Karácsonyi meglepetés :D

Éééés az ok, amiért csúsztam … :D Ahogy írtam a Karácsony és az ünnepek meglepetésekkel járnak és én szoktam ilyenkor apró meglepetésekkel meglepni az olvasóimat, köszönetképpen <3 Ez most sincs másképp, igaz most egy helyett három blogra terveztem valamit, más más időpontokra. Azért nem szóltam és jelentem ki a többit sem, nehogy az legyen, hogy valamiért még sem sikerülne végeznem velük és csalódjatok, így ha valamelyik nap felkerül valahova valami, akkor azt a Jézuska hozta :D
Ez a kis novella egy kiegészítő novella a történethez … nem lövöm le a poént majd meglátjátok miért is és hogy is :D
Ezzel a kis aprósággal Kívánok Mindenkinek Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!
Puszi
LilyV
xoxo

Szent ünnep van, gyújtsd a lángot,
Dúdolj boldog dallamot, kívánj szívből szép világot,
Kívánj békés holnapot, lásd a mosolyokon át a gyönyörű csodát,
A szívek fénylő angyalát, égen földön várnak ránk.
NOX

 

First Christmas together in Vegas 

 

(Edward szemszöge)
Már három hónapja vagyok vámpír és élek Carlisle-al. Nem bírom megszokni ezt a létet, minden olyan furcsa és idegen. Azzal, hogy nem iszom emberi vért úgy érzem, hogy elvesztem magam és legyengülök. De nem akarom Carlisle-t és a koven legújabb tagját, Carlisle párját, Esmet* ezzel terhelni. Nem akartam elmondani nekik, hogy emberi véren akarok élni. Nem akarom, hogy ők, vagy az állati véren való táplálkozás bármiben is korlátozzanak. Ki akarom bontakoztatni a bennem élő igazi vámpírt, aki arra vár, hogy emberi vénából táplálkozhasson, akinek nem kell beérnie az állatok cseppet sem édes vérével. De Esme még nagyon labilis. A gyermeke elvesztése rettenetesen lesújtotta, persze Carlisle úgy figyel rá, mint egy királynőre. Én is rettenetesen sajnálom és próbálok én is segíteni neki, de úgy érzem képtelen vagyok rá. Egy lelketlen szörnyeteg vagyok, aki képtelen bárkit is megvigasztalni. Nem akartam tovább lézengni körülöttük, zavarni a nagy egymásnak esést. De ez nem csak róluk szól, hanem rólam is. Mindig is önző voltam és ez ezután sem változott. Így mindannyiunk érdekében azt mondtam, hogy elmegyek vadászni, míg egy búcsúlevelet hátrahagyva elindultam bolyongni a világban. A levélben megköszöntem nekik mindent és leírtam, hogy miért is mentem el. Az utazásaim során azt tettem, amit csak akartam. Ahogy beértem az egyik városba, nagyjából 2000 kilométerre a régi lakhelyünktől. Elfogott a kínzó szomjúság. Így az egyetlen ember felé lopóztam a sötét utcán. A vére édes volt, maga az ambrózia az állati vér után. Alig két méterre lopakodtam mögötte, amikor meghallottam gondolatait. És hirtelen ledermedtem. Ennek a lánynak már családja van. Van egy apró gyereke, egy férje, egy családja, akiknek hiányozna, akik elvesztenék. Próbáltam győzködni magamat, hogy ez nem az én dolgom. Mindennap halnak meg emberek nem ő lesz sem az első sem az utolsó. De a gondolatai csak a gyereke és a férje körül jártak. Szerette a gyereket, a férjét pedig elfogadta. Ebben a korban ennél többet nem is igen lehet várni egy nőtől. A szerelem kiveszett az életből. Mindenkinek az első a család és csak utána jön a szerelem. Minden nőt csodáltam, aki családi kényszer miatt lemondott a szerelemről és a boldogságról, csak azért, hogy a családját boldoggá tegye és biztos hátteret biztosítson nekik. Így akár mennyire is égett a torkom nem tudtam megölni. Csak álltam ott és figyeltem, ahogy megy tovább és távolodik tőlem. Csak róttam a köröket a kihalt városban. És gondolkodtam. Gondolataimban az elkeseredés vette át a meghatározó szerepet. Pedig már majdnem megkóstolhattam azt az édes nedűt... Azonban egy nem túl távoli hangos, dübörgő szívdobogás ébresztett fel és ahogy jobban figyeltem, rájöttem, hogy van egy másik is. Két szívverés... a gondolatok elárasztottak. Egy nő kétségbeesetten keresett valami kemény tárgyat, hogy leüsse a férfit, aki éppen próbál rámászni. De nincs esélye. A férfi erősen felpofozza,amikor a nő védekezően a lábába tapos. Düjh kerített hatalmába. Hogy lehet valaki ilyen mocskos?! Nem is gondolkodtam, csak ott teremtem. Láttam a nő arcán a rémületet, a férfién meg a döbbenetet. Erősen megragadtam a férfit és a torkánál fogva a kemény betonfalba nyomtam.
- Menekülj! - morogtam állatiasan a nőnek, aki azonnal rohant is. Megvártam, míg rohanó lépteinek zaja eltávolodott a férfi szemébe néztem, aki reszketett és már alig volt eszméleténél a fejére mért csapás után. Nem foglalkoztam vele. Nem kezdtem el prédikálni, mint a rossz filmekben, amikor a gyilkos vagy a hős elkezdi lehordani a prédát. Értelmetlen, úgysem él tovább, hogy bármit is rendbe tudjon hozni … értelmetlen lenne. Így fogaimat a nyakába mélyesztettem és élveztem a vér szokatlanul édes ízét, ahogy a számba áramlik. Minden egyes cseppel úgy éreztem, hogy egy kicsit jobban élek, egy kicsit jobban vagyok és hogy most már semmi sem állhat az utamba. Új életre keltem az emberi vér hatására. És csüggedten dobtam félre a férfi kiszáradt testét, amikor már nem tudtam több vért kiszívni a szervezetéből. A tettem után újból útra keltem. Nem tudtam hová tartok, fel akartam fedezni a körülöttem lévő világot, mindent meg akartam ismerni, és nem gondolni arra, hogy egy mocskos gyilkos vagyok. Ennek az incidensnek hála elkezdtem bűnözőket ölni. Mígnem egy viszonylag nagyvárosba nem értem. A neve Las Vegas volt. Még nem hallottam róla. De ami meglepett, hogy az elmúlt két hét vándorlása után, az eddigiekhez képest jóval több vámpír lakta. Több bár és játékterem üzemelt. De a város jobb részén még egy opera is. Két napig csak figyeltem őket, ahogy beilleszkednek az emberek közé, elcsavarják a fejüket, majd megölik őket. És ez így ment folyton folyvást. Az emberek pedig balgán észre sem vették a szemük előtt leselkedő veszélyt. Mind újra elkövette ugyanazt a hibát. Engedett a vámpírok szépségének és csábításának, ezzel pedig önként sétált a halálba. Nekem ez nem menet, így megmaradtam a már megszokott taktikámnál, de mégis valamiért a városban maradtam. Nem tudom miért, de valami láthatatlan erő itt tartott. Pár nap telt el, pontosan 6, amikor úgy döntöttem elmegyek az operába. Még sosem jártam operába … édesanyám szegény volt, apámmal pedig még csak nem si találkoztam a háború miatt. Most viszont teljesen nyugodtan elmehetek operába... egy elegáns, a korkövetelményeinek megfelelő hacukát vettem fel majd bementem az operaházba. Az emberek úgy nyüzsögtek benn, mint a legyek. Mindenfele kiöltözött, gazdagok fecsegtek egymással a politikáról és a spanyolnátháról. Ők is hallották a borzasztó híreket a világ több pontjáról is, ahol tomboló a járvány, míg ők itt gondtalanul élik életüket. Míg mások egyszerűen a karácsonyi ünnepekről beszélgettek és áradoztak, vagy csak dicsekedtek, hogy ők ezt is megengedhetik maguknak. Undorító volt. Valahogy egyiküket sem sajnáltam volna megölni. Mégis úgy döntöttem, hogy először megnézem a darabot, aztán majd utána kiválasztok valakit. A szünetek alatt a vámírságom adta lehetőségeket használtam ki, ugyanis a gazdag hölgyek többsége felfigyelt rám, így nem maradtam társaság nélkül. A darab befejező akkordjai után pedig csendesen követtem az egyik férfit, aki a magába öntött alkohol hatására éppen azt fontolgatta ködös elméjében, hogy keres egy nőt és egy eldugott utcát. Nos én nem vártam meg, míg talált magának egy nőt, hanem egyszerűen berángattam az egyik kihalt útszakaszra és végeztem vele. Undorodva néztem a holtestre, miközben a vért törölgettem a számról.
- Máskor figyelj jobban, megláthattak volna. - hallok egy lágy csilingelő hangot. A hangja olyan volt, akár a drog. Azonnal felé kaptam a fejem. Mögöttem állt és egy másik halott férfi testét dobta elém. Az arcát a köpenyének csuklyája takarta de a hangja elcsábított és nem csak azért, mert vámpírhoz híven a hangja sokkal teltebb hangszínű volt, hanem úgy magában teljesen más volt, különleges, még csábítóbb …
- Elnézést, hogy mondja? - kérdezem elővéve az illedelmesebb énemet.
- Gondolom újszülött vagy, vagy legalábbis nem rég változtál át, igaz? - kérdezi némi törődéssel, de mégsem azzal a mérhetetlen aggodalommal, amivel Esme tenné.
