21.Fejezet – I can stop her

Sziasztok!
Csak sikerült feltennem :) Helyesírási hibákért elnézést kérek már nekem is kezd későre járni … :)
Köszönöm mindazoknak, akik még a csúszás ellenére is olvassák a fejezetet :D
Ajánlom hozzá az Everything I do, I doit for you c. számot ( eléggé csöpögős, a fejezet kevésbé ;))
Puszi
LilyV
xoxo

A nők nagyon furcsák. Váratlanul kegyetlenek, néha meg váratlanul gyöngédek.
Agatha Christie

 

Már két nap telt el azóta, hogy Rosalie-t visszahoztam és a kapcsolat köztünk, egyre láthatatlanabbá vált számára. Már nem szorult a közvetlen közelemre és már teljesen visszanyerte eddigi viselkedését, annyi különbséggel, hogy már nem akart kiüldözni a világból, hanem hálás volt nekem, azért, amit érte tettem. A kapcsolatunk a további napokban is egyre jobban alakult, mivel ő sem és én sem jártunk iskolába a többiekkel. Én, mert a szemem vörösségét a kontaktlencse is csak rövid ideig tudta eltüntetni. Bár Rosalie a napok teltével visszanyerte aranybarna tekintetét, azután, hogy ivott a véremből nem igazán akarta sem ő, sem mi megkockáztatni, hogy emberek közé menjen. Épp ezért elég sok időt töltöttünk együtt, míg a többiek valami fedőstory-t találtak ki, hogy Rose miért nincs iskolában. Esme eleinte mindig itthon maradt velünk, de aztán ő is visszarázódott a napi rutinjába, így délelőttönként az árvaházban segédkezett. Másfél hónappal később úgy döntöttünk, Rosalie-t elkezdjük visszaszoktatni az emberekhez, bár Rosalie nem igazán bízott magában, én biztattam, hogy nem lesz baj, míg végül Emmett unszolására belement. Így egy szombati napon az egész család – hiába győzködtem őket, hogy egyedül is meg tudnám oldani, ők jönni akartak - mentünk a városba, vagyis csak az erdő széléhez, amerre még kevesebb ember jár-kel nap mint nap. Pár percig várnunk kellett míg egy 14 körüli lány közeledett az utcán. Mobilján épp a barátnőjével csacsogott. Nem kellett Roslaie-ra néznem, hogy tudjam hogy reagál rá, de azért mégis figyeltem, ahogy tekintete elsötétül, a teste megfeszül és ugrásra készen támadó állásba áll. Emmett és Carlisle próbálja lefogni, Jasper – az arcán lévő koncentrációból ítélve próbálja lenyugtatni, míg Edward csak nyugodtan áll, egyik karjával átölelve.
- Edward! - szól Emmet, segítséget kérve, amikor Rosalie kibújik a szorításukból. De mielőtt még láthatóvá vált volna a lány számára megszólaltam.
- Rose, állj! - szóltam parancsolóan, amibe elég erőt tudtam belefektetni, ahhoz, hogy Rosalie megdermedjen az erdő takarásában, bár a morgást nem hagyta abba. - Tudom, hogy cseszettül égeti a torkod a lágy forró édes vére. - nyalom meg ajkamat, mert elég rég vadásztam már.
- Ezt hogy? - kérdezi döbbenten Carlisle.
- Amikor azt mondtam, hogy a farkasoknál az én hangom jóval erőteljesebb, mint az alfa hangja nem hazudtam. És ez a vámpíroknál is így van, az én akaratom, amit rájuk tudok gyakorolni még a vérszavánál is erősebb. - ecsetelgetem büszkén. - Ezért mondtam, hogy nem kell díszkíséret, tudom mit teszek, Edwardnak is én segítettem visszaszoknia az állati vérre …
- Hogyan? Már úgy értem Jasperre rengeteg ideig kellett figyelnünk, viszont Edward se perc alatt visszaszokott és nem volt olyan hosszú ideig veled …
- A kulcs a fájdalom. Hogy megtanulja kezelni.
- Igen, de hogy?
- Figyeljetek csak. - mosolygok Carlisle-ra, majd Rose-hoz fordulok. - Fejezd be a morgást és menj oda a lányhoz! És kérdezd meg tőle hogy jutsz el a plázába. - adom oda neki a napszemüvegem. De mielőtt feltenné látom a szemében az éhségen kívül a dühöt is megvillanni. De nem tudott ellenállni a parancsomnak. Rekedt hangon beszélt a lánnyal, míg a lágy segítőkészen magyarázta neki az útvonalat. Rose teste görcsbe feszült, de a lágy mégis teljes közvetlenséggel beszélt vele. Majd emberi tempóban visszajött, mivel ennyiről szólt a parancs, így már azonnal nekem ugrott, mire én lefogtam.
