Hálás lennék, ha ...

Sziasztok!
Nos, nem igazán tudom, hogy tudjátok-e vagy sem, de a lényeg, hogy részt vettem egy novellaíró versenyen. Sajnálatos módon ez a verseny nem indult el :( Nagyon sajnálom, de Majomka ennek ellenére kitette a novellámat amiért kaptam tőle egy „díjat” vagy inkább, mivel nem volt verseny emléklapnak nevezném.  

Még egyszer hálás köszönetem Majomkának, hogy még így is fordított időt a novellámra <3

 

És szeretném mindenkinek a figyelmébe ajánlani a novellámat. Ami NEM fanfic, hanem sajt kreálmány. Mielőtt bárki megkérdezné, természetesen fantasy-ról van szó és vámpírok is vannak benne, még ha nem is a megszokottak. Mivel ez az első olyan novella, ami nem fanficre épül, ezért igazán hálás lennék, ha bekukkantanátok Majomka blogjára és elolvasnátok. Esetleg megdobnátok egy-két véleménnyel. Akár chat-ben, akár itt a bejegyzés alatt. 

A novellámról ....  

Témája: Bosszú 

Címe: After world 

Stílusa: öhm, mondjuk úgy, amolyan megszokott, rám jellemző, bonyolult, kevés érzelem, sok "akció" ...  

És két kép, ami passzol a story-hoz:

Kérlek szépen titeket, ha időtök engedi, akkor nézzétek meg. Nagyon hálás lennék nektek néhány véleményért :)
Puszi <3

3.Fejezet – I need to go somewhere ...

Sziasztok!

Aszem kezdhetem a bocsánatkéréssel … Rettenetesen sajnálom, hogy kicsit megcsúsztam a frissel. De ez most tényleg nem rajtam múlt. Nem volt net, valami hülye átállítások miatt a szolgáltatónál. De most itt vagyok és próbáltam behozni a lemaradásokat.
Nos szóval … Drágáim, sajnálom Tanyat. Tényleg, de én már csak ilyen mocsok vagyok szegénnyel... ( majd megpróbálom jóvá tenni ;)) De azért most már nem kell sokat várni Bellara, ezt már tényleg nyugodt szívvel mondom.
A fejezethez szerintem remekül passzol a Linkin parktól az In my remains c. szám.
Remélem elnyeri majd tetszéseteket!
Puszi<3

xoxo 

 

- Mindig is tudtuk, hol a határ.
- És csak óvatosan léptük át.
/J.K. Rowling – Harry Potter és a Főnix rendje/


 