- Pár hónapja. - válaszolok és próbálok nyugodt lenni, de valami van ebben a nőben, valami kiemelkedő, valami különleges.
- És gondolom nem rég értél Vegasba. - nevet. És meg kell bizonyosodnom róla, hogy nevetése még csodálatosabb, mint maga a hangja. Olyan érzéseket kelt bennem, amikről idáig nem is tudtam, hogy lehetségesek.
- Tényleg nem rég. - válaszolom tömören és pár lépést teszek felé, nem foglalkozva a két holtesttel. De direkt úgy áll, hogy a csuklyából egyedül az ajkai villannak ki. Ajkai szép ívűek és hangjához hasonlóan csábos, amit az ajkain lévő vér is kiemelt.
- Akkor figyelj rám. Először is, a vámpírok nem magázódnak, mivel a korunk nem igazán kiszámítható. Ráadásul fölösleges illedelemi kör, amire nagyon kevesen adnak. Másodszor pedig amikor táplálkozol ne felejts el figyelni a környezetedre. Annak nem lenne jó vége, ha kitudódna a vámpírok létezése. - okít lágy hangon.
- Köszönöm a tanácsokat. - mosolygok rá. - Esetleg azt megtudhatom, hogy hogy hívnak? Ha már egyszer segítettél nekem … - próbálok megtudni róla bármit is.
- Egy jóakaród. - mosolyog. - Valószínűleg még találkozunk, ha itt maradsz. További kellemes időtöltést. - köszön el, majd megfordul és elrohan. De a mozgásának fuvallata felém hozta illatát. Azt a csodás frézia illatot amit soha többé nem tudok kiverni a fejemből és az érzékszerveimből. Most már meg volt az oka annak, hogy itt maradjak. Még egyszer akartam az én Sötét Angyalommal találkozni. Meg akarom tudni, hogy ki ő. De mást is akarok … Azért jártam a várost éjszakáról éjszakára, hogy megtaláljam ezt a nőt. Még az ördöggel is lepaktálnak, csak hogy még egyszer lássam. Másnap leesett az első hó. Gyönyörű látvány volt, főleg így, vámpír szemmel. Látni a gyönyörű és különböző hópelyheket, hallani azt a halk ropogást és érezni a lábunk alatt. A hó egyre csak esett és esett. Lefoglalt, hogy gyönyörködjem benne, az egyik háztetőn ülve. Nem számítottam rá, hogy bármi is megzavarhat, amikor egy ismerős női hangot hallottam valahonnan. Viszont a szél fújása megnehezítette, hogy megtaláljam a célpontot, de erre semmi szükség nem volt. Ugyanis pár pillanattal később mellettem termett. Gyönyörű világos kék ruhájában úgy nézett ki akár egy hókirálynő. És most először láthattam igazán. Minden vonása hibátlan volt és még vámpírokat is megszégyenítő szépsége csak úgy sugárzott róla.
- Ugyan, milyen gyönyörű a hóesés? - kérdezi gyönyörű hangján.
- Igen, sosem gondoltam volna, hogy így néz ki igazából. Elképzelhetetlen. - válaszolom lenyűgözve, de folyamatosan őt figyelem, próbálom emlékeimbe vésni a vonásait.
- Gondolom ez az első hóesés, amit vámpírként látsz …
- Igen. - mosolygok mintha ópiumot szívtam volna …
- Magadra hagyott a teremtőd, vagy hogyhogy ilyen fiatalon egyedül vagy? - kérdezi érdeklődéssel.
- Én hagytam el őket. Tudod ők mások. Rettenetesen mások, úgy éreztem nem illek közéjük.-sóhajtok fel és nézek előre a hóesésbe, Carlisle-ra és Esmere gondolva.
- Szeretnél beszélgetni? - kérdi, de hangjában nincsen semmi, amivel arra kényszeríthetne, hogy beszéljek, mégis valamilyen megmagyarázhatatlan okból elkezdenek ömleni belőlem a szavak.
- A teremtőm, ahogy te nevezted … nagyon jó vámpír. Megküzdött a vérszomjával és áttért emberi vérre. Ráadásul orvosként emberekkel foglalkozik. Igazából csodálatos vámpír, tényleg. És ezt a párja is próbálja követni, aki hozzám hasonlóan újszülött. És én is próbáltam, de úgy éreztem, hogy túlságosan korlátoztak. Hálás vagyok nekik, de valamiért muszáj volt eljönnöm tőlük. Úgy éreztem megfulladok. - sóhajtok fel. Azt várom, hogy eltűnik, jelezve, hogy semmi kedve végighallgatni egy vadidegen nyafogását és milyen igaza is lenne …
- És most mit érzel, hogy emberi véren élsz? - kérdezi meglepetésemre és én azonnal, készségesen válaszolok neki, oylan őszintén, ahogy magamnak is képtelen voltam eddig.
- Szörnyen. Eddig is szörnyetegnek gondoltam magam, de most még rosszabb. Rá kellett jönnöm, hogy ez így is úgyis szívás. Akármit teszek csak még jobban elcseszem.
- És nem gondolkoztál azon, hogy visszamész hozzájuk?
- De igen, megfordult már a fejemben, de nem tudnék a szemükbe nézni. Tudod ők kicsit olyanok, mint a szüleim.
- Nézd, én egy más világból származom, mint ez. Régebben születtem, mintsem az ilyesmik kialakultak volna. A családomnak én csak egy becsúszott lány voltam, egy felesleg, akit amilyen gyorsan csak lehetett eladtak annak, aki a legtöbbet ajánlotta. Nem mondom, hogy rossz dolgom volt mellette. Ő törődött velem, amíg a felesége voltam, nem úgy, mint a családom. Semmilyen tapasztalatom nincs, de tudod, ha én az ő helyükben lennék. Akkor nem hibáztatnálak. Tudod mindenki hibázik néhanapján. És ha szeretnek … akkor elnézik neked ezt a botlást sőt talán még azt is elfogadnák, hogy más vagy, mint ők. Azt mondják ezt hívják szeretetnek. - önt belém lelket, aztán feláll és leporolja szoknyájáról a havat. - Ne feledd az örökkévalóság túl hosszú ahhoz, hogy ne kockáztass. - mosolyog mindentudóan, még sincs benne semmi lenézés vagy gúny.
- Máris mész? - csúszik ki a számon.
- Igen, most egyedül akarsz lenni, gondolkodni. Ehhez pedig eggyel többen vagyunk. - mosolyog kedvesen. Honnan tudja, hogy tényleg erre gondoltam? Vajon ő is gondolatolvasó? Nem, nem hinném. Te jó ég, gondolatok! Nem hallom a gondolatait! Mi a franc? Miért nem hallom őket? Meg akarom tőle kérdezni, de nem teszem, nem árulnám el magam, hogy a gondolataiba akartam mászni.
- Kérhetek valamit? Szeretném tudni a neved, azt hiszem ez igazán nem lehet nagyon titkos. - mosolygok rá.
- Tényleg nem az. - mosolyog. - A nevem Isabella Swan. De hívj csak Bellanak. - mosolyog, mire én a kezem nyújtom felé, ő pedig óvatosan enyémbe helyezi az övét.
- Örülök a találkozásnak Bella, én Edward vagyok. - mosolygok rá és egy csókot nyomok a kezére.
- Nos, most már tényleg magadra hagylak a gondolataiddal. - mosolyog és lekezdt távolodni.
- Remélem hamarosan találkozunk. - mondom még halkan, tudva, hogy még meghallja.tovább néztem a hópelyheket és a szavain gondolkoztam. Vajon tényleg visszafogadnának? A napok tovább teltek, a gondolataim egyre bonyolódtak és valahogy egy részüket Bella tette ki, nem is Carlisle-ék. Vártam a következő találkozásunkat. Amikor egyik nap egy alig 7 éves fiú jött hozzám az utcán.
- Jó napot Uram. - köszön illedelmesen. - Ezt a levelet Önnek küldik. - mondja és felém nyújtja, mire én pénz adok a kezébe, mivel látni rajta, hogy szegény családból származik. A levél egy meghívó volt, egy aznap este tartott álarcos, karácsonyi bálra. Nem értettem, hogy kihívott volna meg engem egy ilyen partyra, az egyik neves szórakozó központba, amely szállóként is üzemelt. A kíváncsiság eluralkodott rajtam és egy álarcot meg egy új ruhát vettem az eseményre, ahol időben meg is jelentem. A hatalmas fogadóhelyiségben az emberek és vámpírok egymással beszélgettek, de ami megragadott egy tűzvörös kicsit sem szolid ruhát viselő nő alakja volt. Bárhol felismertem volna. Bella volt az, egy vámpírral beszélt a politikáról, ami egy nőnek nem lett volna szabad, de ő nem csak egy nő, hanem vámpír is, és mellesleg ahogy eddig megismertem tesz arra, hogy mit gondolnak mások és ez nagyon tetszik benne. Ahogy megpillant egy apró meghajlással elbúcsúzik a férfitől és hozzám tipeg.
- Örülök, hogy eljöttél. - mosolyog kedvesen.
- Örülök, hogy meghívtál. De mi okból is? - kérdezem érdeklődve, mire vállat von.
- Azt hiszem nem akartam, hogy egyedül töltsd a szentestét. Tudod azt mondják … - halkítja le a hangját, mintha tényleg valami titkot osztana meg velem. - Ilyenkor valóra válnak a csodák, csak kívánni kell. - mosolyog édesen én pedig most először az átváltozásom óta szívből felnevetek. És ezt csakis neki köszönhetem. Mindent neki köszönhetek. Ha akkor este nem hívott volna meg, akkor talán még mindig ugyanaz lennék, mint előtte, ugyanaz a boldogtalan vámpír, aki nem tud megbírkozni egyedül magával, csakis Bella segítségével. Sosem tudnám neki igazán meghálálni azt, amit értem tett. És igaza lett, azon az estén azt kívántam mélyen magamban, hogy engedjen magához közelebb és ne legyen olyan távolságtartó. És így is lett. De ő sosem mondta el, hogy mit kívánt akkor, a bálterem közepén. Ez örökké titok marad előttem.