- Héé. Nyugi, csak segítek. - mondom halkan, és erősen tartom, míg ő ficánkolva próbál szabadulni.
- Segíteni? Ez rettenetes volt!
- Nem bántottad. - mondom vállat vonva.
- De tudod milyen cseszettül ég a torkom?! Annyira fáj! - a hanglejtéséből azt hiszem most kezd hisztérikus rohamot kapni, ami engem is feldühít, bár nem értem miért. Talán egyszerűen csak amiatt, amik mostanában történtek.
- Jajj már, te akarsz visszaszokni az állati vérre, nem én! Márpedig vagy gyorsan csináljuk, az én módszeremmel, vagy lassan, a családod módszerével … Nekem édes mindegy, nem kell mindig azt lesni, hogy mikor kell éppen leállítanom téged, mert akkor már nem az én felelősségem vagy. És csak hogy tudd, én nap mint nap szembekerülök ezzel a fájdalommal. Tudod én nem vagyok vega és nem is leszek az! Azzal, hogy folyamatosan ember vérrel táplálkozom semmi sem lesz elviselhetőbb az az égető kaparó érzés mindig ott van a torkomon. A vér körülbelül egy max két napig enyhíti. Míg ti szépen lassan teljesen el tudjátok magatokban nyomni, addig bennem mindig itt van. - érintem meg a nyakam, miután elengedtem Rose-t.
- Ha szerinted ennyivel jobb a vega lét, akkor miért nem lettél vega? - kérdezi dühösen Rose, mire én elvesztem az eddigi temperamentumom és lenyugszom.
- Egyszer megpróbáltam … miután Edward visszatért hozzátok. - vonok vállat.
- Tényleg? - lepődik meg Edward, nos igen nem vertem nagy dobra a dolgot.
- Igen, megpróbáltam. 4 hónapig nem ittam embervért, és emberek közelében is meg tudtam állni, hogy ne igyak belőlük, de nem tudtam, hogy ez milyen következményekkel jár...
- Nem értelek. - csóválja a fejét hatalmas értetlen szemekkel Rose.
- A képességem összetett dolog. A főképességem, az, hogy képes vagyok felvenni emberi tulajdonságokat, mint a lágy bőr, vagy az érmozgást, amikor feltámasztottalak. Bár szívverést nem tudok létrehozni, és elég fájdalmas is, ahogy a testem átveszik egy max két emberi tulajdonságomat. A véremnek nincs gyógyító ereje, ugyanolyan, mint bármely más embervéren élő társamé lehet. De egyik vámpírból sem lehet vért kinyerni …
- Nem értem mire akarsz kilyukadni, pedig nekem van orvosim is. - szól kíváncsi hangon Carlisle.
- Tudjátok vannak leszármazottaim, mármint nem egyeneságon, de vannak … - pillantok gyorsan Edwardra, hisz ő erről is tud. - Amikor vega voltam az egyikük, aki alig pár éve vámpír volt és tudta, hogy a rokonom. Tudtam, hogy veszélyben van, így pár barátom figyelte és én is a közelben voltam, ha esetleg valami történne. De tudták, hogy akkor kell támadniuk, amikor én nem vagyok ott … Amikor megtudtam, hogy megölték, de nem égették el tudtam, hogy ez egy újabb felkérés volt a keringőre. Amit muszáj volt elfogadnom. Azonnal odasiettem és a képességem segítségével próbáltam megmenteni, de nem ment. Csak állati vér volt a szervezetemben és persze a vámpírméreg , semmi emberi. Márpedig az emberi vér jóval erősebb. Így nem tudtam megmenteni. Azóta nem ittam állati vért. Inkább embereket ölök, minthogy elveszítsem azokat a vámpírokat, akik közel állnak hozzám.
- Azt mondtad felkérés volt keringőre. Ki volt az aki megtámadta őt? - kérdezi Carlisle.
- A Volturi.
- A Volturi?
- Igen. Szépen fogalmazva is meg tudnám őket fojtani egy kanál vízben. - szűröm fogaim közt a levegőt, Edward némán nyugtat meg, magához ölel.
- Miért? - érdeklődik Carlisle.
- Ez egy elég hosszú történet fájdalmas részekkel és happy end nélkül … - sóhajtok fel. - Nem könnyű róla beszélnem, remélem megértitek, hogy időre van szükségem, hogy elmondjam.
- Természetesen Bella. - mosolyog rám melegen Alice.
- Köszönöm, viszont ha most megbocsájtotok elintéznék pár telefont … - váltok egy gyors csókot Edwarddal majd kimegyek az erdőbe. Nem szeretném, ha tudnának arról, ami következik, még nem, még nincsenek rá felkészülve. De már nincs sok időnk. A bosszú ideje közeledik...

