. Ki voltam akadva mindenre és mindenkire, amíg nem találkoztam Irinaval. - nyom egy puszit a lány homlokára, meglepetésemre nem vágy, hanem a gyengédség sugárzik belőle. Még sosem láttam ilyennek, olyan, mintha egy teljesen más vámpír lenne, aki csak külsőre olyan, mint a régi Laurent.
- Örülök, hogy így megváltoztál és Irina, csodállak, amiért sikerült végre normálisabb útra terelned. - mosolygok a lányra kedvesen, mire az ő arcán egy vidám mosoly jelent meg.
- Te is sokat változtál, bár nem merném azt mondani, hogy nem vagy olyan, mint régen, de rád is jó hatással vannak. - kacsint mindent tudóan, amiről egy pillanatra lefagyok.
- A lényeg lényege, hogy örülök, hogy megismerhetlek Irina. - mosolygok rá barátságosan, elterelve a témát.
- Én is örülök, Bella. - mosolyog Irina is. - Bár nem mondhatom, hogy ez a mafla bármit is mesélt volna rólad. - néz sértődötten Laurentra.
- Úgy gondolom meg akar kímélni a nem túl szép múlttól. Vannak dolgok, amikről mi, nem vegák nem szívesen beszélünk, főleg olyankor, amikor életmódot váltunk. Sok olyasmi van, amitől meg akar téged óvni. - húzom ki a csávából Laurentot.
- Hé, mit szólnátok, ha beljebb mennénk? - kérdezi nevetve Emmett. - Igazán kíváncsi vagyok, hogy milyen jó történeteid vannak Bella. - csapja össze két kezét csillogó, kíváncsi szemekkel.
- Akkor készülj fel, Emm, csúnya dolgokat is fogsz hallani. - csigázom tovább, ahogy beljebb megyünk a házban, a nappaliba, Laurenttel hátrébb maradunk. A többiek észre sem veszik, ahogy kitekerem a karját.
- Ha bárkinek szólsz arról, hogy tudsz Edwardról meg rólam, búcsút mondhatsz Irinanak és a fejednek is. - hadarom el tátogva alig pár századmásodperc alatt, hogy a többiek ne hallják, aztán elengedem a karját és leülök az Ed mellé a karfára.
- Nos, úgy tudom Edward nem sok mindent mondott rólam. - mosolygok a legártalmatlanabb mosolyommal.
- Igazából semmit sem mondott és ezért még megfizet az öcskös. - szakít félbe azonnal Emmett.
- Kíváncsi leszek bátyó. - válaszol a fenyegetésre Edward.
- Nos hogy egészen pontosak legyünk 1702-ben születtem az akkori Francia Királyságban, akkoriban a Napkirály uralkodott, az a fényűzés, ami akkor zajlott, hú, rettenetes volt. Apámat behívták a spanyol örökösödési háború idején szolgálatra és nem is tért haza. 1716-ban anyám második férje, aki eltartott minket, hozzáadott egy márkihoz. Nem mondom, hogy szerettem, de azért meglehetett szokni. Abban az időben semmi sem a szerelemről szólt, csak arról, hogy a lehető legelőnyösebb házasságokat kössék, hogy a családi hierarchiában egyre feljebb kerüljünk. Végül 1720-ban belehaltam egy szülésbe. Még szerencse, hogy az akkori időkben a vámpírok szabadon jártak keltek és senki sem figyelt fel a folyamatos halálesetekre. Nem tudom, hogy történt, mikor és hogy változtatott át, csak annyit tudok, hogy amikor magamhoz tértem egyedül voltam egy emberektől nyüzsgő város közelében. Szerencsémre csak egy kisváros volt, így nem verték nagydobra az ámokfutásomat. - nevettem fel némi keserűséggel. - Fél év alatt végül eljutottam arra a szintre, hogy kezelni tudtam a vérszomjam és elkezdtem végre élni, úgy, ahogy mindig is akartam. Elkezdtem utazgatni, először Oroszországba mentem. Mindig is kíváncsi voltam arra a hatalmas birodalomra, amiről mindenki ámuldozott és amitől még a király is félt. Aztán átjöttem ide. Itt volt aztán Hawaii számomra, a puritánok gyilkolásával éltem. Aztán annyi minden történt, a Bostoni forrongások, az elnyomás, az indiánok irtása. Akkoriban kezdtem el egy vámpírokból álló egyesületet létrehozni. Én voltam az, aki megalapította Las Vegast, a vámpírok paradicsomát, az emberek bűneinek városát. Majd egy kis távollétre vágyva elutaztam Délre, hogy tanulni tudjak a Déli Háború hibáiból és a városom lakói teljes biztonságban élhessenek. Nem sokkal ezután kötöttem szövetséget az