* Tudom, hogy Esme nagyjából 3 évvel Edward átváltozása után változott át, de ezt az apró változást azért még el lehet nézni, nem ? :)

7.Fejezet – Unexpected

Sziasztok!

Na szóval érdekes lett az előző fejezet vége, ugye? :D igen, én is tudom :D és gondolom már vártátok a frisst :D Sajnálom, hogy csúszva került fel, de az ünnepek meglepetésekkel járnak ezt az jól tudja, aki ismeri az első blogomat … :) Na de vissza a témához!
Ha van hozzá kedvetek hallgassátok meg hozzá  Avriltől a What the hell c. számot.
Puszi<3

xoxo 

 

Amikor megcsalják az embert, az váratlan seb. Ha jól fogod ismerni a szívedet, ez sosem fordul elő. Mert ismerni fogod az álmait, vágyait, és tudni fogod, mihez kezdj velük. A szíved elől sosem menekülsz el. Ezért jobb hallgatni rá, hogy sose kapjál váratlan sebeket.
Paulo Coelho

 

(Edward szemszöge)
Élvezettel merültem el Bella csókjában. Az elmúlt pár nap nehezen telt el nélküle, úgy, hogy tudtam, hogy a közelben van. Tudtam és nem érinthettem, nem csókolhattam meg. Még csak nem is mutathattam, hogy ismerem. Szörnyű volt. De most vége. Tanya visszament és újra ketten maradtunk, ketten egy eldugottnak nem mondható helyen. Egy helyen, ahol csak mi ketten vagyunk és senki más. Legalábbis így hittem. Meg voltam róla győződve. Amíg a gondolatok közt meg nem hallok egy ismerős hangot. Egy túlságosan is ismerős hangot, ami hirtelen ijedtséggel tölt el... A hangja lágy és kedves, szeretetteljes. Azonnal elhúzódom Bellatól és a tömeget kutatom. Hol lehet? Hol van? Bella aggódó kérdése elszáll a fülem mellett, miközben kicsit modernizálom, hogy hogy érek hozzá. És még épp időben, ugyanis a következő pillanatban megpillant minket, hallom a gondolatai közt. De szerencsére nem vette észre, hogy bármi is lett volna, vagy lenne Bella és köztem. Olyan naiv volt, olyan tiszta. Mosolya körbeérte az arcát és a szeméig is eljutott a vidámság szikrája. Miközben Bella abbahagyta a fészkelősét a „baráti” ölelésemben és óvatosan nézett Tanyara. Bella sikeresen, akár egy tehetséges színésznő öltötte magára a legbarátságosabb mosolyát. Míg Tanya átvergődtek magát a tömegen.

 