A beszélgetés során sok minden kiderült róla. Például, hogy Jasper is ismeri. Állítólag ő is Maria csapatába tartozott. De volt valami Jasperben, ami miatt valahogy kételkedtem benne. De végül is ezt hamar el is vettettem. Mi oka lehetne hazudni? És már a nevét is megtudtam Jaspertől. De Laurent is ismeri valahonnan. Nem fejtette ki, de azt mondta, hogy még nomád korában botlottak egymásba … Nos igen, kicsi a világ … De az estének hamar vége lett, így hát visszamentünk a villába, vagyis Jasper persze nem, ő maradt a kunyhóban míg nekünk be kellett rendeznünk a nappalit. Ami annyiból állt, hogy a lányok mondták, hogy mit hova tegyünk … Nem tudom, engem valahogy nem izgatnak az esküvők. De ha ők ennyire odáig vannak érte … Bár gyanítom, hogy a fiúk is csak azért kérik meg a kezüket ilyen gyakran, hogy a lányok kedvére tegyenek. Na mindegy, ez nem az én dolgom. A pakolást egyedül Emmett ökörségei dobták fel, mint általában. Persze a vámpír gyorsaságnak hála hamar végeztünk a rengeteg pakolászással. És mivel valamilyen csoda folytán Alice úgy döntött, hogy kis családi esküvőt akar, vagyis csak mi meg a Denalik … Nem is volt olyan sok elrendezni való. Épp ezért még volt elég időnk. De a lányok már neki láttak a készülődéshez, lassan, emberi tempóban készülődtek. Komolyan nem látom be, hogy ebben mi a pláne, de egészségükre. Persze ez nem tartott sokáig, mivel belátták, hogy akkor aztán nem végeznek … Emmettel és Laurenttel jókat derültünk rajtuk. És teljesen puccba vágva vártuk, hogy végre minden sínen legyen és elkezdődjön az esküvő. Én mentem el Jasper elé, mielőtt az esküvő elkezdődött. Ő megszokottan elfoglalt helyét a pap mellett, aki most egy igazi pap volt. Elég vicces ábrázata volt, félt tőlünk, mint minden ember a lelke mélyén. De sikerült rendben levezetni az esküvőt, aztán szedte is sátorfáját és eltűzött. Mi pedig még egy kicsit mulattunk. Én zongoráztam, a többiek táncoltak. Majd alig fél órával később már indult is a nem éppen ifjú pár a nászútjukra. Egy szép fehér limo parkolt le a ház előtt, ami gondolom a reptérre viszi ki őket ... Nos igen Jasper megadta a módját még ennek is. Kíváncsi leszek, hogy végül hova mentek. Majd kiderül … Miután a limo eltűnt a mi láthatárunkról mindenki eltűnt valahova a párjával … Tanya meg én is elmentünk az erdőbe. Igazából tudtam, hogy még pár napig maradok itt, aztán ki kell találnom valamilyen okot, amiért el megyek egy kis időre. De az még odébb van, egyenlőre kihasználjuk az időt … kettesben. Egy utolsó mocsoknak érzem magam ettől, de hát az is vagyok. Szóval valahogy már nem izgatott a dolog, hogy ostorozzam magam emiatt. Ilyen vagyok és kész. Tanya az esküvőről kezdett áradozni és nem vagyok hülye, hogy rájöjjek mire ment ki a játék. Ugyan csak pár hónapja vagyunk együtt, de ez ennyi egyedül töltött idő után elég lehet … Csak nekem nem az. Így hát figyelmen kívül hagytam a megjegyzéseit. De úgy tettem, mintha figyelnék rá, míg teljesen gondolataimba merültem. Végül reggel visszatértünk a villába, ahol csak Esmeék és Carmenék voltak. Carlisle és Eleazar épp munkába indultak, míg Esme és Carmen szorgosan sütöttek az árvaházi gyerekeknek. Nekünk pedig iskolába kéne lassan indulnunk … Ezért átöltözünk és várjuk a többieket, akik szépen lassan befutnak. Nem túl meglepő módon Emmették érkeznek legkésőbb … Miután mind meg vagyunk akkor indulunk a suliba. És folytatjuk tovább megszokott létezésünket. Két nappal később végül úgy döntök, hogy itt az idő, most kéne elmennem. Ezért várom az alkalmat, hogy Tanyaval kettesben legyünk. És persze ez meg is adatik. Nem hiába, az erdő elég nagy mindenkinek. Tanya éppen arról cseveg, hogy összevesztek Kate-tel. Valami apró-cseprő dolgon. Mint ahogy általában … Aztán amikor elhallgat, akkor magamhoz ragadom a szót, mielőtt még belekezd valami másba.
- Drágám, lenne itt valami fontos. - mondom lágy hangon.
- És pedig? - kérdezi aranyosan mosolyogva rám.
- Szóval van egy régi … barátom. És már régen találkoztunk. Szeretném meglátogatni. Mert szüksége lenne rám. Úgyhogy holnap egy kis időre elutazok. - nézek rá és kicsit kihangsúlyozom az egyes szám első személyt, hogy egyedül megyek …
- Oh, értem. - mondja lebiggyesztette ajkakkal.
- Nyugodj meg, nem maradok sokáig. - mosolygok és megpuszilom az ajkait.
- És miért kell menned? Úgy értem, ez mennyire publikus? - kérdezi érdeklődve.
- Tudod a barátom … szóval ő eléggé más, mint mi. És szüksége lenne rám. De nem mondhatok ennél többet. Nem szeretném kibeszélni vagy valami.
- Persze, értem. Remek barátja vagy.
- Igen … - sóhajtok fel és kerülöm a tekintetét. Szemen-szedett hazugság az egész. Nem bírok a szemébe nézni. Az egyetlen ok, amiért el akarok menni, hogy visszakapjam a régi önmagam, hogy újra tudjak szórakozni és ne legyek ilyen begyöpösödött. Távol akarok tőle lenni, hogy összeszedjem magam. Végül is ennél nagyobb féreg már bajosan lehetnék … Még egy kicsit sétálgattunk az erdőben kettesben. Megbeszéltünk mindent. Aztán visszatértünk a villába, ahol nagyrészt mindenki otthon volt, kivéve Carlisle-t és Eleazart, akik dolgoznak. Meg persze Alice-ék... Így szóltam a többieknek, hogy szeretnék velük beszélni.
- Csak azt szerettem volna elmondani, hogy egy kis időre elutazom. Meglátogatom egy régi barátom. - közlöm mindenkivel, ne érjen senkit sem meglepetésként, hogy nem leszek itt, láb alatt.
- Azt a híres barátod? - kérdezi Emmett kíváncsian, mire én jót nevetek.
- Igen, őt.
- Most komolyan Edward, már a jó ég tudja mióta ismered őt, és mi nem tudunk róla semmit, ez igazán nem szép dolog! - vigyorog bátyám. - A végén még kénytelen vagyok azt hinni, hogy csúnya dolgokat művelsz. - kezdi a megszokott perverzségeit, amire tőlem csak egy szemforgatást, míg nejétől egy taslit kap.
- Igen, ha hiszed, ha nem tudom mire gondolsz …