indiánokkal, becsatlakoztam az egyik törzsbe. Segítettem nekik beilleszkedni a puritánok világába, iskolát alapítottam nekik és békét ajánlottam a törzsfőnek. Így az én vérvonalamba tartozó vámpírok sosem léphettek a területükre a tudtom nélkül, mert ha mégis én azonnal megöltem. Igazából rohadt jó móka volt. Nem is gondolnátok mennyire. Imádtam megmutatni, hogy mellettem nem lehet csak úgy elmenni és aki háttat fordít nekem azt megbosszulom. Szerettem a veszélyes életemet élni. Igazából most is szeretem megmutatni másoknak, hogy nem jó dolog velem ujjat húzni. - mosolygok negédesen Laurentra. - De nehéz lenne több, mint 300 évet elmesélni, szóval nagyjából mondjuk azt, hogy ennyi.
- Ne mááár, pont a szaftos részeket hagytad ki! - ellenkezik a nagy mackó.
- Nem gondoltad komolyan, hogy elmondom a létezésem mocskos részét is. - nevetek fel.
- De, pontosan erre számítottam. - durcázik a nagyra nőtt kis mackó.
- Pech. Nem kellene bíznod egy vámpírban. Nem mindig helyes döntés. - öltöm ki rá a nyelvem.
- Haha. - hahotázik gúnyosan.
- Izgalmas életed lehetett és lehet. - mosolyog Carlisle.
- Nos igen, mi tagadás az volt. És meg szeretném tartani ezt a jó szokásomat. - mosolygok. - De te sem panaszkodhatsz, Carlisle. Sok mindent megjártál már, a Volturitól indultál és idáig jutottál, igazán figyelemre méltó.
- Köszönöm Bella.
- Komolyan, olyan, mintha már ismertelek volna titeket, annyit hallottam rólatok, hogy szinte meglepődnék, hogyha még kiderülne valami. - nézek körbe a családon.
- Ez hízelgő Ed, nem is gondoltam volna, hogy ennyit áradozol rólunk. - piszkálja testvérét.
- Néha hízelgek néha szidok.- viccelődik Ed, persze nem igen szokta szidni őket, na jó persze szokott panaszkodni, néha mindenkinek elege van mindenből.
- Nyugi, általában csak dicsér. - súgom oda Emmettnek, persze mindenki hallja.
- Hé! Neked az én pártomat kéne fognod! - bök oldalba Edward.
- Bocsi, de ezt már igazán megérdemelted. - öltöm ki rá a nyelvem.
- Ez nem volt szép.
- Tudod, hogy nem mindig játszom szépen. - vonok vállat.
- Ezért még számolunk. - hajol hozzám közelebb, arcunk közt alig két centi marad, túl kevés. De mégsem veszi ezt észre senki sem rajtam kívül. Tényleg nem ismerik Edwardnak azt a részét, amilyen velem szokott lenni? Tényleg csak velem ilyen? Nem tudom, de úgy tűnik, most meg fogom tudni. Meg fogom látni, hogy hogy viselkedik a családjával és azt is, hogy hogy fog velem viselkedni a családja előtt, mert nyilván nem úgy hozott ide, mint a szeretőjét, hanem mint egy régi jó barátját. Ahogy egyre több időt töltöttem velük, rájöttem, hogy milyen jót tettem Edwarddal annak idején, amikor rávettem, hogy térjen vissza a családjához. Látom azt a harmóniát és idillt, ami nekem sosem adatott meg igazán. Büszke voltam rá, hogy így beilleszkedett és maga mögött hagyta a régi, lázadó korszakát. Két napja már velük vagyok, persze ez még korántsem sok idő és nem elég ahhoz, hogy ezeket mind biztosan ki tudjam jelenteni, de akkor is így látom a dolgokat. Viszont sajnálatos módon eljött az idő, amikor innom kell, mivel Vegasban még nem tudtam táplálkozni, mielőtt eljöttünk. És ebből nem akartam túl nagy problémát okozni. Ezért éjszaka, amikor a többiek szétszéledtek, és csak páran maradtunk a házban, elmentem vadászni. Természetesen nem állatra, de hívhatjuk így is a dolgot. Figyeltem, hogy ne Forksban támadjak, hanem Seattle-ben, mivel ott kevesebb feltűnést kelt egy eltűnés. És ha már itt vagyok oda kéne figyelnem arra is, hogy a Quileute-ekkel ne kerüljek különösebb összetűzésbe, de hát ez elég nehéz lesz, ezt már akkor tudtam, amikor idejöttem. De ez az élet rendje. Egy kis veszély itt, egy kis veszély ott. Igaz reménykedtem benne, hogy nem bukom le ilyen hamar, de ez nem jött össze. Nem messze a villától jártam, amikor meghallottam az egyik farkas vonyítását és hallottam, ahogy közelednek...