(Bella szemszöge)
Ahogy megpillantottam Tanyat a tömegben, tudtam, hogy Edward miért változott meg olyan hirtelen. És tudtam, hogy nem akart fájdalmat okozni Tanyanak, ezért a legeslegkedvesebb mosolyomat öltöttem magamra. Aztán ahogy Tanya ideért hozzánk elengedtem Edwardot, és hagytam, hogy üdvözöljék egymást, míg én elkezdtem távolodni, menekülni. Nem is tudom pontosan mit is tettem. De legszívesebben felszívódtam volna. De az üdvözlésük csupán egy gyors csókból állt, ami korántsem adott nekem elég időt arra, hogy felszívódjak.
- Jajj, miattam igazán ne menj még. - marasztal kedvesen Tanya. És igazat kell adnom Ednek, tényleg elég naiv és tényleg bízik benne...
- Öhm, nem. Úgyis indulni készültem. - mosolygok kedvesen egy gyors pillantást vetek Edwardra, akinek a szemei könyörögve és lemondóan merednek rám.
- Kérlek szépen ne menj. - szól lágyan, kérlelően.
- Nem, tényleg indulni készültem. - erősködöm és próbálok menekülő utat találni, bármit, csak eltűnhessek innen a francba. De nem veszi a lapot. Tovább erősködik, barátságosan marasztal. Hiába hozok fel kifogásokat, elhessegeti azokat, mígnem azon kapom magam, hogy leülök Edward mellé a párpulthoz.
- Annyira örülök, hogy megismerhetlek. - mondja vidáman.
- Én is örülök. - mondom kicsit erőltetett jókedvvel.
-Bár hogy őszinte legyek kicsit másra számítottam. De nagyon örülök, hogy Edwardnak van egy jó barátja. - mosolya olyan széles, mintha én lennék a csoda vagy egy legjobb barátnő. Azt hiszem értem Edward miért nem akarja megbántani. Kicsit olyan lenne, mintha egy gyerektől vennék el a kedvenc játékát. A végén még én is rosszul érzem magam azért, amiért Ed velem csalja. Na jó ez azért túlzás. Ha úgy adódna egy pillanatig sem gondolkodnék rajta …
- Nos igen, sejtem. Kevesen hiszik, hogy létezhet barátság egy férfi és egy nő között... - vonok vállat. Bár jómagam hiszek a fiú-lány barátságban, de ami Ed és köztem van egy kissé túlmutat rajta …
- Hát én bízom Edwardban, így benned is. - mondja őszintén Tanya, míg én Edre pillantottam. Láttam az arcán, hogy ez aztán kifacsarta a szívét, láttam a szemében a fájdalmat, amiért elárulja Tanya bizalmát. De nincs mit tenni. Edward sosem fogja őt szeretni, még csak akarni sem különösképpen. Csak és kizárólag törődni akar vele, semmi több. - Na de meséljetek már! Hogy találkoztatok? - kérdezi érdeklődéstől feszülten.
- Ez egy elég hosszú történet Tanya, és hidd el nem túl izgalmas. - szólal meg most először Edward. Ezzel tudtomra adva, hogy neki sem áll szándékában mesélni a múltról …
- Edwardnak igaza van, elég unalmas.
- De attól még engem érdekel.
- Inkább mesélj te. - vigyorgok rá kissé estelenül, ez a csajos beszélgetés feeling nem igazán az én asztalom. Idáig két igazán jó barátnőm volt … mára mindkettő halott , mármint igazán… - Tudod Edward nem volt olyan bőbeszédű, hogy mégis hogy jöttetek össze. - terelem el a témát és nem is kellett sokáig ügyeskednem. Azonnal izgatottan kezdett el beszélni és beszélni. De igazából nem figyeltem rá. Edward sem figyelt, hanem engem nézett. Láttam a szemem sarkából, de én nem szakítottam meg a szemkontaktust Tanyaval. Fenntartottam legalább a látszatot, hogy teljes odaadással iszom minden szavát. Mikor abbahagyta a fecsegést, akkor én ragadtam magamhoz a szót.
- Ez remek. Nagyon örülök nektek. Edward mellé már rég kellett volna egy nő. - mondom Tanyanak, míg Edward szemeit forgatja a megjegyzésemre, amin én fel is nevetek. - Mondd, hogy nincs igazam!
- Oh, nem mondom. Igazad van, mint mindig. - kacsint játékosan.
- Na ugye. Merted volna azt mondani, hogy nincs igazam. - nevetek. - Vigyázz, most nőuralom van.
- Upsz, akkor jól kell viselkednem. - nevet vidáman, amire Tanya kikerekedett szemekkel jártatja köztünk a szemét. Talán egy kicsit visszább kell vennünk, nehogy feltűnjön valami Tanyanak.
- Nos, a lényeg, hogy talán te meg tudod nevelni ezt a nagyra nőtt gyereket. - vonom be Tanyat a beszélgetésbe.
- Naaa ez nem volt szép! - ellenkezik azonnal Ed.
- De azért igaza van. - nevet Tanya, elnyomva magában mélyen a kételyt. - Egyébként mesélj magadról! Edward úgy őriz rólad minden információ morzsát, mint a legdrágább kincsét. Szóval én is és a családunk is eléggé kíváncsi rád. - mosolyog Tanya én pedig egy kissé meglepődöm. Én sosem kértem Edwardtól, hogy hazudjon a családjának, sosem kértem, hogy tartsa titokban a kilétem, sosem kértem tőle semmi ilyesmit, csak annyit, hogy távol maradhassak tőlük. És ez egy kicsit meglepett. Meglepett, hogy ennyire óvott mindent rólam.
- Nos, nem tudom, hogy mit is mondhatnék. Igazából csak élem unalmas hétköznapjaimat a nagy világban. Utazom és információkat gyűjtök mindenről, ami érdekel. Nagyjából ennyi. - vonok vállat.
- Ahha. És nem vagy magányos? Már úgy értem azért évekig egyedül lenni …
- Meglehet szokni. Sőt néha kifejezetten tetszik, hogy nem kell senkihez sem igazodnom és azt tehetek, amit csak akarok.
- Nem tudom, én sosem voltam egyedül. A nővéreim mindig velem voltak, még mielőtt csatlakoztunk volna Eleazarékhoz …
- Én pedig mindig egyedül voltam. Létezésem során sosem voltam huzamosabb ideig családban. De már megszoktam, hogy csak magamra számíthatok. - mondom nem törődöm hangon. Nem akarok erről beszélni, mert néha tényleg magányos vagyok.
- Egyébként ha nem vagyok túl tolakodó, akkor megkérdezhetem, hogy hogy hívnak? - kérdi Tanya, mintha valami nagy titokra kérdezett volna rá én meg felnevetek.
- Persze! Nem titok. - nevetek. - Bella vagyok, Bella Swan.
- Nos örülök Bella. - nevet Tanya is. - Nincs kedved eljönni velünk a családunkhoz? Tudod a többiek is nagyon szívesen megismernének, főleg Emmett. - kérdezi valami kérlelő éllel hangjában Tanya.
- Igen, Edward is ezzel szokott előhozakodni, de nem szeretném magam beleártani a családotok ügyeibe... - mondom halkan, és ez igaz is részben. Azonban nagyrészt azért nem akarok megismerkedni velük, mert félek, hogy akkor még ennél is jobban kötődnék Edwardhoz, ami már így is túlságosan szoros kapcsolat, nem kell még tovább mélyíteni.
- De tök komolyan mondom, mindenki hatalmas érdeklődéssel várja, hogy meghessegesse Edward híres barátját. - mosolyog Tanya könyörgően, de én kitartóan ellenkezem. Határozottan nemet mondok a meghívásra, de nem adja fel és az idegeimre megy. Legszívesebben megfojtanám egy kanál vízben … Mígnem elvesztem a fejem.
- Oké, oké! Elmegyek veletek, a családotokhoz! Csak hagyd már abba, kérlek! Komolyan kezd fájni a fejem, ami vámpír létemre elég nagy csoda … - sóhajtok fel lemondóan. - Most pedig ha megbocsájtotok elvonulnék kihasználni a csendes magányomat. - mondom picit gúnyosan Tanya lepcses beszédére válaszolva, de  ő magára sem vette, csak felpattant és búcsúzóan megölelt, ahogy aztán Edward is tette.
- Várj a szobában, ott leszek. - súgja vagy inkább csak tátogja fülembe, hogy Tanya ne hallja. És én meglepődöm, hogy ezt mondja. Tényleg komolyan gondolja? Óvatosan bólintok és baráti puszit nyomok az arcára aztán lassan feltrappolok a szobánkba.

6.Fejezet – I keep off

Sziasztok!

Egy hosszú és fáradságos héten vagyok túl, na nem mintha most éppen ezzel akarnálak titeket traktálni, csak hú ez a szombati tanítás ... legyen már végre szünet !!! :)
Na de mindegy is :D A fejezet vegyes szemszögű lett, továbbra is a gondolatok érzelmek dominálnak :)
Ha van hozzá kedvetek hallgassátok meg hozzá JLS-től a She makes me wanna c. számot.
Jó olvasást!
Puszi<3

xoxo 

 

Újból megfogalmazódik bennem az alapvető kérdés, amit már annak idején is feltettem magamnak, és ami azóta sem hagy nyugodni: lehet-e két nőt szeretni egyszerre? Ha igennel válaszolok, hűtlen vagyok. Ha nemmel, akkor is. Az életben vannak pillanatok, amikor akárhogyan is döntünk, rosszul döntünk. Ez nem amolyan egyszerű szerelmi háromszög, mint ahogyan azt gondolná valaki is, ez annál jóval több, vagy egyszerűen más.
Horváth Géza

 

(Tanya)
Nagyon boldog voltam, hogy megtaláltam. Már nagyon hiányzott, de valami zavart. Olyan furcsa volt. Úgy nézett rám, mint egy nem várt látogatóra, valakire, aki ennél rosszabb helyre nem is jöhetett volna. Lehet úgy érezte, hogy azzal, hogy itt vagyok elárulta a barátját. De végül úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom ezzel az aprósággal, inkább kiélvezem vele ezt a 2-3 napot, amíg maradok. Meg aztán Vegas gyönyörű éjszaka. Mindig is el akartam ide jönni, így legalább meg volt az indokom. Ugyan Edward volt, hogy pár percre elment valahova, de a nap nagy részét azért velem töltötte. Mivel a szomszéd szobát újították, vagy ki tudja, hogy mit csináltak, így a hangzavar miatt nem tartózkodtunk sokáig a szobában, helyette Edward körbevezetett. Első éjjel a városban bolyongtunk, majd hajnaltól a Mirage falai között bóklásztunk, felfedezve az élményfürdőt néhány játéktermet és a díszes bál illetve buli termekbe is bekukkantottunk. Ahogy besötétedett újból a városban néztünk körül, a gyönyörűen kivilágított luxus komplexumok mellett sétáltunk. De a nap elől vissza kellett menekülnünk a Mirage-ba.