(Edward szemszöge)

Mindig is csodáltam Bellat. Régebben azért, mert mindig a veszélyt és a féktelen tüzet jelképezte számomra, majd az elszakadást a világtól. Most … most mindent. Amiért megmentette Rose-t, miattam. Ez olyan áldozat volt tőle, ami számomra több volt mindennél, hisz ki nem állhatták egymást. Bár most, hogy feltámasztotta, most már egész jól kijönnek. De amit mondott, arról, hogy ő megpróbált vega lenni, az volt a hab a tortán. Ez még nagyobb áldozat lett volna tőle … értem. És még mindig képes meglepni. Ennyi év után is meg tud lepni. Ez egyszerűen hihetetlen. De hogy őszinte legyek még ezt is szeretem benne. Igazából kétlem, hogy van bármi amit nem szeretnék benne … Azt hiszem ezt hívják szerelemnek. De az, hogy azt mondta, hogy elfogja nekik mondani, hogy mi a problémája a Volturival … Ez egyáltalán nem ígér sok jót. Tudom miért fáj neki annyira arról beszélni, hisz kinek nem fájna? Lehet sokkal nagyobb a probléma, mint hittem? Így úgy döntöttem, hogy utána megyek az erdőbe … csak egy beszélgetést utolsó pár szavát csíptem el, de ezek is épp elegek voltak ahhoz, hogy tudjam mi a helyzet …
- Tudomásomra adták, hogy tudják, hogy Edwarddal együtt vagyunk. Nincs több időnk, nem akarom, hogy még ennél is nagyobb veszélybe kerüljön. Hamarabb kell lépnünk. - fejezi be gyorsan a beszélgetést, valószínűleg észrevett.
- Mi volt ez Bella? - kérdezem kissé dühösen.
- Szerintem a lényeget hallottad …
- Nem kell megvédened.
- De igen. - simít végig lágyan az arcomon selymes kezével. - Egyébként erre a lépésre már évszázadok óta készülök, eljött a pillanat, hogy a Volturi lássa milyen is vagyok....

Majomka versenye és hírek .... :)

Sziasztok!

Majomka novella versenye lezárult, amelyen 3-ik helyezést értem el.
Szeretnem megköszönni mindenkinek, aki szavazott, vagy legalább elolvasta a novellámat <3
És persze Majomkanak is, mint szervezőnek!
Az első két helyezett novelláját is ajánlom mindenkinek, bár én csak bele-bele olvastam ...
Az első helyezett: L. Milagrosz: Bűnös szenvedély
A második helyezett: Mese: Kellemetlenből kellemes


És némi magyarázat ... Rettenetesen sajnálom az eltűnésemet, de eléggé összejöttek a dolgok. 11-ikes gimis vagyok és én észlény előrehozott érettségit teszek ... Persze ez mindenki szerint ( szerintem is) jó dolog amíg nem jutunk el odáig, hogy  ezért mennyit kell gürizni ...  Az előző és a mostani héten volt két osztályozóm vagyis egy-egy írásbeli meg szóbeli ... pont két hét múlva lesz az érettségim, június 11-ikén a szóbelim és júni 21-ikén a nyelvvizsgám. Vagyis eléggé jól összehoztam a dolgaimat ... És hogy őszinte legyek az érettségire még nem igen készültem, mert az osztályzóim vették el az időm nagy részét valamint a tanulás, mert az idei év végém már beleszámít a felvételimhez ... Ezenkívül két levelező programban is részt veszek. Azonban így a 24 óra elég kevés, hogy mindenre legyen elegendő időm. És hát mostanában eleget betegeskedtem is, bár már jól vagyok, azért a betegség is épp jókor jött ... Ezért is írtam még régebben, hogy lesznek csúszások, bár nem gondoltam volna, hogy ekkor csúszás is lesz majd. Higgyétek el rettenetesen sajnálom. :/ Reményeim szerint  Hétfőn felkerül a következő fejezet ... De sajnos nem tudom megígérni... :/
Remélem meg tudjátok érteni, az okaimat ...
Köszönöm!
puszi<3
xoxo

Novellaverseny

Sziasztok!
Mint azt ti is tudjátok részt veszek Majomka novella versenyén. Arra kérnélek titeket, hogy olvassátok el az írásomat és szavazzatok. Vagy ha nem tetszik, akkor itt vagy Majomka blogján is várom a véleményeiteket.
köszönöm szépen <3
puszi<3
xoxo

20.Fejezet – Save you

Sziasztok!
Sajnálom a csúszást :/
Remélem azért sikerült titeket meglepnem :D és megérte várni rá … :D
Ajánlom hozzá Skillettől a Hero c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

Olyan a nő, akár a szél s a vihar; hogy mire képes, senki meg nem mondhatja.
Robert Merle

 