8.Fejezet - Meeting with his family

Sziasztok!

Bocsi bocsi, hogy nem jött össze előbb a friss, de áhh sulis dolog, de annyira felcseszték az idegeimet na mindegy hagyjuk :D
A lényeg, hogy most meg van és próbálok visszaállni a megszokott szombat esti időpontra, ígérem :D
A fejezet némi érzelgősség, némi vicc ala én xD Remélem tetszeni fog :D
Ha szeretitek hallgassátok meg hozzá Three days grace-től a wicked game c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

Nem olyan csók volt, mint először, nem az az éhes, vágyakozó, kétségbeesett csók. Nem hasonlított egyetlen csókra sem életemben. Olyan lágy volt, akár egy csók emléke, olyan óvatos, mintha csak az ujjaival simította volna végig az ajkaimat. A szám kinyílt és mozdulatlanná vált. Nagyon csendes volt, suttogás, nem kiáltás. Keze megérintette a nyakamat, a hüvelykujja az állkapcsom alatti bőrhöz simult. Nem azt mondta az érintés: több kell. Azt mondta: ezt akarom. (...)
- Így csókolnálak, ha szeretnélek – mondta.
/Maggie Stiefvater - Forever/

 

Alig fél órát kaptam a nyugodt magányomból az Edwarddal közös szobánkban. Nem akartam még jobban kötődni hozzá, erre most meg még ott van a családja is. Ez egyre inkább kezd rossz útra terelődni az én szempontomból. Idáig is kötődtem hozzá, persze, hogy kötődtem, de ha még több kötelék lesz köztünk az még több fájdalommal jár nekem. De már túl késő visszakozni. Már régen túlságosan késő, hogy le tudjak róla mondani. Csak ültem a helyrehozott, de mégis ugyanúgy kinéző szobában az ágyon. És bámultam magam elé a gondolataimmal viaskodva. Először nem figyeltem fel igazán a halk léptek zajára, ami a folyosóról hallatszott be, még akkor sem, amikor már meg tudtam állapítani, hogy egy vámpírhoz tartoznak, kizárólag akkor kaptam fel a fejem, amikor az ajtózára kattant. És tényleg nem képzelődtem, amikor Edward állt az ajtóban teljes életnagyságban. Egyik szemöldökömet kérdőn felhúztam, mire ő magára öltötte csábos félmosolyát, ami szinte mindig felkérés keringőre … Mély levegőt vettem.
- Hát te? Hogy kerülsz ide? Mi van, ha Tanya feljön? - kérdezem, tőle, mire ő csak megrántja a vállat. Mintha nem számítana neki, pedig tudom, hogy számít. Tudom, hogy akármit is mond vagy tesz, attól még meg akarja őt óvni mindentől, még a széltől is.
- Azt mondtam beszélnem kell veled és hogy addig nyugodtan szórakozzon. - válaszol miután bezárja maga mögött az ajtót és leül mellém az ágyra.
- Beszélni? Miről kellene beszélnünk? - kérdezem érdeklődve.
- Arról, hogy eljössz velünk. - mondja szűkszavúan. Mire hirtelen fordul velem egyet a világ, nem akarja, hogy velük menjek? Hisz érthető lenne. Túl sok jó nem sülhet ki belőle, ha a barátnőjével és a szeretőjével utazik vissza a családjához …
- Nem akarod, hogy menjek? - kérdezem halkan, a szemébe nézve. Meglepetten csillogó szemei és nevetése megzavarnak a gondolkodásban.
- Már hogyne akarnám? - nevet tovább. - Amióta megismertelek hányszor kértelek, hogy gyere velem? Te szerinted én nem akarom, hogy megismerd a családom? - kérdezi vidáman.
- Csak gondoltam most azért kissé bonyolultabb a helyzet, mint eddig. Itt van Tanya. És elég nyilvánvaló, hogy a családod elég keveset tud rólam. Ami nem rossz, ne érts félre, de azért nem a legjobb párosítás ugye?