(Edward szemszöge)
Ramatyabbul éreztem magam, hogy Tanya itt van, Bella közelében. Az elmúlt hét szabadsága és nyugalma ami a szenvedély mellett kitöltötte napjaimat teljesen szertefoszlott. De volt valami furcsa érzés is, ami valahol mélyen lappangott bennem. Egy apró érzelem, ami azt súgta, hogy még jól is elsülhet ez az egész. Talán Bella közelsége nagyobb erővel tölt el, hogy végre szakíthassak vele. De ahogyan boldogan nevetgélve sétált és lányos izgatottsággal fedezte fel a helyet, egyszerűen nem bírtam neki elmondani. Próbáltam máshogy viselkedni, hogy rájöjjön, hogy nem szeretem, vagy legalább feltűnjön neki, hogy valami változott, hogy van valami probléma. De jelét sem adta annak, hogy tényleg feltűnt volna neki. Hiába lettem távolságtartóbb, hiába viselkedtem néha mogorván, úgy viselkedett, mintha mi sem változott volna.
- Edward, akkor ma hazamegyek. Rendben? - kérdezi kicsit elszontyolodva, esetlenül mosolyogva.
- Rendben. Hamarosan én is megyek. - mondom lágyan. De a gondolataim a szomszéd szobára vándorolnak, ahol már el is kezdték a felújítást. Tegnap este benéztem, és láttam, hogy minden olyan lesz, mint amilyen volt. Valahogy ez a megszokottság mindig valami különös, meleg érzéssel tölt el. Ez az egyetlen állandóság a létezésemben, ami mindig pozitív energiával, boldogsággal tölt el.
- Várunk. A többiek is már hiányoltak. - mosolyog vidáman, megtörve gondolataimat.
- Meghiszem azt. Emmett már alig várja, hogy visszamenjünk és rajtunk köszörülhesse a nyelvét. - nevetek jókedvűen idióta bátyám szokásain.
- Nos igen, Emmett már csak ilyen. De így kell szeretni a mackót. - mosolyog szeretetteljesen.
- Igazad van. A hosszú évek alatt már igazán megszoktam az idióta poénjait, a perverzióiról nem is beszélve. - csóválom a fejem. - De azért jó egy kis idő a gondolatai és a beszólásai nélkül.
- Főleg a gondolatai nélkül, igaz? - nevet fel vidáman, ezzel mosolyt csalva az arcomra.
- Igaz, ami igaz. - mosolygok kedvesen. És az órára pillantok, ami már este hetet mutat. Tudom, hogy egy óra múlva indul a gépe, ezért lassan bizonyára indul is. - Kikísérjelek a reptérre? - kérdezem tőle, elterelve a témát.
- Nem, erre igazán nincs semmi szükség. Egyedül is találok taxit. - mosolyog.
- Rendben. - mondom színtelenül. És lekísérem a bejárathoz, ahova hívott egy taxit.
- Várunk otthon. - nyom egy búcsú csókot a számra.
- Kellemes utat. - mondom búcsúzóan és megvárom, míg elhajt, majd a recepciós szöszihez megyek. - Hello. Megmondanád Bella hol tartózkodik most? - kérdezem komoly hangon, mire egy szó nélkül elkezd a gépen kutakodni. A gondolatain keresztül követem, hogy mit csinál. Egy titkos kódot ütött be aztán megnézte a bankszámla mozgásokat, aztán a biztonsági rendszerben keresett. Kész hackernek tűnt.
- Miss Swan éppen a 4 emeleti kaszinóban van Mr. Cullen. - válaszol pár perccel később.
- Köszönöm. - mondom hálásan és a kaszinó felé veszem az utam.

(Bella szemszöge)

Miután Tanya megjelent messziről kerültem még csak a szintet is, nehogy összefussak velük. Bár így is láttam őket messziről, megfordulni a kaszinóban, de szerencsére nem vettek észre. Furcsa volt őket látni. Annyira természetellenesnek tűntek együtt. Talán csak az én szememben tűntek olyanoknak, mint akik két külön bolygóról származnak. Olyan éles ellentét van köztük, hogy az azonnal szembetűnik mindenkinek. De nem csak ez keltette fel a figyelmemet, hanem Edward viselkedése is. Durván bánt vele. Mindig is egy gentlemannek ismertem, de Tanyaval … Valahogy nem volt olyan kedves és udvarias, mint úgy általában. Volt benne valami ellentmondás. Nem igazán értettem, hogy mi. De ami még jobban meglepett, az a csaj viselkedése volt. Olyan könnyeden vette Edward viselkedését, mintha észre sem vette volna rajta a változást. Nem tudtam eldönteni, hogy ez azt jelenti, hogy tényleg nem vette észre, vagy azt, hogy annyira szereti, hogy ezt is elnézi neki … Hogy őszinte legyek nem tudom, hogy melyik a rosszabb eshetőség. Ha ennyire naiv, akkor még sok pofont fog kapni a sorstól, ha viszont ennyire szereti Edet … Akkor mindketten sokat fognak szenvedni. Ő azért, mert elviseli Edward minden hibáját, Edward meg azért, mert fontos neki. Igen, fontos neki. Ugyan nem szereti, mint nőt, de valahogy kötődik hozzá. Épp ezért ahogy én látom ezt a kapcsolatot mindketten meg fogják szenvedni. Akármi is lesz én Edward mellett fogok állni, még ha a világ másik feléről is. De rám mindig számíthat, ha el akarja felejteni a problémáit. Mert úgy tűnik ebbe nem tudok neki mit segíteni. Ez nem az én játszmám. Én csak a lehető legtávolabb akarok lenni a Cullen családtól. Nem akarok belefolyni a családjuk ügyeibe és főképp nem akarok botrányt vagy ilyesmit. Ahogy Edwardot ismerem mindenki úgy gondolja, hogy egy pasi vagyok. Mert amiket a testvéreiről mesélt … Szóval nyilván így legalább mentesül attól, hogy a bátyja rajta köszörülje a nyelvét. Így mindenkinek a lehető legjobb a helyzet. Az elmúlt napokban nagyrészt ezen filóztam végig. De azért szakítottam időt arra is, hogy a szobánkat felújíttatsam és az elmúlt egy héten kimaradt „étkezéseimet” is bepótoltam. Majd elütöttem az időt, amíg Edward Tanyaval volt. Elintéztem a papírmunkát aztán mentem én is kaszinózni. Igaz Edward nem hagyott teljesen egyedül, volt, hogy meg gyorsan megkeresett, pár percre, épp ezért tudtam, hogy még a mai nap elmegy Tanya, hogy már láttam Tanyat azért egy kissé gyötört a bűntudat, hogy Ed velem csalja … Viszont nem tudtam volna lemondani róla, ezért könnyedén figyelmen kívül hagytam a dolgot. Miközben blackjackeztem arra vártam, hogy Edward jöjjön. És nem is hazudtolta meg magát, ugyanis már kora este szépen, komótosan besétált a kaszinóba. Könnyed lezserséggel, azzal a csábos rossz fiús mosolyával, amit csak nagyon ritkán villant fel. Semmi nyoma nem volt rajta ez eddigi mogorvaságának. Újból az az Edward volt, akit én ismertem. Az a férfi aki a lelke mélyén az egyik legnemesebb vámpír, de mégis hajlandó miattam, és Vegas miatt felvállalni és eljátszani a rossz fiú szerepet. Úgy jön mellém, mintha vadidegen lenne. Hümm egy szexi vadidegen, aki egy csajt akar felszedni a sokból. De a szemei árulkodóak voltak. Sötétek és pontosan rám nézett velük azzal a furcsa csillogással, amiért még a csillagokat is lehoznám az égről, ha azt kérné … Végül megszólal.
- Elnézést szép hölgy, esetleg meghívhatom egy italra? - kérdezi, mintha most cserkészne be … Rendben van Ed, akkor játszunk.
- Köszönöm egy italt igazán elfogadhatok. - mosolygok bájosan és otthagyom a játékot. Edward átkarolja a derekamat és az italpulthoz vezet, ahol helyet foglalunk két bárszéken. Szemei szikrákat szórnak. És hirtelen megcsókol.
- Na de úgy volt, hogy meghív egy italra. - nevetek fel játékosan.
- Úgy gondoltam, hogy kegyednek úgysem lenne ínynére az ital … - mosolyog kihívóan. És igaza van, vámpírként nem igazán szimpatizálok az emberi italokkal és ételekkel, mint ahogy minden másik fajtársam sem …
- Nem is értem, miből gondolja. - vigyorgok rá és egy apró csókot nyomok ajkára.
- Ugyan, tudok én Önről sok mindent. - néz szemembe kihívóan.
- Na erre igazán kíváncsi vagyok. - vigyorgok rá.
- Nos, 1811-ben születtél Dél-Amerikában. Van különleges képességed és nem egyszer kihúztál a trutyiból.
- Nocsak. - nevetek fel. - És még mit tudsz? - érdeklődőm, nem mintha túl sok titkom lenne előtte. Nagy részt mindent tud rólam, ahogy én is róla.
- Hümm, például tudom, hogy … - pattan le a székről, mögém sétál és átkarol. - Hogy itt van a legérzékenyebb pontod. - harap óvatosan a nyakam és a vállam találkozásába. - És szereted szabadjára engedni az érzéseidet. Mondjuk egy szobában pár emelettel feljebb. - hangzik a teljesen tiszta ajánlat.
- Milyen igaz. - sóhajtok fel beleegyezéssel és ezt egy heves csókkal pecsételem meg, azonban valami furcsa dolog történik. Edward olyan hirtelen és váratlan válik el tőlem, hogy vámpír létemre is meglep. A tömeget pásztázza.
- Hé, minden oké? - kérdezem tőle egy kicsit aggodalmasan. Nem értem mi zavarhatja ennyire és legnagyobb bánatomra még csak nem is válaszol rögtön, hanem tovább nézegeti az emberek és vámpírok kavalkádját körülöttünk....