- Jujj, na ne mond! Megszólal a család agyturkásza! Juppí! - ironizál.
- Na jó Emmett, ezen már jó párszor átrágtuk magunkat. Szóval ne kezdjük elölről.
- Fiam, tudod, hogy nagyon szívesen megismernénk a barátod. - mosolyog kedvesen, anyáskodóan Esme.
- Tudom. És talán egyszer majd rá tudom venni. - válaszolok.
- Na, akkor hajrá Eddy! Kíváncsiak vagyunk rá! - dörzsölgeti a kezét Emmett. - Remélem ő jobban tudja értékelni a poénokat, mint te.
- Emmett … Emmett. Sosem adod fel, igaz? - csóválom a fejem. - Akkor azt hiszem összekapok pár cuccot és foglalok jegyet. - fogom menekülőre, mielőtt tovább firtatnák a dolgot. Elsőként jegyet foglalok az első közvetlen járatra, ami hajnalban indul. Majd egy kis sport táskába belerakom a laptopom egy-két ruhát és az egyik bankkártyámat, hátha szükségem lesz rá. A maradék pár órát Tanyaval és Emmettékkel töltöm. Emmett folyton-folyvást felhozza, hogy rángassam ide … És még csak nem is ismeri … ha ismerné, akkor még jobban nyaggatna, ez biztos. Egy órával a repülő indulása előtt indulok ki a reptérre, miután elbúcsúztam mindenkitől egyedül Tanya kísér ki. De egy kis idővel az érkezés után el kell kezdenem becsekkolni, ezért még egy utolsó búcsúcsókot váltunk, aztán megkezdődik a megszokott herce-hurca. De aztán kényelembe helyezhettem magam az első osztályon. Imádtam repülni. Olyan élvezetes felülről nézni a világra. A repülés alatt gyönyörködtem a gyönyörű kilátásban, míg nem egy  hatalmas városnál újból le nem szálltunk, és ahol én is elhagytam a gépet. A nap már fent volt az égen, de szerencsére a repülőtől simán belehetett úgy jutni a váróterembe és az épületbe, hogy nap még véletlenül se érjen. Miután fél órányi várakozás után megkaphattam végre a csomagomat felvettem a kapucnit és a kezeimet mélyen a zsebembe dugtam, hogy ne látszódjon a kezem csillogása. Kilépve az épületből rögtön beszálltam az első taxiba és elmondtam neki az utazási célom, a Mirage* hotel és kaszinót, amire jól végig is mért. Nem tudom, hogy azért, mert nem nézi ki belőlem, hogy meg tudom fizetni, vagy azért, mert fiatalnak látszom. Végül egy vállrendítés kíséretében elindult. Az utcák szinte teljesen kihaltak voltak. Alig néhány helyen látni egy-egy embert. A hatalmas kaszinók neoncsövei most nem világították be hangulatosan a várost. A zene nem hallatszott ki a játéktermekből. És az emberek nagy többsége most piheni ki az éjszaka fáradalmait. Igen, ez az a város, ahol az emberek este élik életüket és nappal alszanak. És épp ezért a vámpírok egyik kedvenc helye. Az erkölcsi fertő, a bűn városa, Las Vegas. A Mirage hatalmas épülete fennségesen magasodott előttem. Mondhatni ez a vámpírok központja. A legtöbb vámpír itt száll meg és természetesen sok ember is betéved, akit elcsábít. Utoljára húsz évvel ezelőtt voltam itt, azóta is sokat változott. Sokkal csodálatosabb lett, díszesebb, káprázatosabb. A hatalmas aulában csupán pár ember ténfergett. Csak gyorsan körbepillantottam, majd a regisztrációs pulthoz mentem.
- Jó napot kívánok uram. - szólt illedelmesen egy nagyjából 25 körüli srác. - Miben segíthetek, uram?
- A 113-as szobát szeretném. - válaszolok tömören.
- Sajnálom, de azt nem adhatjuk ki senkinek. Kérem válasszon másik szobát.
- A nevem Edward Cullen. - mutatkozok be, amire a srác elkezd keresgetni a számítógépen. A gondolatai közt hallom, hogy emlékszik a nevemre. Tudja, hogy különleges vendég vagyok itt.
- Oh, elnézését kérem Mr. Cullen. - szabadkozik azonnal, ahogy gondolom megtalálta a nevem. És azonnal átnyújtotta nekem a 113-as szoba kulcsát.
- Nem történt semmi. - válaszolom kimérten.
- Kellemes idő töltést kívánok Mr. Cullen. - az alázat csak úgy csöpög a hangjából, de én nem is foglalkozom vele. Rutinosan veszem az utat a lift felé, ami most már sokkal modernebbül fest, mint régen. Ki lett bővítve, hatalmas belsőtért alakítottak ki a felvonóban, a földtől mintegy másfél méterre vörös bársony burkolja, afölött pedig tükör öleli körbe a helyiséget. Míg a tetejéről egy kisebb csillár lóg le. Szinte már úgy fest, mint egy kis társalgó szoba. Gyönyörű és ízléses, és a bent lévőnek tökéletesen tudtára adja a vagyont, amit magában foglal az egész hotel komplexum. A hatodikon szállok ki és követem a gyönyörű vörös szőnyeget végig a hosszú és szerteágazó folyosókon, míg nem elérem a célomat, a saját lakosztályom … A hotel többi részével ellentétben a szoba semmit sem változott. Még mindig olyan régimódi, mint mindig is volt. A falat gyönyörű díszes barokk minták kacskaringója díszíti. A csillár hatalmas és a kristályok úgy ragyognak akár a gyémántok. A baldachinos ágy a nagyjából három méteres belmagassággal rendelkező szobában majdnem a plafonig ér. Vörös és fekete huzattal van beborítva, ami kissé elüt a szoba hangulatától. Azonban meglepetésemre nem csak ez rontja a képet, hanem egy hatalmas kijelzős tévé is. Talán majd szóba hozom, hogy azt a tévét el kéne tüntetni, nem igazán érdekelnek azok az ostobaságok, amiket adnak, és mégis sokkal hangulatosabb nélküle. A szobához tartozó nappali sokkal modernebben fest, letisztult formák, pasztel színek teljesen elüt a szobától. Nem mintha olyan sokat lennék a nappaliban … Így nem is igazán zavar. Miután ledobtam a cuccaimat és felvettem egy másik, ideillőbb vászon nadrágot meg inget. Lementem az alsó szintre kicsit körbenézni, hogy mi változott még. Meglepetésemre az aula bejárati részén még elvihető térképek is voltak a hatalmas komplexumról. Én csak megnéztem és memorizáltam a helyeket. Miszerint több mint 70 bár, 40 kaszinóterem 20 szupermarket 10 étterem, három uszoda, négy szauna egy élményfürdő és egy külön wellness-szárny is van. Jelentős változások történtek az egyszer biztos, de ennyi idő után nem is csoda... Mivel nincs egyenlőre jobb dolgom, mint várni, ezért beültem az egyik kaszinóterembe pókerezni...