- Igazából örülök, hogy jössz. Azt hiszem a jelenléted erőt ad ahhoz, hogy elengedjem Tanyat. Csak tudod ebben az egészben az az egyetlen problémám, hogy megsértetted a férfiúi önbecsülésem, hogy ha Tanya kérte, akkor belegyeztél, de ha én, akkor nem. - mosolyog csábosan.
- Még mindig nem épp álmaim utazása lesz ez. - sóhajtok fel.
- Miért? - megfogja az állam és maga felé fordít. Kutató szemei ostromolják a tudatom, de ellenállok.
- Csak.
- Figyelj, Bella, ha nem akarsz … nem kényszerít senki sem, hogy gyere. - súgja halkan, megnyugtatóan.
- Nézd, ha döntenem kell, hogy melyik a fontosabb, hogy ne ismerkedjek meg a családoddal, vagy az idegeim épsége. Akkor az idegeim épsége fontosabb.
- Ez gonosz volt. - vigyorog Edward.
- Én vagyok a gonosz vámpírcsaj, én megengedhetem magamnak. - öltöm ki rá a nyelvem, mire ő válaszul közelebb hajol hozzám és megcsókol. De ez a csók más volt, mint a többi, persze minden csók más és más, de ez annyira különleges volt. Ez a csók nem a szenvedélyről, a vágyról vagy a szexről szólt, ez sokkal több volt annál. Ennek a csóknak valami mélyről jövő jelentése. Olyan volt, mintha azt próbálná megmutatni, hogy mi ketten többek vagyunk mint szeretők, most először felfedeztem a mélyről jövő halvány ígéreteket. Ígéreteket, amik megkeseríthetik az életem. Olyan ígéretek, amikben reménykedem, aztán majd minden összeomlik és padlóra kerülök. Épp ezért én voltam az, aki megszakította a csókot. Egy bizonyos fokig el tudom viselni a lelki fájdalmat, de azért mazochista én sem vagyok. - Azt mondtátok, hogy a reggeli géppel megyünk nem? - kérdezem felsóhajtva.
- Igen, úgyhogy lassan akár indulhatunk is. - pillant az órájára Edward.
- Akkor szólj Tanyanak én meg gyors összedobálok pár cuccot és tíz perc múlva találkozunk a főbejáratnál.
- Rendben. - csókol meg újra, de ebben már szerencsére nem képzeltem semmi olyasmit, ami nem volt ott. Ez csak egy egyszerű csók volt, egy köszönés. - Oh, jut is eszembe, megtréfáljuk Emmettet? - kérdezi vidáman mosolyogva, mire én csak érdeklődve nézek rá. Nem kell bemutatnia a „bátyját” már sokat hallottam róla.
- Persze. Hogyan? - mosolygok rá én is.
- A családom nem tudja, hogy nő vagy. Sőőt meg vannak róla győződve, hogy férfi vagy. - vezet rá a tervére, amin én jót nevetek.
- Értettem, főnök. - nevetek, aztán ő már el is tűnik a szobából. Én meg nekilátok a pakolásnak. Majd amikor alig két perccel később már készen áll a bőröndöm átöltözöm és felveszek egy farmert és egy felül csipkés fekete topot, ami a testemre simul és amit elrejtek egy hatalmas pulcsival, amit Edward cuccai közül vettem ki. A pulcsi elég nagy ahhoz, hogy a mellem domborulatát eltakarja és mivel a combom közepéig ér eltakarja az egész testem. Még a hajamat is összegumizom, hogy a csukja alól se kandikáljon ki a hajam. Majd a tükörbe nézve elégedetten konstatálom, hogy egész jó munkát végeztem. De még így is van elég időm, hogy mindent elintézzek. Lemegyek a recepcióra és szólok, hogy rendeljenek taxit. És még elintézek pár dolgot a Mirage fenntartásával kapcsolatban és mire leérek a