5.Fejezet – Surprise

Sziasztok!

Itt vagyok ragyogok. Sok mindent inkább a fantáziátokra bíztam, mivel úgy gondoltam azért vannak kiskorúak is :P Igen, tudom jöhet a poén, hogy még én is az vagyok xD Kicsit elmélkedős, érzelmesebb és sajnálatos módon szegény Tanya eléggé a háttérbe szorul, ezer bocs mindenkitől, aki szereti Tanyat.
Ehhez többé kevésbé passzol a The Wanted-tól a Glad you came c. szám.
Jó olvasást!
Puszi<3

xoxo 

 

Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.
Született feleségek c. sorozat

(Bella szemszöge)
A meglepetés rettenetesen sokkolt. Nem értettem, hogy miért bukkant fel megint. Már azt hittem végleg lemondott rólam … rólunk és most mégis itt van, mint a régi szép időkben. Ketten együtt, egy eldugott romos szobában, egymás karjaiban. Élvezzük azt az idő, ami megadatott nekünk, ezt a szenvedélyt, ami mindig is köztünk volt, ami ellen nem tudunk tenni. Ami olyan csodálatosan átjár minket minden alkalommal. És megnyugvás tölt el. Ennyi év után is visszajött hozzám. Ez reménnyel tölt el, talán ez mindig így lesz … Nem számít, ha csak néha találkozunk. Nem számít, ha csak a második vagyok számára. Nem érdekel, hogy csak szeretők vagyunk, mert tudom, hogy ez így a legjobb neki. Ezért nem gondolkozom olyanokon, hogy „mi lenne, ha ...” értelmetlen, felesleges. Helyette elérem, hogy ő se gondolkodjon. Elérem, hogy elfelejtse a bűntudatot, amit azért érez, mert nem szereti azt a lányt, vagy azért, mert megcsalja. Elérem, hogy ne gondolkodjon, csak tegye, amit akar. Segítek neki, hogy újra őszintén mosolyogjon. Bármit megteszek érte, amire szüksége van. Az egyetlen probléma, hogy nekem ő az egyetlen, aki igazán számít. És ez megrémít. Rettenetesen. Sosem volt senkim, akit szerettem. Az emberi életemre már egyáltalán nem emlékszem, azóta pedig … Helyt kellett állnom egyes egyedül a világban, anélkül, hogy valaki elmondta volna, hogy vámpír vagyok. Persze nem játszottam apácát, voltak férfiak a létezésemben, de egyikük iránt sem éreztem semmit. Csak szórakoztunk, elütöttük az időt és ennyi. Edwarddal viszont ez más. Mindig is vártam, hogy visszatérjen hozzám...