*Mirage – Létező, Las vegasi casino.  A szó jelentése délibáb, káprázat...

A Mirage (eredeti és akár ide is passzoló):

2. Fejezet -Is it love?

Sziasztok!

Jajj halljátok voltam moziban a Breaking Down utolsó részén! És áááh! Szerintem ez volt a legeslegjobb rész :D Izgalmas, vicces és tele eseménnyel ( jó persze már a könyvből is várható volt), de remekül megcsinálták. Viszont valami megfogta a figyelmem. A végén volt olyan rész, ahol - nem akarom lelőni a poént … - de annyit elmondhatok, hogy ahogyan fogalmaztak, úgy fejezték be a történetet, hogy akár annak a későbbiekben folytatása is LEHET. Nem hitegetek senkit semmivel! Meyer NEM mondta, hogy lesz folytatás! De mondjuk úgy, hogyha beüt a gikszer még van mentsvára … :D
Ehhez a részhez annyit, hogy még mindig nem túl eseménydús, de azért már látszanak a jelek … :D
De ehhez most inkább nem fűzök semmit sem ! :D
Ha szeretnétek hallgassátok meg hozzá Simple Plan-től a Save you cimű számot. Én egyszerűen imádom ezt a dalt. *-*
Remélem azért tetszeni fog nektek!
Puszi<3

xoxo 

 

„...minden kapcsolatban az egyik jobban szeret … Ő csak benne van, hogy együtt lógjunk, és jól érezzük magunkat … De a lényeg, hogy mindegy, mit gondolsz, mindegy, hogy néz ez ki kívülről, az igazság az, hogy sosem egyenlő igazán. Nem úgy működik. Mindig van egy üldöző és egy üldözött, a macska és az egér, így megy ez.”
/Alyson Noel – Dark flame c. könyv/

 