Az erdőben csend uralkodott az a sokkos, émelyítő csend, amit egyszerűen senki sem tud megtörni. A fájdalom és a szomorúság csak úgy sugárzott a Cullen családból, ahogy nézték elveszett társukat. Akármilyen szörnyen is hangzott engem teljesen hidegen hagyott volna a dolog, ha nem látom Edwardon, hogy neki mennyire fáj, a testvérének az elvesztése. Láttam, Esmet, ahogy Carlisle-hoz bújva zokog, miközben Carlisle szomorúan szemléli az elvesztett gyermekét. Alice a földre rogyva siratja őt. Csak két vámpír van, aki nem a szétszaggatott holtat nézi. Jasper és Edward engem néznek. Nem kellett a szemükbe néznem, hogy tudjam mire gondolnak. Bár Edward fájdalma sújtott le leginkább, mégis Emmett-et néztem, ahogy halott felesége darabjait öleli, mintha ezzel visszahozhatná. Az átérezhetetlen szenvedés, ami az arcára van írva. Sokkoló látni a mindig jókedvű mackót zokogni. De azt is be kell vallanom, hogy az elmúlt időszak után a Cullenek igencsak a szívemhez nőttek, egyedül Rosalie nem … És most pont Rosalie-ról kell döntenem, akit nem egyszer fojtottam meg gondolatban, akivel soha nem jöttünk ki. Mégis az a fájdalom, amit a halála a többiek lelkében okozott arra késztet, hogy megtegyem érte azt, amit kell … Edward ölelő karjaiba bújtam, és a szemébe néztem, tudtam, hogy érteni fogja a gesztusaimat, majd Jasperre pillantottam, aki megkönnyebbülten bólintott. A következő pillanatban már Jasper és Edward egy szó nélkül intéz mindent. Jasper lefogja Emmettet, míg valószínűleg nyugtató hullámot küld rá, miközben Edward összeszedegeti Rosalie végtagjait. A család többi tagja döbbenten néz rájuk, míg Emmett annyi nyugtató hullámot kap Jaspertől, hogy egyedül meg sem bírja tartani magát.
- Edward mit csinálsz? - kérdezi halkan, gyászos hangon Carlisle.
- Majd meglátjátok. - válaszol hasonlóan halk hangon Edward és már indul is a Cullen villa felé a maradványokkal, míg mi mind követjük őt. De nem tudom magam megóvni a szörnyű gondolattól, hogy vajon én milyen állapotban lennék Emmett helyében? Hogy viselném el, ha egyszer elveszíteném Edwardot? Vajon lenne erőm tovább küzdeni, vagy mindent sutba dobnék és követném őt a halálba? Persze Edwardot nem olyan egyszerű megölni, szerencsére. De attól még megtörténhet, ha nem vigyáz eléggé. És a gondolataim csak nem hagytak nyugodni, az elmém képekben mutatta meg, ahogy Edward darabokra szaggatva fekszik előttem, hisz ez nem csak egy fantazmagória, hanem egy emlék … Az egyetlen mentőövem, ami kihúzott a rettenetese gondolataim árjából az volt, hogy megérkeztünk. Edward letette a maradványokat a kanapéra. Én pedig a kanapé mellé léptem. Rosalie szétszaggatott testét néztem.
- Köszönöm. - súgja halkan Edward a fülembe, már még így is mindenki hallja a szavait. Nem mondtam semmit, csak leültem a földre, szembe a és lehunytam a szemeimet. Koncentráltam, vagyis jó ideig csak erősen próbálkoztam a koncentrálással. Nehezen sikerült teljesen kiürítenem a fejem és átengedni magam a képességemnek. Aro szerint páratlan képességem van, még sosem találkozott még csak hasonló képességgel rendelkező vámpírral sem, ami azért nagy szó. Bár sokszor szívesen megváltam volna tőle, mert nem a kellemes képességek közé tartozik. - egyáltalán létezik kellemes képesség? Érzetem, ahogy az elzárt képességem eluralkodik a bensőmben, aminek hatására a testem fájdalmában összerándult, majd az izmaim megfeszülve készültek fel a következő fájdalom hullámra, ami nem sokkal később el is ért. A testem fájdalmas görcsrohamait óráknak tűnő percekkel később egy még annál is fájdalmasabb égető, lüktető érzés járta át a porcikáimat. A forróság olyan volt, mint az égető tűz, de tudtam, hogy ez az egy módja … Épp megszólaltam volna, hogy kérjek valami éles tárgyat, de nem volt rá szükség, ugyanis Edward azonnal felém nyújtott egy a kést. Láttam rajta, hogy csak azt akarja, hogy minél hamarabb vége legyen és nem túl meglepő módon én is így voltam vele. A belsőmben tomboló fájdalomtól egyáltalán nem éreztem semmilyen fájdalmat, ahogy a kés az immár puhább bőrömbe vágott és elvágta az eremet... És vörös vér csepegett Rosalie ajkaira. Próbáltam jobban koncentrálni, hogy a vérem rendesen folyjon, de nem tudtam … képtelen voltam rá. Így el kellett viselnem, amíg a vérem lassan, cseppenként folyik a szájába, míg gondolatban elképzeltem Rosalie-t … egészben. Végig arra gondoltam, hogy