főbejárathoz már ott vannak. Mindketten, együtt, ölelkezve, csókolózva. Érzem ahogy a fájdalom belülről szurkálja a testem, de ez az, amit megtanultam kezelni. Az ajkaimon póker mosoly virít, mintha az égvilágon semmi problémám nem lenne. Szerencsére, amire odaérek hozzájuk felfigyelnek rám és némi tapintatosság kedvéért abbahagyják a csókolózást, amiért hálát adok az égnek. Edward feltűnően néz végig rajtam. Szemeiben csodálat és döbbenet viaskodik. Nem hinném, hogy valaha is látott így …
- Ha nem érezném az illatod komolyan azt hinném, hogy pasi vagy. - mondja némi dicsérettel.
- Köszönöm. Mindent megtettem ezért. - mosolygok rájuk, amikor kicsit lejjebb húzom a csuklyát. De nincs időnk csevegni, mivel a recepciós szól, hogy megjött a taxink. Sem a taxiban, sem a repülőúton nem nagyon beszélgettünk. Vagyis Tanya beszélt valamiről, de úgy gondoltam Edwardnak dumál, így nem figyeltem. A repülőn hátrahajtottam a fejem és lehunytam a szemem. Persze aludni nem tudok, de azért jó volt kicsit meditálni a zajongó gépen. Csak akkor nyitom ki a szemem a több órás úton, amikor Edward lágyan végig simít a karomon. Érdeklődve pislogok rá.
- Hamarosan megérkezünk. - mosolyog, mire én csak bólintok. Miután sikerül túljutnunk a reptéri kicsekkolás tortúráján fogunk egy taxit, amely Seetle-ből elvisz minket az Edward által megadott Forksi címre. Nem lepődök meg, amikor majdnem egy órás autókázás után már egy erdős úton kanyargózónk egyre beljebb az erdőben. Mígnem egy csodálatos, hatalmas házhoz nem érünk. Edward kifizeti az utat, majd kiszállunk, de ahogy a taxi elindul visszafelé, már a Cullen és Denali család tagjai a ház előtt gyülekeznek és lelkesen üdvözlik Edwardot és Tanyat. Addig én kicsit kényelmetlenül ácsorgok a hazatérők mögött. Ugyanakkor boldogsággal tölt el, hogy annak idején sikerült Edwardot jó útra terelnem és hogy ilyen boldog a családjában. Amíg elmerülnék ezekben a gondolatokban egy ismerős illat csapja meg az orrom és hirtelen arra kapom a fejem. De ahogy látom nem csak engem lep meg a találkozás, ő is úgy áll ott mintha szellemet látna. Valamiért nem csodálom. De mielőtt bármit is szólhatnék, mély mackós hang férkőzik a gondolataimba és ránézek. Ő Emmett. Teljesen biztos vagyok benne, azokból kiindulva, amennyit Edward mesélt róluk mindegyiküket felismerem.
- Hát ő meg ki? - kérdezi érdeklődve Emmett, mire Edward elmosolyodik, én meg közelebb lépek a családhoz, de nem válaszolok, mert a hangom elárulna.
- Már annyi ideje rágtátok a fülem miatta és most sikerült rávennünk, hogy eljöjjön. - mosolyog Edward, de szemei csillogása elárulja, hogy valamiben sántikál. Vajon ezt Emmett nem veszi észre?