Több mint négy hónap telt el azóta, hogy ideköltöztek. Laurent könnyebben viseli az emberek jelenlétét, de még mindig nagyon oda kell rá figyelni és ez valószínűleg még egy évig így is lesz … Ezalatt az idő alatt úgy megismertem Tanyat, mintha egész eddigi léte alatt ismertem volna. És ez eléggé rémisztő. Néha komolyan úgy érzem magam, mint egy papucs férj. És én nem akarom ezt. Egyáltalán nem akarom, de nem tudok ellene tenni. Tanya szép és melegszívű, tökéletes, minden szempontból, de nekem nem rá van szükségem. Vagy talán mégis? Úgy érzem meg kell őt védenem. Meg kell őt védenem mindentől és nem szabad hagynom, hogy bárki is megbántsa, talán mégis csak ez a szerelem? Ez az, amiről mindenki annyit áradozik? Azt hiszem többre számítottam. És ahogy az idő egyre csak halad előre rájövök, hogy ez nem szerelem. Ez a kapcsolat csak azon alapul, hogy meg akarom őt védeni. Egyre világosabbá vált számomra, mégsem tudtam lépni. Nem akartam megbántani, és fájdalmat okozni neki. De akárhogy is próbálkoztam egyre kevésbé tudtam magammal elhitetni, hogy valaha is képes lennék mint nőt szeretni, de aztán ez is megváltozott. Nem tudom őt szeretni, képtelen vagyok rá, de a testi vágy … Férfiból vagyok és ha egy nő így felajánlja magát, mint Tanya … nos nem könnyű megálljt parancsolni a dolgoknak. Először még a váratlanság pozitívumával kezdődött, aztán ez is alábbhagyott. És egyszerűen undorodom attól, hogy mikor vele vagyok másra gondolok … De mégsem vagyok képes elmondani neki, hogy nem szeretem. Tudom, hogy Alice és Jasper tudják … Alice kezdeti lelkesedése alábbhagyott. Imádta Tanyat, de belátta, hogy nem az én oldalamra teremtették. Jasper pedig érzi az érzéseimet.... esélyem sem lenne tagadni az igazságot. Hihetetlen, hogy ezek járnak a fejemben, nem pedig az, hogy Tanya a karjaim közt fekszik … Bár már nem kéne meglepődnöm ezen. Nem tudom miért, talán egyszerűen csak zsigerből jön, de a hátát simogatom, egyenletesen és lágyan. Ezt rohadtul elcsesztem.
- Min gondolkozol annyira? - kérdezi halkan és a mellkasomat simogatja.
- Semmin. - mosolygok rá kissé erőltetetten. Épp kicsúszna a számon a kérdés, hogy ő min gondolkodik, de nincs szükségem kérdésre, mivel tisztán hallom a gondolatait. Hallom, hogy milyen boldog és ez tőrként szúródik halott szívembe. Ebből a kapcsolatból valamelyikünk nagyon nem fog jól kijönni. - Szóval Alive megkért, hogy Rosa-al te legyél a koszorús lány? - kérdezem tőle némi érdeklődést mutatva.
- Igen. Hát nem remek? Imádom a kis törppillát. - nevet fel vidáman.
- Hát igen őt nehéz nem szeretni. - nevetek én is.
- Egyébként hány évente szoktak újra összeházasodni?
- Változó, általában 10-20 évente … Alice imádja az esküvőket. Igazából már várható volt, hogy Jasper megkéri a kezét, de úgy tűnik most sem sikerült teljesen meglepni a feleségét. De ha minden igaz, Alice még nem tudja, hova mennek nászútra, ami azért nagy szó. Bár ez azt is jelenti, hogy Jasper sem …
- Elég nehéz dolga lehet Jaspernek … Alice-t képtelenség meglepni …
- Hát igen. Nehéz, de nem képtelenség.
- Hogyan?
- Ha nem dönti el, csak az utolsó pillanatban, akkor megtudja addig is lepni. Vagy ha több döntést hoz és nem dönt közülük … - magyarázom és én is figyelek az elhatározásaimra. Semmi szükség rá, hogy Alice olyasmit lásson, ami nem tartozik rá. Igaz még nem tudom, hogyan fogom kivitelezni a tervem. Túl sok buktató van benne … például Tanya. Igaz kétlem, hogy ennél nagyobb görénynek érezhetem magam … Alice jelenpillanatban úgyis eléggé haragszik rám. Már csak egy hét van az esküvőjükig. Alice lázasan készülődik de már szinte mindent elintézett az alakalomra. Természetesen a lányok szívélyesen segítettek neki mindenben, még mi kissé unottan segédkeztünk. A napok vészesen teltek és én vártam, hogy elmenjenek. Mert ha elmennek, és Jasper valószínűleg eléggé lefoglalja Alice-t, hogy figyelmen kívül tudjon hagyni. Elég időm lesz mindent elintézni, ugyanis Jazz azt mondta egy évig ő aztán haza nem jön … Imádom őket, de most kapóra jött, hogy elmennek. Az esküvő előtti időszak hamar eltelt és azt megelőző napon Alice-szel beszélgettünk, újra, ugyanarról …
- Edward, el kell neki mondanod! Ezzel csak ártasz neki, hogy elhiteted vele, hogy szereted!
- De értsd meg, hogy már túl késő! Nem tudom elmondani neki, hogy nem vagyok belé szerelmes. Nem tudnám elviselni, hogy fájdalmat okoztam neki.
- Minél tovább húzod, annál nagyobb kárt teszel benne! Légy hozzá őszinte!
- Nem tudok! - fakadok ki és a mostanában emiatt a téma miatt megszokott veszekedésünk már a küszöbön integet.
- Basszus, nőj már fel! Vállald a kockázatot és hagyd, hogy boldog lehessen! Ne légy már ilyen … ilyen … gyáva!
- Alice, ne szólj bele, hogy mit teszek és mit nem! - vágok vissza. - Inkább az esküvődre koncentrálj és szállj végre le rólam!
- Na idehallgass Edward! Rám aztán ne számíts abban, hogy tönkreteszed Tanyat! Én nem adom alád a lovat! Szóval szedd össze magad és mond el neki, mielőtt visszajövünk, vagy én teszem meg! - fenyegetőzik húgom, amitől eléggé ledöbbenek, még sosem csinált ilyet. Velem legalábbis nem …
- Alice? - nézek rá a döbbenten.
- Jól hallottad Edward, úgyhogy kösd föl a nadrágod és állj elé! - szemei villognak a dühtől és csak úgy, mintha mi sem történt volna megfordul és elsuhan. Én meg állok ott, mint valami idióta és próbálom feldolgozni, hogy a saját húgom fenyegetett meg. Ez túl sokkoló. Igaza van, valahol én is tudom, hogy igaza van. De egyenlőre képtelen vagyok ezt megtenni. Időre van szükségem, hogy elviseljem, hogy fájdalmat okozok neki. Akármennyire is gyávaság … Aszem túl sok időt töltöttem a nyugodt begyöpösödött létezésemmel. És most változtatni akarok ezen és változtatni is fogok. Vissza fogok térni az eddigiekhez, a húsz évvel ezelőtti létformámhoz. Csak ehhez Tanyaval kell kezdenem valamit. És azt hiszem, ez nem fog egyedül menni. Túlságosan törékeny és csodálatos nő, viszont ha valahogy kíméletesen a tudtára tudnám adni a dolgot … Na jó, ezt még ki kell gondolnom. Erre még van időm. Most először túl kell élnem a legénybúcsút és az esküvő unalmát is. Bár a legénybúcsú nem volt rossz. Természetesen egy közös vadászattal kezdtünk Carlisle-al és Eleazar-ral együtt. Aztán mint ahogy általában jöttek a megszokott baromságok. Jaspernek különböző szívatós feladatokat kellett megcsinálnia, természetesen főleg Emmett jóvoltából bár a vége felé már Laurent is beszállt a feladatok kitalálásába. De persze itt sem álltunk meg. Emmettel építettünk egy kis házikót pár napja, hogy itt tartsuk a legénybúcsút és véletlenül se találkozzanak Alice-szel. Persze az este tovább is folytatódott. Főleg amikor valaki közeledett a kunyhóhoz, már akkor sejthetővé vált, hogy ezt a legénybúcsút sem ússzuk meg sztriptízes nélkül … Igazából nem kellett volna meglepődni, még Carlisle legénybúcsújára is hívott sztriptízest … ironikusan egy nővérnek beöltözött nőcske jött … Most pedig egy hatalmas csomagból mászott ki. Azonban nagy meglepődésünkre nem volt szívverése … egy vámpírlány volt. Eléggé megdöbbentem, nem hittem volna, hogy van már vámpírsztriptízes, mármint aki dolgozik is … Emmetten kívül mindenki döbbenten nézett a vámpírra, aki lassan, kecsesen szabadult meg a ruháitól … Szemei vörös izzása mutatta, hogy ő embervéren él, ez valahogy megfogott. És nem csak ez, a nyaka. A nyakán volt egy érdekes heg, ami így festett, mint egy szabályos félhold. Mégsem harapás nyom volt. És én már láttam ezt a heget. Tisztán emlékszem rá. Ő is ott volt Las Vegasban … Sosem érdekelt igazán, csak láttam őt. Gondolatai arról árulkodnak, hogy ő is emlékszik rám és tud arról, hogy Vegasban voltam. De nem fog szólni. És ezért hálás vagyok neki. Egyikünk sem mutatja, hogy ismerjük egymást. Jasper hamar leállítja a csajt. Furcsa, sosem mondták nevét … igaz nem is kérdeztem soha.
- Hogyhogy így dolgozol? - kérdezi Jasper, miután már elég ruha van rajta …
- Mert élvezem. - von vállat lazán. - De egyébként semmi közötök hozzá. Szeretem ezt az életformát és elégedett vagyok vele. - Carlisle próbálja tovább faggatni, de nem hagyja magát. - Na jól van, akkor én inkább megyek, úgy tűnik itt rám már nincs szükség. Sok boldogságot! - mondja érzéstelenül és eltűnik. Furcsa, de ez a nő elérte, hogy egész éjjel róla beszéljünk. Emmett szájából főleg dicsérő szavak hangoztak el, hogy ő még nem találkozott vámpír sztriptízzel. Viszont engem hihetetlenül érdekel, hogy hogy került ide?