mozgatja a kezeit a lábait a fejét a törzse körül. A képességem egyre nagyobb fájdalommal perzselt, ami azt jelentette jó úton haladok. A szemeimet lehunytam, az ajkamba haraptam, hogy visszatartsam fájdalmas sikolyaimat és hogy tovább fenntartsam a koncentrációmat és az erőm tegye a dolgát. A fájdalom a tetőfokára hágott, amikor Rosalie fogai csuklómra tapadtak. Időt hagytam neki, míg őrült erővel szívta a vérem, ami valószínűleg egyre nehezebbé vált, de akármennyit vártam, nem hagyta abba, így felhagytam a várakozással és visszazártam magamban a képességem. A vérzés elállhatott, mert Rosalie kétségbeesetten harapdálta a kezem és fogai a márvány sima, gyémánt erős karomba nem tudta belemélyeszteni.
- Hagyd abba Rosalie! - mondom határozott hangon, mire felhagy a próbálkozással és nyugodt, vörös szemmel néz rám. Nem mozdul, csak vár, ahogy én is, ahogy a többiek is. Tudom, hogy Rosalie soha nem ivott ember, vagy legalábbis emberre hasonlító ízű vért. Sosem hoztam vissza olyan vámpírt, aki azelőtt nem ivott volna embervért … és őszintén szólva most kissé aggódom, hogy Rosalie kiszámíthatatlanná válik. Minden vágyam az volt, hogy ráfigyeljek. - Hogy érzed magad? - kérdezem a lehető leglágyabb hangomon, hogy megnyugtassam.
- Félek. - szólal meg rekedten. - És nagyon fáj. - kap a torkához.
- Nem lesz semmi baj, Rosalie! - ülök fel mellé a kanapéra, mire ő rögtön hozzám gömbölyödik, mint egy gyerek bújik hozzám.
- Nagyon félek. Nem akartalak bántani. Nem, akartam neked fájdalmat okozni. Annyira sajnálom, kérlek bocsáss meg. - teste rázkódik a sírástól. Akármilyen megszokott is ez, amikor valakit visszahozok, és bár már rengetegszer megtettem, de ez most olyan furcsa, olyan kellemetlen. Általában olyanokat hoztam vissza, akikre valamikor a későbbiekben szükségem lehet, sosem támasztottam fel senkit más kedvéért. És Rosalie, meg én … ez olyan rendellenes. De minden, megmaradt akaraterőmet abba feccóltam, hogy leküzdjem ezt az érzést.
- Nincs mitől félned, itt vagyok. Megvédelek. Bízz bennem, nem lesz semmi baj, majd elmúlik.- simogattam nyugtatóan a haját és egy régi altatódalt dúdolva ringattam, míg össze nem szedi magát. De közben a többiekre pillantottam. Emmett értetlen arcot vágott, de kifejezetten boldog volt. Ugyanúgy, ahogy a többiek is. Jasper csak lágyan mosolygott, míg Edward szemei meghatottan csillantak. Legszívesebben egész nap elnéztem volna Edward gyönyörű szemeit, ha Emmett hirtelen nem tesz egy lépést felénk. Edward és Jasper pedig azonnal cselekedtek, kétoldalt mellé álltak, hogy visszatartsák, de Rosalie így is megijedt és olyan szorosan ölelte, hogy az már szinte fáj.
- Engedjetek hozzá! - kéri testvéreit Emmett eléggé ingerülten, amitől Rosalie összerezzen.
- Shh. Nincsen semmi baj. - súgom halkan. - Emlékszel Emmettre? - nem válaszol, csak bólint. - És a többiekre is? - kérdezem kissé meglepetten, mert általában egy-két nappal később szoktak csak emlékezni. De erre a kérdésre is bólintást kapok válaszul. - Holnapra az egész csak egy rossz álom lesz. - nyugtatom meg. - Fiúk, engedjétek el Emmettet. - mondom nyugodt hangon. - Emmett, te pedig ne tegyél hirtelen mozdulatot! - Emmett úgy néz rám, mintha teljesen megőrültem volna, mégis azt teszi, amit kértem. Lassan közeledik és ugyanolyan óvatosan ül le Rosalie másik oldalára. Úgy simít végig felesége hátán, mintha attól félne, hogy köddé válik és hogy őszinte legyek, valahogy meg tudom érteni az aggodalmát. Feleségéhez összerezzen az érintésére, de felismerés csillan szemében, amikor a szemembe néz. - Ne félj. - súgom halkan, egy biztató mosollyal ajkaimon. Így Rosalie, lassan lefejtegette rólam a kezeit és Emmetthez fordult. Láttam Emmett arcán a megdöbbenést, felesége vörös szemeinek láttán, de hamar elfogadta a tényt és hirtelen átölelte párját, amitől Rosalie egy pillanatra megrémült és kezem után kapott. - Senki sem fog bántani, Emmett is meg fog védeni téged, ahogy a többiek is. - bizonygatom fáradhatatlanul. Miközben a többiek is helyet foglalnak. Edward még mindig kissé kényelmetlenül ácsorog, mert nem akarja megrémíteni Rosalie-t, azzal, hogy mellénk üljön. Viszont én kinyújtottam felé a szabad kezem, így jelezve, hogy jöjjön ide. Nem is habozott, azonnal halkan mellém suhant és átölelt.
- Köszönöm, hogy visszahoztad. - mondja halkan és lágyan megcsókolt.