- Baró! - dörzsölgeti a kezét, és úgy fest, mint aki korábban kapta meg a karácsonyi ajándékát. - Van valaki új, akivel bunyózhatok. - vigyorog. Mire én bólintok, nehezemre esik nem megszólalni, de nem lőhetem le a poént. Emmett se szó se beszéd nekem ront. És hagyom, hogy eltaroljon, erősen fogja a karomat és egy fának csap, ami azonnal kettéhasad. Nekem sem kell ennél több, azonnal kirántom a kezem a szorításából és hasba rúgom, de olyan erősen, hogy még a lábai sem érik a földet, ahogy szeli a levegőt. Azért van előnye, ha a vámpír emberi vért iszik. Ajkaimon gonoszkás mosoly jelenik meg, amit persze nem vehet észre, de én tudom, hogy ott van. Gyorsan suhanok felé, hogy még azelőtt elkapjam, mielőtt megállna a repülésben és a nyakánál fogva a földbe döngölöm. Edward felnevet és mellénk suhan. Míg én erősen próbálom visszatartani a nevetésem. Elengedem Emm nyakát és segítő jobbot nyújtok, de csak felpattan és durcásan néz rám.
- Nos tesó milyen érzés, hogy egy csaj döngölt a sárga földbe? - nevet vidáman Edward, mire Emmet szemei elkerekednek.
- Egy csaj? - néz végig rajtam, mire már szabadon felnevetek. Lehúzom a fejemről a csukját.
- Örülök, hogy megismertelek Emmett, már sokat hallottam felőled. - mosolygok rá bájolgóan.
- Ezt most nem mondjátok komolyan? - mereszti szemeit Emmet, amin jót nevetünk Edwarddal és hallom Laurent hangját és Tanyáét is.  Nos igen elég törékenynek tűnök, na jó a vörösen izzó szemeimet leszámítva.
- Elég nagy szívás, mi? Másra számítottál. - vigyorgok.
- Komolyan egy ilyen csajjal voltál minden egyes alkalommal? És még az én gondolataimért csesztél le folyton? - durcázik Emmett.
- Csak simán nem kötöttem az orrodra a teljes igazságot. Így is elég sokatmondó beszólásaid és gondolataid voltak. Ha még megtudtad volna, hogy egy nő a barátom, még ennyire se hagytál volna békén. - von vállat Ed. Én meg hagyom Emmettet, hogy összeszedje magát és a többiek felé fordulok.
- Elnézést ezért az egészért. De Edward meg akarta tréfálni Emmettet és hát erre én voltam a legalkalmasabb. - csóválom a fejem. - Örülök, hogy megismerhetlek titeket, Edward már rengeteget mesélt rólatok. És az elmúlt napokban Tanya is teljes beszámolót adott rólatok is. - pillantok a Denali család felé.
- Jajj én annyira örülök, hogy megismerhetlek. - ölel meg rögtön Esme. - Annyira hálás vagyok mindazért, amit a fiamért tettél. - szipogja halkan, mire Carlisle is mellénk áll. A felesége hátát simogatja.
- Igen, nagyon hálásak vagyunk érte. - mosolyog kedvesen Carlisle.
- Nincs miért hálálkodnotok. - mosolygok kedvesen. Ahogy Esme elengedett Laurent hangját hallom meg, ami jókedvtől terhes.
- Nos igen, Bella a kész talány. Egyik pillanatban jószívű, a másikban már egy cseszett ribanc. - nevet. - Régen láttalak csajszi.
- A kedvességed még mindig a béka segge alatt van Laurent. Nem mintha meglepődnék ezen. - csóválom fejem.
- Ha kedvesebbnek tűnök akkor a ribanc énedet jobban kedvelem. - mosolya olyan széles, hogy reménykedem, hogy szétszakad az arca.
- Ti ismeritek egymást? - hangzik Edward és azt hiszem Irina hangja, bár erre nem mernék megesküdni, nem igazán figyeltem Tanyara, amikor a családjáról beszélt.

2013 *-*

Sziasztok!
Mindenkinek Sikerekben Gazdag, Boldog Új Évet Kívánok! 
 

Új esztendő beköszön.
Régi könyvben új lap
új topán a küszöbön
ég küszöbén új nap.
Ej haj dús az év
minden jót ígér,
minden napja cél és
minden éje kéj.
Babits Mihály

Puszi <3
U.I. Következő rész várhatólag szombat-vasárnap kerül fel.