1. Fejezet – The Denali Coven

Sziasztok!

Az epilógushoz érkezett megjegyzések közül sok mindent leszűrtem. És jónak látom, ha itt is, még egyszer mindenkit megnyugtatok, hogy az előző fejezet egy „alaphelyzet” volt, semmi sem marad ilyen, épp ez benne a pláne ^^ Ed nem lesz mindig ilyen. Én imádom az olyan könyveket, ahol a karakter nincsen készen adva, hanem mindig változik, fejlődik, és épp ezért az én főszereplőm is „fejlődik” vagy legalábbis változik. Nem egy kész kifejlett karakter, ami már közel tökéletes, hanem egy olyan, amin lehet változtatni és tud hová fejlődni. Tanya … nos igen nem lesz sokáig központi szereplő maximálisan csak 2 fejezetet szándékozok vele tölteni …
Ebben részben főleg a szereplők tulajdonságait írtam le. Próbáltam nem túlzsúfolni, de őszintén szólva ebben a részben én is eléggé bizonytalan vagyok. Valamiért olyan furcsának tűnik, lehet azért, mert nem szoktam hozzá az ilyen fejezet írásához, a többi blogomon sem volt épp jellemző ez a „kibontakozás” , de ahányszor olvasom újra és próbálom valahogy átfogalmazni, nem tudom hogyan is tehetném meg...
És még egyszer mindenkinek elmondom, hogy senki sem bánt meg azzal, ha őszintén elmondja, hogy neki nem tetszett valami a fejezetben vagy az egész … Teljesen nyitott vagyok mindenféle kritikára és tényleg bíztatok mindenkit, hogy ne féljen elmondani, hogy min kéne változtatnom.
A fejezethez ajánlom AvrilLavigne-től a How does it feel c. számot. Igen, tudom, hogy nem illik annyira a fejezethez, vagyis szerintem a refrénen kívül igen …
Remélem azért tetszeni fog nektek!
Puszi<3

xoxo 

  

Akadhat két ember, akinek hét esztendő is kevés volna a megismerkedésre, másoknak talán hét nap sem kell hozzá.
Jane Austen

 