(Edward szemszöge)
Ezért imádok Bellaval lenni. Ilyenkor megszűnik a világ és csak mi ketten vagyunk. Csodálatos érzés az az önfeledt lebegés, amit a jelenléte biztosít. Ez a nemtörődés, ez a boldogság már egy hete kísér minket, amióta bezárkóztunk a mostanra már romos szobába. Egyszerűen képtelen voltam elengedni őt. A földön feküdtünk alattunk vörös és fekete textil cafatok, körülöttünk az ágy széttört darabjai, a tollpaplanokból kiszabott tollak. Izgató azzal a tudattal körbe nézni a szobában, hogy ezt mi tettük. A hátát simogatom, miközben ő halkan beszél a terveiről, hogy újból beutazza a Földet. Míg én csendben iszom minden egyes szót, ami elhagyja puha ajkait és selymes hangján szól. A mellkasomat simogatja apró, lágy kezével, míg szemeit az enyémbe vájja. Gyönyörű, lángoló vörös izzása fellobbantja körülöttem a világot és egy heves csókkal elhallgattatom. Amikor már képes vagyok elválni ajkaitól mosolyogva, csillogó szemekkel néz rám.
- Kis telhetetlen. - nevet jókedvűen.
- Hogy ééén? - teszem az ártatlant.
- Hát még szép, hogy te. - nevet még mindig, de aztán lágyan csókol. De ez az apró csók is képes elindítani bennem a vágyat. Úgy érzem, mintha a vérkeringésem új elindulna és forrósággal töltené el a testem. A lágy csók fokozódik, a testünk automatikusan reagál a másikéra és őrült táncot járnak a nyelveink is. Az érzések elszabadulnak és ahogy a földhöz préselem őt hallom, még valahol messziről, ahogy az alatta lévő vasrúd összetörik, de nem foglalkozom vele. Tudom, hogy ő nem az a nő, akiért aggódni kéne... Míg nem valami furcsa és rendhagyó dolog történt. Megszólalt a vezetékes telefon. Bellaval egyszerre kaptuk a csörgés felé a fejünket. Őszintén szólva csodálom, hogy egyáltalán még egyben van a telefon. Bella szemei hatalmasra kerekednek a döbbenettől.
- Minden alkalmazott tudja, hogy ez a szoba tabu téma … - néz rám, mire én csak vállat vonok és figyelmen kívül hagyva a csöngést az ajkaira vetem magam. De ő elhúzódik. - Edward, vedd fel, lehet, hogy valami fontos. Lehet, hogy a családod az. - mondja komolyan, mire én lemondóan sóhajtok és felkelek. Előhalászom a telefont a romok alól.
- Igen? - morgom bele a kagylóba.
- Elnézését kérem Mr. Cullen. - szól bele egy fiatal férfi hang. - De úgy gondoltam ez elég fontos lehet … Egy bizonyos Tanya Denali van itt és azt állítja, hogy az Ön párja és hogy Önhöz jött. - A levegő a torkomon akad. A döbbenet eláraszt és ahogy Bellat nézem hasonlóan reagál. Szemei még jobban elkerekednek és halkan felül a romokban, hogy a vonal másik végénél álló vámpír ne hallja, hogy nem egyedül vagyok.
- Hívd a 114-esbe. - tátogj Bella segítőkészen, mire én hálásan bólintok. Nem vagyok felkészülve Tanyara.
- Rendben van, kérem küldje a 114-es szobába. - mondom nyugodt hangon.
- De … - kezdené a recepciós, de én gyorsan közbevágok.
- A 114-esbe. - erősítem meg az előző mondatom, aztán leteszem a telefont és Bellat nézem.
- Ne állj ott, mint egy faszent, hanem vegyél föl valamit! - mondja komolyan, de csak egy mosoly árnyéka játszik ajkain.
- Nem értem, hogy jött ide. - csóválom a fejem. Mire Bella az egyik szekrényhez ment, hogy elővegyen belőle egy koktél ruhát.
- Ezen később is tudsz gondolkodni. Most szedd össze magad, ha nem akard, hogy megtudja. - mondja komoly hangszínre váltva Bella. Sóhajtva teszem, amit mond és felöltözöm egy fekete farmert meg egy fehér inget kanyarítok magamra.
- Köszönöm. - súgom halkan, mire elmosolyodik, végre igazból, ezzel az én ajkaimra is boldog mosolyt varázsolva.
- Bármikor számíthatsz rám. - csókol meg gyorsan, nem hagyva időt arra, hogy elmélyüljön a csókunk. Egy kulcsot nyújt át, amin a 114-es szám szerepel. - Na nyomás. - mosolyog. Igaz legszívesebben vele maradnék, de nem teszem, hanem gyorsan átmegyek a szomszéd szobába, ami sokkal modernebb és elegánsabb. A pasztellszínek dominálnak és tele van modern kütyükkel. LCD tv-vel, masszázskáddal, mozgásérzékelős világítással és a mai kor vívmányaival. Csak gyorsan körbeszaladok, hogy ne érjenek meglepetések. Miután körbeértem, a 113-assal szomszédos falat nézem. Nem hallok semmit sem. Nem tudom, hogy Bella ott van-e még. Mélázásomat a folyosón közeledő halk léptek zaja szakítja meg, ami pontosan az ajtó előtt áll meg és halkan kopog az ajtón. Nem sietek az ajtónyitással, emberi tempóban sétálok oda. Ahogy kinyitom az ajtót Tanya a nyakamba ugrik és lágyan, kislányosan csókol. Ez a gesztus fájón eltér Bella vad érzéki jelenlétével. Pár perc múlva óvatosan eltoltam magamtól és átölelve húztam be a szobába.
- Hát te, hogy kerülsz ide? - próbálok mosolyogni, de elég nehezen megy.
- Hiányoztál. - bújik hozzám.
- Te is hiányoztál. - hazudok de alig veszem észre. Inkább nem gondolok bele, hogy az eltelt egy hétben még csak az eszembe se jutott...
- Las Vegas? Még sosem voltam itt. - néz körül a szobában mosolyogva.
- Igen, imádom ezt a várost. - mondom színtelenül és kitartóan nézem a falat, amikor hirtelen eszembe jut valami... Én egy szóval sem mondtam senkinek, hogy idejövök. Még Alice is csak kis valószínűséggel tudhatta meg. Akkor mégis honnan tudhatta, hogy itt vagyok? - De hogyan találtál rám? Már ne érts félre, de senkinek sem mondtam semmit. Tudod … a barátom szeretné megőrizni a távolságot a családomtól. - magyarázom és mint valami válasz, a szomszéd szobában egy fa eltört. Ezt jelnek vettem. Biztos jelnek, hogy Bella még ott van.
- Ugyan, nem volt nehéz. Közvetlen jegyet vettél. És a bankszámládat is használtad itt. Egy ideig nem kutattam, de aztán akárhányszor hívtalak, vagy a többiek kerestek nem vetted fel a telefont … Ezért kutakodtam egy kicsit és most itt vagyok. - meséli mosolyogva. Majd nem azt mondom, hogy a mobilom nem is szólt, de aztán eszembe jut az első éjszaka, amikor porrá morzsoltam, amikor elkezdett csöngeni ...
- Na látod ezt nem néztem volna ki belőled. - nézek rá csodálkozva, mire ő felnevetett.
- Hát igen. Én sem gondoltam volna, hogy menni fog. - mosolyog. Aztán elkezd beszélni és beszélni. Az otthoniakról beszél. A megszokott hétköznapokat elemzi. Csak néhány szó jutott el a tudatomig, míg a falat bámultam és próbáltam a másik szobából áthallatszó hangokra figyelni. De alig hallottak valamit. De ott volt. Egy helyben állt, valahol az ablaknál lehetett. Légzése egyenletes volt és nyugodt. Elképzeltem, ahogy abban a mélyen dekoltált rövid koktél ruhában ott áll az ablak előtt és néz ki a fényes, élettel teli városra. Képtelen vagyok Tanyara koncentrálni, hiába erőltetem, Bella képe és az elmúlt napok folyamatosan ott vannak a gondolataimban.
- Edward, figyelsz rám egyáltalán? - ragadja meg hirtelen figyelmemet a kérdés.
- Figyelek! - vágom rá azonnal.
- Akkor mit kérdeztem? - kérdezi, mire lázasan kutakodom a gondolataiban, de nem találok a kérdésre, mivel kitartóan sorolja az ételeket svédül.
- Na jó, nem tudom. - mondom és bocsánatkérően próbáltam mereszteni a szemem, de hallom, ahogy Bella halkan kuncog. Szinte fizikai fájdalomba telik Tanyara koncentrálni helyette. Nem értem, hogy Tanya ennyire nem figyel a környezetre, vagy csak simán elkönyveli, hogy a szomszédszobában egy vámpír van.
- Azt kérdeztem, hogy hogy áll a barátod ügye? Mikor jössz végre haza? - Bella kuncogása elhalkul, aztán hirtelen hallatszik az ajtó csukódása. Elment. A testem önkéntelenül mozdul az ajtó felé, hogy megállítsam és visszavigyem a szobába, ahol csak mi ketten vagyunk. De mégsem mozdulok. Tanya miatt nem teszek semmit, így is eléggé tönkreteszem.
- Hát mondjuk úgy, hogy most már alakul a helyzete. Nincs minden rendben. De még legalább egy hétig szeretnék vele maradni. - magyarázom.
- És nem lehetne, hogy hazajönne velünk? A családunk nagyon szívesen fogadná és mit ne mondjak én is irtó kíváncsi vagyok rá. - mosolyog bájosan.
- Ő szeretne távol maradni tőletek. - mondom el már vagy ezredszerre erre a kérdésre a választ. Azt hiszem ez az egyetlen igazság, amit valaha is mondtam nekik róla. Bella valamiért nem akar találkozni velük, na nem mintha csodálnám. Néha Emmett kiüti nálam is a biztosítékot, amikor úgy gondolom bár ne ismerném, persze ez csak hirtelen felindulás, hirtelen harag és hamar elmúlik. És valahogy én is örülök, hogy Emmették nem köszörülik rajta a nyelvüket. Megnyugtató a tudat, hogy van valaki a nagyvilágban, akire mindig számíthatok, a családomon kívül.
- De miért nem? - faggat Tanya.
- Nem tudom. Egyszerűen nem. Talán fél a véleményetektől, ahogy mondtam, ő más. Ő nem vega... - vonok vállat. Sosem kérdeztem, miért nem akar találkozni velük, valahogy nem volt fontos. Sosem érdekelt ez az aprócska információ, ami elég érdekes, hiszen mindig is kíváncsi voltam mindenre, ami vele kapcsolatos, de ez valahogy sosem kötötte le a gondolataimat. Nem is értem, miért nem.
- Biztos, hogy nem tudnád meggyőzni? - kérdezi szomorkásan Tanya.
- Biztos, már próbáltam. - válaszolok őszintén, valamikor régen egyszer megpróbáltam. De azóta sem volt olyan fontos, hogy rávegyem erre.
- És nem lenne baj, ha pár napig maradnék? - pislog kislányos örömmel. - Természetesen nem zavarnálak titeket és megértem, hogy most a barátod miatt vagy itt, nem miattam. Csak szeretnék körbenézni a városban.
- Hát, ha szeretnél, akkor persze maradj csak. - mondom lemondóan. Nem akarom, hogy maradjon. Én most Bellaval akarok lenni, nem vele. De végül is pár nap ide vagy oda nem számít, hisz előttünk az örökkévalóság …

4. Fejezet – Waiting for …

Sziasztok!

Nagy ugrás jött, igen, tudom :D de hát eljutottunk idáig is egy hosszú hét után :D
A történet tovább folytatódik Las Vegasban :D nem igazán akarok semmit sem elkotyogni, szóval mást nem is mondok :D
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Rihannatól a Don't stop the music c. számot.
Jó olvasást! Kellemes vasárnapot! xD
Puszi<3

xoxo 

 

A hangja olyan volt, mint a puha szőrme, lágy és telt, egy kicsit obszcén, mintha már az, hogy szóba áll vele az ember, valami mocskos dolog lett volna. Talán az is volt.
Laurell Kaye Hamilton 

 