- Nincs miért köszöneted mondanod. - bújok hozzá, de Rosalie kezét nem engedem el, mert tudom, hogy egyenlőre még nagyobb szüksége van rám, mint bárki másra.
- Ez hogy lehetséges? - kérdezi Carlisle.
- Ez a képességem, ezért nem akartam róla beszélni.
- És hogy működik? - érdeklődik kíváncsian csillogó szemekkel a családfő.
- A képességemmel képes vagyok feltámasztani széttépett vámpírokat, de csak egy napon belül tudom megtenni és nem is túl kellemes. A képességem lehetővé teszi, hogy a bőröm puhább legyen és hogy a koncentrációmmal az ereim összehúzódását tudom elérni, így a szervezetem által feldolgozott vér segítségével a képességemet átadom neki, ami segít felépülnie.
- Azzal, hogy a képességedet, mintegy átörökítésként a testébe juttatod, az mivel jár?
- Ha arra gondolsz, hogy esetleg ők is képesek használni a képességem, akkor nem, sajnos nem képesek rá, de a képességem a haláluk vagy a halálom pillanatáig hatással van rájuk.
- Ezt hogy érted?
- Miután visszatérnek létrejön egy kapcsolat köztünk. És ez a kapcsolat nem szakad meg sosem. A véremmel együtt a testébe szívódott a képességem tartja itt. Így … ááh nem tudom elmagyarázni. - sóhajtok fel. És gondolkodom hogy értethetném meg velük. Amikor hirtelen eszembe jut a legkézenfekvőbb dolog. - Mennyit tudtok a farkasokról? Tudjátok mi az az alfa hang, nem?
- Igen, tudjuk. - bólint Carlisle.
- Nos ez is hasonló. Ha akarom a képességem segítségével tudom irányítani azokat, akiket visszahoztam. És a falkahang … elég nagy valószínűséggel az én képességem lenyomata a farkasokban, mivel amikor Taha-Aki először átváltozott, az akkor volt, amikor feltámasztottam őt. Ahogy később Taha-Aki gyerekit is feltámasztottam, hogy a génjeik később továbböröklődjenek …
- Ez aztán nem semmi. - füttyent Jasper. - Már úgy értem a farkasos story.
- Nos igen. És a falka nincs kibékülve ezzel az egész helyzettel. Régóta nincsenek.
- Miért? - kérdezi meglepetten Edward.
- Az alfa hang az évszázadok alatt egyre erősödött. Taha-Aki gyerekei csak benyomást tudtak kelteni, aztán késztetést éreztek rá és most most már szinte parancs. És nem csak ebben változtak. Egyre gyorsabbak, erősebbek és érzékenyebbek a vámpírok jelenlétére...
- Mire célzol?
- A Vének már lassan egy évszázada attól tartanak, hogy a képességem befolyása tovább nő. Mivel az átváltozásukat gyakorlatilag az én képességem biztosítja rettegnek, hogy mi lesz a falkából pár generációval később …
- Mi lenne? - csóválja a fejét értetetlenül Jasper.
- Attól tartanak, hogy a képességem felerősödik és kihalnak a farkas génjeik és ők is vámpírrá válnak …
- Ez lehetséges? - döbben le mindenki.
- Nem tudom. Nem tudjuk. Az elmúlt fél évszázadom nagy részét azzal töltöttem, hogy válaszokat kerestem. De nem jutottam előbbre.
- És mi van a Volturival? Mármint most mi sem vagyunk épp a kedvenceik, de egy ilyen képességgel, Aro megveszne érted.
- Aro ismeri a képességem. Ez túlzás, csak arról tud, hogy visszatudok hozni vámpírokat a létezésükbe. A kapcsolatról nem tud.
- Nem bízol benne? - kérdezi Jasper, mire Edward nyugtalanul nevet fel erre a kérdésre.
- Nem.
- Miért? - faggat tovább.
- Magánügy. De mondjuk úgy elég valószínű, hogy miattam támadtak rátok …
- Teszem fel, erről sem fogsz beszélni. - mondja Jasper kissé mogorván.
- Nem, nem fogok. De ezentúl jobban fogok figyelni, hogy ne essen bajotok.
- Visszatérve az eredeti témához lenne még egy kérdésem. - szólal meg most először Alice, aki még mindig Rosalie-t nézi. - Hány vámpír támasztottál már fel?
- Nem tudom, egy ideje nem számolom. Vannak páran.
- Jaspert is feltámasztottad, igaz? - kérdésére Jasperre pillantok.
- Igen. - válaszoltam nyugodt hangon. - És Jasper még mindig elég érzékeny a kapcsolatra, valószínűleg a képessége miatt. Mert mások sokkal kevésbé kapcsolódnak hozzám, akik már ilyen hosszú ideje az én képességem tart életben …
- Azt hittem a közös múltunk miatt … - néz értetlenül rám Jasper.
- Nem. - mosolygok rá.
- Biztos vagy benne?
- Igen. - válaszoltam komolyan és Edwardra pillantottam.
- Miért?
- Mert engem is feltámasztott egyszer van közös múltunk és jelenünk. És már egyáltalán nem olyan erős a képessége rajtam, mármint nekem nem úgy tűnik, de persze bármikor tudja használni... - magyarázza meg Edward, majd amikor Esme és Emmett képesek megszólalni, hogy köszönetet mondjanak elterelődik rólam a téma és így sokkal jobban érzem magam.