Miután Carlisle elmondta, hogy a régi barátjának a családja költözik ide megnyugodtunk. Bizonyára nem lesz ellentét a két család között, főleg a közös múltjuk miatt. A barátság olyan kötelék, ami nehezen szakad el, még így, több, mint 100 év távlatából is … És hogy őszinte legyek én is eléggé kíváncsi vagyok rájuk. Carlisle rengeteget mesélt Eleazarról és Carmenről. Mindig is meg akartam őket ismerni. És most végre lesz rá lehetőségem. Bár én sem örülök neki annyira, hogy egy instabil vámpírt kell nekünk is bébiszitternünk, de hát mindennek van rosszabb része is. Az élet ilyen, sötétség nélkül nem lenne fény sem, negatív részek nélkül nem tudnánk értékelni a pozitívumokat. Mondhatnánk ezt egyszerűen kozmikus rendnek, vagy aminek csak akarjuk, de a tökéletes nem létezik, csupán egy érzékcsalódás, semmi több … De legyünk optimisták! Ma legalább megismerkedünk velük és slussz passz. Ezekkel a gondolatokkal indultunk el a suliba. Alice lelkesen fecsegett arról, hogy holnap suli után megyünk plázázni. Mit ne mondjak a fivéreimmel repestünk az örömtől … De ha Alice egyszer valamit a fejébe vesz, főleg ha annak köze van a divathoz, ruhákhoz vagy a vásárláshoz, akkor aztán semmi és senki sem állíthatja meg. És akkor még Rosalie is csatlakozik hozzá, na akkor vége mindennek. Semmi esélyünk, hogy megússzuk az órákon keresztül tartó próbálgatásokat, vagy azt a dög unalmat, amíg ezer és egy ruhát felpróbálnak … ilyenkor gáz, hogy vámpír létünkre nem hozakodhatunk el a fáradtsággal, vagy a hirtelen megbetegedéssel, pedig néha rettenetesen örülnék neki. De inkább nem gondolkodom ezen, hanem kiélvezem az időt, amit még távol tölthetek a bevásárló központtól és a boltok tucatjától. Ahogy megérkeztünk a suli parkolójába és kiszálltunk a megszokotthoz képest kevesebb szempár szegeződött ránk, ebből arra következtettem, hogy a Denalik már itt vannak és ahogy kiszálltunk az autóból erről meg is bizonyosodtunk, amint illatokat éreztük. Illatuk kellemes volt, fenyő, jázmin, kamilla és a fű friss illata eső után. Testvéreimmel azonnal hozzájuk mentünk. A három szőke lány nagyon szép volt, mint minden vámpír. Szemeik megnyugtató aranybarnán csillogott, míg a srác, Laurent, idegesen járatta a szemét a tömegben, szemei sötétek voltak az éhségtől. Talán a párja jelenléte fogta vissza, talán volt ennyi önuralma, de még nem támadt senkire sem.
- Sziasztok! Annyira örülünk, hogy itt vagytok, már nagyon régóta meg akartunk titeket ismerni. Én Alice vagyok, ő a férjem Jasper, a nővérem Rosalie, a párja Emmett és Edward. - mosolyog a kis energiabomba és szinte már várom, hogy elkezdjen ugrándozni.
- Mi is nagyon örülünk a találkozásnak. - szólal meg az egyik lány, hangja lágy, kedves. - Én Tanya vagyok. Ők a nővéreim Kate, Irina, és Irina párja Laurent. - mutatja be magukat. Gondolataik barátságosak. Egyedül Laurent fejében nem, ugyanis ő folytonos harcban áll magával, hogy ne támadjon rá senkire. Rá koncentrálok, hogy tudjam mikor kell beavatkozni, míg Alice elkezd beszélni és beszélni és beszélni … már nem tudom követni, de hogy őszinte legyek nem is erőlködöm túlzottan. Csak csendben ácsorgok és figyelem Laurent gondolataid.
- Mond csak Edward, te mindig ilyen csendes vagy? - töri meg a nyugalmamat Tanya lágy hangja, mire én elmosolyodom.
- Nem. Nem mindig. Csak nem igazán tudok mit hozzáfűzni Alice mondandójához.
- Nos, azt nehéz is lenne. Ha nem lenne vámpír félnék, hogy néha nem vesz levegőt, csak mondja. - vigyorog, én pedig felnevetek.
- Igazad van. De ne aggódj egy idő után meg lehet ám szokni kis manót.
- Igen, biztosan. Nagyon jó társaság, csak pindurit túl van pörögve.
- Hát igen. Alice már csak ilyen.
- És Rosalie? Ő sem tűnik túl beszédesnek … - pillant Rose-ra, aki kicsit sem barátságos ábrázattal áll némán Emmett mellett.
- Na ő kissé bonyolult. - mondom halkan, hogy Rose ne hallja.
- Szóval ő mindig ilyen? - húzza el ajkait elgondolkodva.
- Nos, nem igazán. De nem szereti a változásokat …
- Oh. Így már értem. - biggyeszti le ajkait. Olyan aranyosan néz, miközben azon gondolkodik, hogy hogyan is lehetne felvidítani Rose-t. Jósága elemi erővel csap le rám, ahogy ilyen kedvesen gondolkodik a mogorva nővéremről is.
- Egy idő után lazít magán és akkor majd kedvesebb lesz. - mondom megnyugtatóan, de nem értem miért teszem. Miért akarom megnyugtatni? Miért nem mindegy? Miért nem hagyom, hogy kicsit törje magát Rose-nál? De aztán a válasz villámcsapásként áll gondolataimba. A kedvessége és a tisztasága miatt. Olyan törékeny. Olyan melegszívű. Egyszerűen van bennem valamilyen késztetés, hogy mindentől megvédjem. Valamiért féltem őt. Lehet a kisugárzása vagy a törékeny alkata miatt. Valahogy olyan szöges ellentétben áll a vámpír fogalommal, körülbelül annyira, mint Esme vagy Alice … de nem tudok ezzel foglalkozni, mivel meghallom a jelző csöngetést. És úgy tűnik Irina és én leszünk Laurenttal az első órában. Eléjük ülök le a teremben, míg mindenki döbbenten nézi őket. Irina próbálja visszafogni Laurentot, de nem tudom, hogy a szerelmük meddig győzi le a vérszomjat. Épp ezért tovább ügyelek a gondolataira. Addig Irina elmondja, hogy Carlisle azt tanácsolta, hogy legyenek velem közös óráik, így minden óránk közös, hogy meg tudjam akadályozni a bajt. Irina halkan nyugtatgatja Laurentet az óra utolsó perceiben, hogy hamarosan friss levegőre mehet. És tényleg így is lett, Laurent remekül kibírta az első órát és az erdős részhez sétáltunk, hogy kevesebb emberi szagot érezzen. Közben Irina a testvéreivel lemaradt beszélgetni. Persze így is hallottuk minden szavukat, ahogy arról fecsegnek, hogy miket kéne még venni az új házba …
- Edward, igazán hálás vagyok, hogy segítetek. - szólal meg rekedten Laurent.
- Ugyan, semmiség. Már jó párszor csináltam ezt, szóval minden rendben lesz.
- Te vagy a legidősebb, nem? Már úgy értem Carlisle után …
- Igen. Miért?
- Csak úgy. Tudod ismerős vagy nekem. Te véletlenül nem éltél emberi véren? - kérdezi, mire az arcizmaim megfagynak és döbbenten nézek rá. - Bocs, nem akarok belekontárkodni, csak tudni akarom, hogy te az vagy-e, akire gondolok, vagy esetleg egy rokona …
- Nem értem. Én sosem láttalak. - nézek rá lázasan gondolkodva, de hiába a vámpír memória … Biztos vagyok benne, hogy én még sosem láttam őt.
- Nos mindegy. Ha te is lennél. Régen volt az már. És eléggé meg kellett változnod, ahhoz, hogy ilyen legyél. Talán csak egy rokonod volt vagy egy hozzád hasonló vámpír. Igaz én is csak pár pillanatra láttam … - von vállat.
- Igen, lehet … - meredek magam elé. És a régi időkön gondolkodom. Te jó ég, milyen voltam akkor. És mennyire élveztem. Minden kaland volt, semmi több. Ennek ellenére a bűntudat még mindig emészt. Az egyetlen megnyugtató dolog, hogy a családom nem látott akkoriban... Már rég a következő órán ülünk, de én tovább gondolkodom ezen. Képtelenség, hogy én voltam az, akit Laurent látott. Nekem nem voltak kapcsolataim más vámpírokkal, kivéve őt … Egész nap ezeken jár a gondolatom, mióta Laurent felhozta. Csupán akkor tudom elterelni a figyelmem, ha Tanya eltereli... Hihetetlen a kis csaj. Az ebédszünetet is végigbeszélgettük, pedig én aztán nem arról vagyok híres, hogy ennyit beszéljek. Igazából csak ismerkedtünk, elmesélte a múltját, és én is meséltem a sajátomról. Minden remekül ment, amíg utolsó órán az egyik lány véletlenül el nem esett és a lába vérezni nem kezdett. Azonnal Laurenthoz fordultam, főleg ahogy gondolatai egyre inkább a vér köré összpontosultak. Így hát a tanárnak azt mondtam, hogy Laurent nincs jól és kikísérem. Pedig igazából úgy kellett elrángatnom onnan. Azonnal az erdőbe vezettem, hogy csillapítsa szomját pár őzzel.
- Húh, ez meleg volt. - ül le az egyik fa tövébe, immár aranysárgán csillogó szemekkel.
- Igen, az volt. De látod, nem lett belőle gáz.
- Még szerencse, hogy gyorsan kapcsoltál. - sóhajt fel. De érdekes módon gondolataiban nem tűnik fel a bűntudat, azért, mert majdnem megtámadta azt a lányt.
- Mond csak, miért lettél vega? - kérdezem tőle a bűntudat hiánya miatt.
- Irina miatt. Egyszer régen valaki azt mondta eljön az igazi és érte hajlandó leszek megváltozni. És tessék. Igaza lett. - nevet fel.
- Nos igen, ez lehet a szerelem. - mondom nyugodt hangon. - Bár azt mondják, aki szeret, az önmagadért szeret … De inkább hagyjuk a filozofálást meg ezt a szarságot. Nem az én terepem … - csóválom a fejem, mire végül felnevet. Nem látom át, hogy ebben mi volt a vicces, de mindegy. Még egy ideig az erdőben maradunk, majd hazamegyünk. A házuk alig 10 kilométerre tőlünk van az erdőben. Már mind otthon vannak, kivéve Eleazart, aki gondolom már el is kezdett dolgozni a kórházban... Tanya rávesz, hogy maradjak még, így hát tovább beszélgetünk és ismerkedünk … Komolyan kétlem, hogy bárkiről ennyi mindent tudok, a családom kívül, mint Tanyaról … És még csak most jöttek ide. Az egész délutánt náluk töltöttem és csak este felé mentem végül haza. Emmett és Jasper máris azon köszörülték a nyelvüket, hogy Tanya meg én … Míg Alice csak mosolygott, mindent tudóan. És ez kissé megrémített. Igen, azt hiszem félek egy kapcsolattól... De ezen elég korai gondolkodnom.