Már három napja vagyok a Mirage-ban. Ez alatt az idő alatt rengeteg vámpírral és emberrel találkoztam. Sőt, voltak olyan vámpírok, akikkel még régebben találkoztam és bár ők emberi véren élnek, elég normálisak és nem szólnak semmit az én táplálkozási szokásaimhoz. A napjaim nagy részét azzal töltöttem, hogy valamelyik kaszinóban ütöttem el az időt. Vagy hajnal előtt pár órával körbenéztem a gyönyörűen, színesen kivilágított városban. Már a harmadik nap kissé aggódtam, hogy nem jön. Már rég itt kéne lennie. Bizonyára tudja, hogy itt vagyok. Pont ő ne tudná … Talán nem fog eljönni. Végül is már 20 év eltelt. Az elsők között léptem be a legnagyobb kaszinóba, ami a komplexumban van. És leültem rulettezni. Ez az egyik kedvencem, mivel kiszámíthatatlan a dolog, nem lehet csalni, nem úgy, mint a kártyában, amiben a gondolataik mindig elárulják őket. Az sokkal könnyebb, de unalmasabb is. Így meg van az izgalom, egy apró csírája, hogy vajon nyerek-e vagy sem. A hangulatom eléggé a béka segge alácsúszott, hogy nem jött el. De aztán pár órával később, amikor az idő már fél tizenegy körül járt hirtelen megéreztem őt a hatalmas teremben. Az illata édesen kúszott felém. És egyre tisztábban éreztem a csodás illatát, bár nem halottam lépteit a nagy zajban, de tudtam és éreztem, hogy felém tart. Ahogy egyre közeledett egyszerre öntött el a nyugtalanság és a nyugalom. Egyszerre csábít és békével tölt el. Elvonja a figyelmem a közeledte. És csak arra eszmélek fel, hogy én jövök és megteszem a tétemet és a krupié pörget. Ő időközben mögém ér és kezét a vállamra teszi. Lágyan, puhán és teli ígéretekkel. Megvárom amíg a golyó megtalálja a helyét a piros 21-esen. Ezzel én kapok pár zsetont és az egyik fekete tüsi hajúval osztozunk a zsetonokon a fekete mezőről. De mivel végre itt van nincs szükségem ilyen időtöltésre. Összeszedem a zsetonjaimat és felé fordulok. A szavam is eláll. Több mint húsz év telt el és nem számoltam azzal, hogy azóta mennyi minden változott, például a női ruhákban. Akkoriban még kissé szolídabban öltöztek a nők, de most... Gyönyörű fekete mélyen dekoltált streccs ruha van rajta. Ami gyönyörűen kihangsúlyozza márvány fehér bőrét, formás alakját és kiemeli szemei és ajkai gyönyörűen csábító vörösét. Szája mosolyra húzódik, szemei csillognak. Végül leültünk a bárnál, hogy ne legyünk útban. A szememet nem tudtam levenni róla. Érdeklődéssel figyeltem, minden mozdulatát próbálok rájönni, hogy mi járhat abban a csinos fejében, persze teljesen eredménytelenül. Ő az egyetlen, akinek nem hallhatom a gondolatait és ezért néha hálás is vagyok, mivel vele semmi sem válik kiszámíthatóvá és unalmassá.
- Már azt hittem nem jössz el. - mondom halkan. Nincs szükség, hogy túlkiabáljam a zajt, tudom, hogy tisztán hallja, amit mondok.
- Azt hittem, hogy már nem is jössz ide. - válaszol halkan.
- De itt vagyok újból.
- Sok idő telt el. Azt hittem elfelejtettél és találtál valakit. - hangja selymesen lágy.
- Hát nem egészen. Vagyis ez most bonyolult. - sóhajtok fel.
- Azt hiszem nekem így is túl sok időm van. - mondja lemondóan.
- Na jó, találtam egy csajt. Eleinte azt hittem minden rendben van. Aztán rájöttem, hogy semmit sem érzek iránta, azonkívül, hogy meg akarom védeni.
- Értem. Akkor ezért vagy itt? El akarsz feledkezni róla?
- Nem, össze akarom magam szedni. Ez a húsz év … Mondjuk úgy nagyon megviselt. Úgy érzem elhagytam magam és hiába próbálom nem találom.
- Edward, még sosem láttalak ilyenek, pedig már jó ideje ismerlek. Ne érts félre, ez a változás lehet pozitív is. De most úgy nézel ki, mint régen, nem sokkal, miután először visszamentél a családodhoz. Bűntudatod van.
- Igen, igazad van. - sóhajtok fel. Hihetetlen, hogy ennyire ismer.
- És van egy olyan érzésem, hogy ez nem csak abból adódik, hogy nem viszonozod az érzéseit. - kutató szemei elől nem tudok menekülni.
- Nem tudom, miért. Talán még mindig a múltam miatt. Azt hiszem még mindig azért van bűntudatom, mert embereket öltem. És itt van ő, aki olyan tiszta, mint a patyolat és olyan védtelen. Minden percben úgy érzem, hogy bemocskolom őt. - öntöm ki neki a szívem.
- Biztos, hogy ennyi az egész? - kérdezi lágy, törődő hangon. A hangja a lelkemig hatol és úgy érzem, hogy jobban ismer, mint én saját magamat.
- Igen, azt hiszem. - válaszolok őszintén. A kérdésével teljesen elbizonytalanított. Biztos, ennyi az egész? Vagy sokkal összetettebb?
- Edward, azt hittem, hogy ebből a korszakodból már kinőttél. - súgja halkan, de hangjában nincs semmilyen él, csak együttérzés. - Te tudod a legjobban, hogy mennyit kellett elviselned, mire kifejlesztetted az önuralmad. És ez sokkal többet jelent, mintha nem lett volna hullámvölgyed, mintha nem szenvedtél volna meg azért, aki most vagy. Úgyhogy szedd össze magad és ne értékeld magad alább, mint amivé váltál.
- Tudod néha nem vagyok benne biztos, hogy jól döntöttem, amikor visszamentem Carlisle-ékhez, még akkoriban. - mondom komolyan.
- Edward, amiatt a pár hónap miatt még ennyi évvel később is bűntudatod van. Jól tetted, hogy visszamentél hozzájuk.
- De annyival könnyebb lett volna …
- Hát épp ez az! A nehezebb, de tisztességesebb utat választottad. Edward, ez csodálni való dolog. Sokan nem lettek volna rá képesek.
- Nem egyedül csináltam végig …
- De erős volt az elhatározásod, hogy véghez vidd.
- Azt hiszem, nem az elhatározásom miatt sikerült.
- Ugyan már Edward! Ne mondj hülyeségeket! Erős férfi vagy, és miután ezen is túl vagy, már igazán nem állhat sok minden az utadba.
- Tényleg nem amiatt volt. Hanem miattad. Miattad akartam vega lenni. Nem gondoltam arra, hogy nem ölök több embert. Nem gondoltam arra, hogy egyszer én is orvos lehetek, mint Carlisle. Arra gondoltam, hogy te azt mondtad ez lesz a legjobb. És én hittem neked. Bármit megtettem volna érted és te erre kértél.
- Mert nem tudtad volna elviselni a bűntudatot. - mondja lágyan és végre újra hozzám ér. Puha keze végigsimít az arcomon. A törődése halott szívemig ér.
- Megpróbálhattam volna. - ellenkezem.
- Na tessék, megint kezded. - nevet fel csilingelően, amitől azt is elfelejtem, hogy még a kaszinóban vagyunk. Hangja betöltik az egész teret körülöttem. Elmerülök benne.
- Ez nem igaz! Én nem mondtam semmit! - ellenkezek mosolyogva.
- Dehogynem, megint ellentmondasz annak, amit én mondtam. - nevet fel jóízűen.
- Azt hiszem ez benne van a génjeimben. - nevetek én is vidáman. Elképesztő, hogy az előbb még bűntudatot éreztem, csalódottságot, most meg itt nevetek vele, mintha a világon nem lenne semmi problémám, mintha mi, ketten lennénk a világ.
- Na igen, ezt már észre vettem. Ez az egyik szörnyű szokásod. Komolyan nem ártana változtatnod rajta. - mosolyog vidáman.
- Már próbáltam, de sosem jött össze. - nézek rá hatalmas, bocsánatkérő szemekkel, de igazából csak játszunk. Ezt mindketten tudjuk. A vitáink olyasmik, amik színt hoznak a létezésembe. Nincs annál élvezetesebb dolog, mint vele veszekedni.
- Ahha. Sosem próbáltad. - nevet fel újra és leugrik a bárszékről, pontosan elém áll.
- Talán nem, de csak mert mindketten élvezzük. - simogatom az arcát.
- Na látod ezzel teljes mértékben egyetértek. - feleli halkan és ajkai végre az enyémre találnak. Úgy csókolom, mint ha ő lenne a víz a sivatagban én pedig a már hónapok, sőt, évek óta eltévedt szomjazó. A gondolataim elszállnak és csak a vágy marad a helyükön és a jelenléte. Nyelveink szenvedélyes táncát a pultos hangja zavarta meg.
- Ugyan fiatalok, menjetek szobára. Nem biztos, hogy jó lenne itt egy ingyen pornó. - mondja nevetve, de amikor elválnak ajkaink egymástól a mosoly lelankad az arcáról. És nem tudom, hogy azért, mert látja, hogy úgy nézek rá, mint aki a következő pillanatban kitöri a nyakát, vagy mert leesett, hogy épp a főnökének szólt be? - E..elnézést Miss Swan. Nem tudtam, hogy Ön az! - szabadkozik azonnal sietve a pultos. Nem hiába, hiszen az egész Mirage az övé …
- Igazad van Henrik. - mondja végül leállítva a sajnálkozás hosszú sorát. - Úgy is menni akartunk, nem? - néz rám szemeiben lángoló vággyal.
- De igen, Bella. Éppen indultunk. - értek vele egyet és átkarolom. Nehezen állom meg, hogy ne támadjam le a folyosón vagy a liftben. De valahogy csak feljutunk a szobánkba. Az ajtó zárja hangosan kattan, mire az agyam elpattan. Most már senki sem zavarhat minket …