19.Fejezet – It all begans

Sziasztok!
Nos, ahogy ígértem még pont ma fel tettem a frisst :D khmm az előző vége is függő vég volt szerintetek? Mert ha igen, akkor ez nem tudom mi lesz :D Bár túl sok minden nincs benne, inkább kicsit lazábbra vettem, de a vége … :D
Remélem tetszeni fog.
Ajánlom hozzá Avriltől a Love you c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

"Egész életemben, csak egyetlen menedékem volt, ami megvédett a poklomtól. Egy nő, akinek a mosolya repülésre késztetett, akkor is , amikor olyan erősen estem a földre, hogy nem hittem újra fel tudok állni. Nincs semmi ebben az univerzumban, ami elpusztíthatna, kivéve téged, Zarya. Fogtál egy szörnyet és emberré változtattad. A sebesült lelkemet a te mosolyod gyógyította meg. Amíg élek és még azután is, A tiéd vagyok és mindig is a tiéd leszek."
Sherrilyn Kenyon, Born of Silence

 

Miután Edwarddal sikerült közös nevezőre hoznunk magunkat. Nem sok minden változott, de volt egy jelentős változás. A szerelmünk. Akármi is lesz ez az egy biztossá vált a létezésünkben. Minden egész jól haladt. De inkább vihar előtti csend volt, mint a boldog béke idő. Ez néha rossz kedvre is derített, de Edward mindig ott volt, hogy felvidítson. Mindent kezdtem magamtól nem túl megszokottan rózsaszínben látni. Mégis így volt és ezt Edwardnak köszönhettem, ahogy azt is, hogy képes elfeledtetni a gondjaimat, amiket már hosszú évszázadok óta cipelek a lelkemben. Míg nem egy esős vasárnapi napon Edward előrukkolt azzal az ötlettel, hogy menjünk el moziba valamilyen hülye vámpíros vígjátékra. Ez általánosságban Emmett területe, nem Edwardé, így eléggé furcsállom is, de nem tettem szóvá, mert úgy gondoltam nincs értelme kétségbe vonnom, hisz mindig is az én oldalamon volt. Azonban, amikor vége lett a filmnek, akkor már nem bírtam magamba fojtani a gyanakvásom.
- Ha szeretnél, elmehetünk vásárolni. - mosolyog kedvesen, ezzel hívva fel a figyelmet arra, hogy valamire készül.
- Hallgatlak Edward.
- Miért? - néz rám ártatlanul.
- Azt hiszed beveszem, hogy teljesen önszántadból eljönnél velem vásárolni?
- Érted bármit. - mosolyog féloldalasan próbál levenni a lábamról. De én csak karba font kézzel nézek a szemébe, a kontaktlencse egyre inkább zavarja a szemem, de már kezdek hozzászokni. Látom rajta, hogy nem tudom meggyőzni, hogy mondja el, így egy gondolat kezd körvonalazódni a fejemben. És a következő pillanatban Edward telefonja rezegni kezdett, jelezve, hogy sms-t kapott. Mindketten érdeklődve néztünk a kijelzőre, amin Alice rövid üzentét olvastuk. „Edward, ne hagyd magad!” Ezen én azonnal felnevettem, mire Edward kissé félve pillantott rám.
- Mit tervezel Drágám? - kérdezi halkan mire én hozzá bújok és gonosz mosolyt villatok rá.
- Vásárolni akartál Kicsim. - nyomok egy csókot az ajkára, és el kezdem a fehérnemű bolt felé húzni. Hallottam, ahogy hangosan nyel, amikor behúzom magam után az üzletbe. Láttam rajta, hogy már rájött mik a szándékaim, és azt is tisztán látom, ahogy a szeme körbe jár, valami menekülő utat keresve. Majd feladja, amikor rájön, hogy nincs hová menekülnie. - Melyik tetszik? - nézek a csipkés alig takaró darabokra.
- Rajtad mindegyik.
- Ez esetben, felpróbálok párat. - vigyorgok és leveszek párat az akasztóról.
- Megőrjítesz te nőszemély. - morgolódik Edward halkan.
- Te nem akartad elmondani, hogy mire készülsz. - vonok vállat ártatlanul. És bevonultam a próbafülkébe, majd emberi sebességgel felvettem az egyiket, és elhúzom a függönyt, hogy Edward lássa hogy áll rajtam. A szemei feketévé válnak. - Úgy látom tetszik.
- Bella, most komolyan azokat mind fel fogod próbálni?
- Hát, ha elárulod, hogy mi van a háttérben, akkor nem feltétlen. - mosolygok.
- Nem tehetem.
- Hát akkor. Jöhet a következő. - megyek vissza a próbafülkébe és még felpróbálok pár darabot, amire feladja. Miután megvettem párat a kiválasztottak közül és kimentünk a boltból érdeklődve néztem Edwardra. - Akkor? Hallgatlak. - nézek rá kíváncsian.
- Á-á. Inkább megmutatom. - mosolyog és élvezi, hogy majd belefulladok a kíváncsiságomba.
- Rendben. De hova megyünk, csak annyit mondj meg. - nézek rá könyörögve.
- Azt hiszed, hogy ezzel meg tudsz győzni, amikor majdnem egy órát voltunk abban a boltban és magamban tudtam tartani?