Prologue - Everything starts

Sziasztok!

Jajj végre elkészültem a bevezető résszel. Már jó ideje nem írtam ilyen kezdő részt, és hogy őszinte legyek ez a legkritikusabb része számomra egy történetnek. Tudjátok az alaphelyzet meg ilyesmik... Hát én mindent beleadtam, tudom nem ez lesz a legjobb része a történetnek – sosem az … - de azért megpróbáltam feldobni, viccessé tenni.
Tudom, szoktam számokat írni egy-egy fejezet elejére, de most nézzétek el nekem, hogy ehhez nem tudok egyet sem …
Remélem azért tetszeni fog nektek!
Puszi<3

xoxo

 

„Nem a hideg, kevély világnak,
Neked szántam regényemet.
Bár adhatnék a hű barátnak
Ennél méltóbb hűség-jelet,
Méltó hozzád, szép, tiszta lélek,
Te szárnyaló és egyszerű,
Kiben költői álmok élnek,
S álmában élet van s derű.
Vedd elfogult kezedbe kérlek,
Pár tarka fejezet csupán,
Van köztük bús is, van vidám is ...”
/Puskin - Anyegin/

 

(Edward szemszöge)
Minden olyan váratlanul történt, olyan változások bukkantak fel a létezésemben, amit nehéz volt elhinni. De kezdjük az elején. Minden megszokottan kezdődött, egy megszokott hétköznapon. A testvéreimmel iskolába igyekeztünk. Beilleszkedtünk az emberek életébe, felvettük a rendes emberek álcáját, mint eddig mindig. Néha már kissé unalmas, főleg hogy már lassan száz éve ez a megszokott ritmus. Egyik iskolából ki, a másikba be, néha egy kis változatosságért valami könnyebb munka. És ennyi. Legalábbis ennyi volt a létezésem addig a napig. Ahogy beértünk az iskolába a diákok mind az új diákok érkezéséről beszéltek. Három lány és egy fiú érkezéséről. Persze ez minket is eléggé érdekelt, hiszen azokból, amiket hallottunk, miszerint őket is ugyanúgy „örökbe fogadták” mint minket, kissé gyanakodva füleltünk minden apróságra, hogy esetleg ők is vámpírok-e, mint mi. Az ebédszünetben is épp erről beszéltünk, persze gondosan figyelve rá, hogy a körülöttünk lévő diákok ne halljanak olyasmit is, amit nem kéne …
- Jajj, most komolyan ennyire paráltok attól, hogy idejön három csaj meg egy srác? Ugyan már, mindegyiknek ellátom majd a baját. - dörzsöli Emmett a kezét és úgy mosolyog, mintha előre megkapta volna a karácsonyi ajándékát.
- Mackóm, kérlek most ne viccelődj ilyesmin. - dorgálja meg őt Rosalie. - Ez most komoly dolog, mi van, ha ők nem olyanok, mint mi? Mi van, ha nem vegák?
- Ugyan cica, miért akarnának suliba járni, ha nem vegák? - teszi fel a legkézenfekvőbb kérdést Emm.
- Bármi megtörténhet bátyó. - szól bele Alice.- Bár tény, hogy vegák. Volt egy látomásom bioszon. Nem tudtam meg belőle semmit, csak láttam őket és azt is, hogy az idősebbik férfi Carlisle-al beszélget.
- Miről beszélgetnek? - kérdezem érdeklődve.
- Hogy itt maradnak, és hogy ez nem zavar-e minket meg ilyesmik, tudjátok, a megszokott dolgok … És valamilyen segítséget kért az a férfi, de ott megszakadt a látomásom. szóval nem tudom, hogy miben várja a segítségünket. - felel kis húgom.
- Nézzük már pozitívan a dolgokat! Legalább Eddie-nek lesz kik között válogatni. - vigyorog idétlenül bátyánk, mire én válaszul csak a szememet forgatom.
- Szinte már vártam egy ehhez hasonló megjegyzést. - morgolódom.
- Most miért? Mondjátok, hogy nincs igazam. Tudjátok, a nagy számok törvénye … Több közül nagyobb eséllyel van megfelelő … - ezzel a kijelentével magára vonta felesége haragját, amihez Alice-é is párosult.
- Tesó, most nem lennék a helyedben. - mosolygok rá elégedetten.
- Ne mááár. Lányok, nem úgy gondoltam. - biggyeszti le a száját könyörögve a nagy mackó.
- Ez nem volt szép Emmett! Nagyon nem! - dühöng Rose.
- De én nem úgy értetem bébi. - mereszt rá hatalmas szemeket.
- Na jó, én nem mondok semmit. - mondja sejtelmesen Alice. Dühe olyan hirtelen szívódott fel, mintha ott sem lett volna.
- Alice? - néz rá kíváncsian Jazz. Épp felesége érzelmeit próbálja kisilabizálni, figyelem a gondolataiban az elemzést, miszerint Alice valami miatt nagyon várja azokat a vámpírokat, valami jó fog történni, ugyanakkor van ott valami más is … bizonytalanság? Nem értem, hogy mi bizonytalanítja el? Nem értem, de nem csak én, Jasper sem. A nők már csak ilyenek. És mi egyszerűen képtelenek vagyunk megérteni őket. Teljességgel képtelen hadművelet lenne, erre már mi is rájöttünk a hosszú évek alatt.
- Na jó, annyit elmondok, hogy az egyik csaj felkelti majd a mi Edwardunk figyelmét. - vigyorog Alice. Én meg úgy nézek rá, mint akinek elment az esze. Már nem azért, nem vagyok meleg, csak éppen nem hinném, hogy találok még egy olyan nőt, akire tudnék nőként gondolni. Főleg, hogy még mindig nem felejtettem el, őt. Sosem fogom. Talán épp ezért nem is találtam magamnak senkit, mert még magam elől is eltitkoltam, hogy többet érzek iránta. Nem Edward! Fejezd be! Szólok gondolatban magamra és próbálok nem ezen gondolkodni. Nincs semmi szükségem egy nőre, aki megbonyolítja a megszokott, nyugis és teljes létezésemet. Nem értem, hogy miért nem lehet felfogni, hogy nekem jó így? Miért nem értik, hogy én boldog vagyok így? Teljesnek érzem magam egyedül is. Mivel az ebédszünet és az étel piszkálására fenntartott idő szépen lassan elfogyott, így mi is mentünk az óráinkra. Emmnek és Rose-nak ez a végzős éve, míg mi hárman egy évvel alattuk jártunk, hogy ne legyünk még ennél is feltűnőbbek. Nekem most éppen kémiám volt, ahova szerencsére egyedül járok, így teljes nyugalomban és magányomban folytathattam tovább az elmefuttatásomat. Senki sem zavart meg. Nyugodtan elemezgethettem magamban, közbe azért figyeltem testvéreim gondolatát. Alice máris egy bevásárló körutat tervezgetett az ideköltöző vámpírokkal. Jasper azon töprengett hogy lepje meg Alice-t, hogy az ne sejtsen semmit. Rosalie kijelentette, hogy Emmett nem érhet hozzá, amiatt a kijelenés miatt. Emmett persze próbálja megpuhítani nejét. Kíváncsi vagyok meddig bírják. Két napig? Háromig? Kíváncsi vagyok. De erre még várhatok egy kicsit. Miután mindent lerendeztem magamban kémián és túléltem egy angolt is Alice-ékkel. Ami egyébként egész viccesre sikerült, főleg hogy az egyik osztálytárunk bealudt az órán és a tanár még csak észre sem vette. És akkor még nem is beszéltünk a nagy was ist dasról*, hogy Emmett és Rose meddig bírják. Jazzel fogadtunk is rájuk, én jóhiszeműen azt mondtam három napig tartják a duzzogást, de Jasper úgy gondolta két napig sem bírják ki … ezek után hazamentünk, ahol csak Esme szorgoskodott a konyhában az árvaházi gyerkőcöknek valami finomságon. Mosolyogva, anyáskodóan üdvözölt minket és türelmesen hallgatta, a mai napi érdekesebb részeit. Majd Jasper és Alice elfoglalták magukat, vagy mondhatnám inkább úgy, hogy egymást... Emmett Rose után koslatott, míg én nagy unalmamban segítettem Esmenek sütni. Igaz nem mozgok otthonosan a konyhában és igazából hidegen hagy a sütés is, de jobb híján ez is megteszi. Miután kereken tíz tepsi megsült Esme feldíszítette az aprócska sütiket, de ebben én már nem segédkeztem, inkább a zongorához ültem és zenével próbáltam elütni az időt … sikeresen. Carlisle este 11-kor ért haza. Üdvözölte feleségét és a mai napról beszélgettek, csendesen, de mind hallhattuk. Ebben a házban, ennyi vámpír közt lehetetlen bármit is eltitkolni. Épp ezért ahogy Carlisle kiejtette a száján azt a szót, hogy családi megbeszélés már mentünk is az étkezőbe. Kényelmes emberi tempóban cammogtam, így mire odaértem Rose és Emmett már ott voltak, míg Jasper és Alice abban a másodpercben léptek be a bejárati ajtón. Érdekes, észre sem vettem, hogy elmentek itthonról … Mondjuk várható volt, hogy elvonulnak kicsit kettesben. Alice meg valószínűleg előre látta, hogy családi megbeszélés lesz.
- Miről van szó Carlisle? - kérdezem érdeklődve.
- Emlékeztek még, hogy meséltem egy régi barátomról, akivel még a Volturinál ismerkedtem meg.
- A másik vegára? - kérdezi Emmett.
- Igen. Eleazar. - erősíti meg Carlisle. De én már előre hallom a gondolataiban, hogy mi az egész családi „teadélután” témája és célja...
- Persze, emlékszünk. - mosolyog rá Alice. Miért van olyan érzésem, hogy ő is tudja, mire akar nevelőapánk kilyukadni? Na jó ez csak költői kérdés volt …
- Ma délután felhívott és szólt, hogy ideköltöznek. - jelenti be a többiek számára még új információt.
- És teszem fel Eleazarnak van négy fogadott gyereke. - lát át rögtön a szitán Jasper, a megszokott stratéga énjével …
- Igen, van négy fogadott gyereke. Tanya, Kate, Irina és Irina párja Laurent. - helyesel Carlisle. - És persze Carmen, a felesége.
- Hogyhogy ideköltöznek? Tök véletlenül, vagy direkt most, hogy itt vagyunk? - kérdezi kissé barátságtalanul Rosalie. Nos igen, ő nem rajong az újításokért.
- Csupán régen találkoztunk már. - von vállat apánk a megszokott komolyságával. - És szeretné a segítségeteket kérni.
- A segítségünket? Mégis miben? - kérdezi érdeklődve Emmett, ugyanis erre még nem találtunk választ.
- Tudnotok kell, hogy Carmennel Volterraban ismerkedtek meg, míg a három, lány hozzájuk csapódott, már vegaként, így sosem kellett egyiküket sem átsegíteniük a vérszomjon. Viszont Laurent … Ő ember véren táplálkozott hosszú ideig, egy éve kezdett áttérni állatvérre és ez lesz neki az első iskolája....
- Vagyis figyelnünk kéne rá, hogy ne legyen gáz? - kérdezi a lényeget Jasper.
- Pontosan. - helyesel Carlisle.
- Remek, ez volt minden vágyam. - morgolódik Rosalie.
- Ugyan Rose bébi, ne légy már ilyen. - szól behízelgő hangon Emmett.
- Te csak ne szólj egy szót se! - vág vissza nyugodt hangon.
- Rosalie. - szól rá anyáskodó dorgálással Esme.
- Bocsánat. - motyogja nővérem.
- Számíthatok rátok? - kérdi apánk, de nincs rá semmi szükségünk, nyilván segíteni fogunk nekik.
- Persze, számíthatsz ránk. - vigyorog Emmett, az ujjait hajlítgatva.
- Köszönöm. - mondja hálásan. Ezzel lezárva ezt az egész beszélgetést, ugyanakkor egyikünk sem mozdul, hajnalig beszélgetünk, Emmett folyton folyvást tovább piszkál azzal, hogy jó lenne már találnom egy nőt, hogy ne legyek már ilyen vaskalapos … 

*Was ist das - úgy gondoltam mi is eleget használjuk (vagy csak itt?) szóval ha esetleg valaki nem tudná, úgy kell érteni, hogy kérdés, persze tükör fordításban mást jelentene, de mi így használjuk.