- Naaa. - nyafogok.
- Meglepetés. - vigyorog, amikor beülünk a kocsiba.
- Ez nem ígér túl sok jót. - fintorodom el és nézem, ahogy elsuhan mellettük a táj, bár a szokottnál jóval lassabban vezet. Végül a szokottnál jóval csendesebb Cullen-villánál parkol le. - És most? - nézek Edwardra, aki mögém lép.
- Bízol bennem, igaz?
- Igen, de ezt miért kérdezed?
- Akkor bízz bennem. - takarja el a szemeimet a kezével.
- Edward, ez már tényleg túlzás. - próbálom elhúzni a kezét a szemem elől.
- Nem nem az! És nem nyulka-piszka!
- Oké, oké. - sóhajtok fel lemondóan és elkezd vezetni valamerre az erdőben, óvatosan. Emberi tempóban haladunk. Alig pár perccel később állunk meg, számításaim szerint a hátsókert körül lehetünk valahol. Ahogy Edward levesz a szemem elől a kezét a szám is tátva marad. A kert gyönyörűen van feldíszítve, egy hatalmas négy emeletes tortával és egy „ Boldog 315. Születésnapot Bella!”
- Te jó ég! Ez tényleg komoly? - nézek rájuk döbbenten, amióta átváltoztam egyáltalán nem tartottam a születésnapom. - És mégis honnan tudtátok, hogy ma van?
- Kicsit utána néztem. - mosolyog Edward.
- Ezért dolgoztál annyit, hogy távol tarts mi? - nevetek.
- Ahogy mondod. - csókol meg lágyan. - Meglepődtél?
- Az nem kifejezés. - mosolygok. - És oh, nagyon szépen köszönöm! De erre semmi szükség nem lett volna. Úgy értem elég lett volna egy boldog szülinapot is! Ez igazán túlzás!
- Én is ezt mondtam. - morogja Rosalie.
- Rose bébi. - szól rá férje nyugtató hangon.
- Nem értem, miért kell ilyen felhajtást csapni egy gyilkos kedvéért.
- Rosalie, fejezd be. - morogja dühösen Edward, az izmai megfeszülnek.
- Edward, nyugi. - öleltem át. - Rosalie-nak igaza van. Tényleg nem kellett volna.
- Jajj már Bella, közénk tartozol. - táncikál mellém Alice és megölel.
- Köszönöm, Alice. - viszonozom barátnőm ölelését. - Bár nem értem ki eszik abból a hatalmas tortából.
- Mindig rendelünk a szülinapokra, aztán majd az árvaház megkapja. - magyarázza Alice.
- Ahha. - bólogatok, mint a bólogatós kutya.
- Na de most az ajándékok! - tapsikol boldogan Alice. Annyira fel volt dobódva, mintha az ő születés napja lenne és ez a jókedv még Roslaie szúrós tekintetének ellenére is remekül éreztem magam. Carlisle-tól és Esme-től egy két személyre szóló utazást kaptam, Emmett-től és Rosalie-tól – bár gondolom inkább csak Emmett-től egy házat az erdőben, pár perverz hozzáfűzéssel. A Denali klán tagjaitól CD-ket, könyveket, és ruhákat kaptam. Alice-éktől egy gyönyörű karkötőt. De legnagyobb megdöbbenésemre Edwardtól egy régimódi, gyönyörűen díszített gyűrűt kaptam. Úgy néztem Edwardra, mintha szellemet látnék.
- Ez gyönyörű. - mondom nagyon halkan.
- Az édesanyámé volt. És most szeretném, ha a tiéd lenne.
- Ezt úgy érted, hogy …
- Igen. - mondja komoly hangon és féltérdre ereszkedik. - Isabella Swan, már majd egy évszázada te vagy a nő, aki miatt érdemes élnem, aki kihúzott a gödörből és akire mindig is számíthattam. És nagyon jól tudod, hogy szeretlek. Szóval hozzám jönnél feleségül? - én pedig meghatottan térdelek le vele szemben és csókolom meg.
- Nem vagy normális, hogy pont engem választottál. - csóválom a fejem mosolyogva. - De ennek ellenére igen, hozzád megyek. - vigyorgok olyan boldogan, mint még soha. Ez volt életem egyik legszebb pillanata. És az utána következő előmézeshetek, ahogy Alice nevezte. Körbejártuk Amerikát, még Floridában is voltunk és egy teljes hetet Las Vegasban töltöttünk. Vagyis maradtunk volna, ha Alice nem hív fel minket.
- Bocs, hogy megzavarom a nyaralásotokat, de baj van … - szólt bele Alice aggódó hangja a telefonba.
- Alice, ne rémisztgess! - kérem ijedten és Edwardot nézem.
- Pár Volturi tag itt van és nem tudom mire készülnek! Nem döntenek semmiről sem! De aggódom, rossz előérzetem van.- Alice aggódó hangja és a Volturi említésére azonnal készülődtünk Edwarddal és meg se vártuk a következő repülőt, hanem azonnal szaladtunk is Forks felé. De egyikünk sem számított rá, hogy elkésünk, vagy hogy milyen látvánnyal kell megbirkóznunk a forksi erdő mélyén...

Megkésett jókívnság

Sziasztok!
Utólag is Kellemes Húsvéti Ünnepeket! Remélem jól teltek Mindenkinek az ünnepek! :D
Puszi<3
U.I.: Reményeim szerint holnap felkerül a friss, de ne vegyétek 100%-ra ...