4. Fejezet – Waiting for …

Sziasztok!

Nagy ugrás jött, igen, tudom :D de hát eljutottunk idáig is egy hosszú hét után :D
A történet tovább folytatódik Las Vegasban :D nem igazán akarok semmit sem elkotyogni, szóval mást nem is mondok :D
Ha van kedvetek hallgassátok meg hozzá Rihannatól a Don't stop the music c. számot.
Jó olvasást! Kellemes vasárnapot! xD
Puszi<3

xoxo 

 

A hangja olyan volt, mint a puha szőrme, lágy és telt, egy kicsit obszcén, mintha már az, hogy szóba áll vele az ember, valami mocskos dolog lett volna. Talán az is volt.
Laurell Kaye Hamilton 

 

Már három napja vagyok a Mirage-ban. Ez alatt az idő alatt rengeteg vámpírral és emberrel találkoztam. Sőt, voltak olyan vámpírok, akikkel még régebben találkoztam és bár ők emberi véren élnek, elég normálisak és nem szólnak semmit az én táplálkozási szokásaimhoz. A napjaim nagy részét azzal töltöttem, hogy valamelyik kaszinóban ütöttem el az időt. Vagy hajnal előtt pár órával körbenéztem a gyönyörűen, színesen kivilágított városban. Már a harmadik nap kissé aggódtam, hogy nem jön. Már rég itt kéne lennie. Bizonyára tudja, hogy itt vagyok. Pont ő ne tudná … Talán nem fog eljönni. Végül is már 20 év eltelt. Az elsők között léptem be a legnagyobb kaszinóba, ami a komplexumban van. És leültem rulettezni. Ez az egyik kedvencem, mivel kiszámíthatatlan a dolog, nem lehet csalni, nem úgy, mint a kártyában, amiben a gondolataik mindig elárulják őket. Az sokkal könnyebb, de unalmasabb is. Így meg van az izgalom, egy apró csírája, hogy vajon nyerek-e vagy sem. A hangulatom eléggé a béka segge alácsúszott, hogy nem jött el. De aztán pár órával később, amikor az idő már fél tizenegy körül járt hirtelen megéreztem őt a hatalmas teremben. Az illata édesen kúszott felém. És egyre tisztábban éreztem a csodás illatát, bár nem halottam lépteit a nagy zajban, de tudtam és éreztem, hogy felém tart. Ahogy egyre közeledett egyszerre öntött el a nyugtalanság és a nyugalom. Egyszerre csábít és békével tölt el. Elvonja a figyelmem a közeledte. És csak arra eszmélek fel, hogy én jövök és megteszem a tétemet és a krupié pörget. Ő időközben mögém ér és kezét a vállamra teszi. Lágyan, puhán és teli ígéretekkel. Megvárom amíg a golyó megtalálja a helyét a piros 21-esen. Ezzel én kapok pár zsetont és az egyik fekete tüsi hajúval osztozunk a zsetonokon a fekete mezőről. De mivel végre itt van nincs szükségem ilyen időtöltésre. Összeszedem a zsetonjaimat és felé fordulok. A szavam is eláll. Több mint húsz év telt el és nem számoltam azzal, hogy azóta mennyi minden változott, például a női ruhákban. Akkoriban még kissé szolídabban öltöztek a nők, de most... Gyönyörű fekete mélyen dekoltált streccs ruha van rajta. Ami gyönyörűen kihangsúlyozza márvány fehér bőrét, formás alakját és kiemeli szemei és ajkai gyönyörűen csábító vörösét. Szája mosolyra húzódik, szemei csillognak. Végül leültünk a bárnál, hogy ne legyünk útban. A szememet nem tudtam levenni róla. Érdeklődéssel figyeltem, minden mozdulatát próbálok rájönni, hogy mi járhat abban a csinos fejében, persze teljesen eredménytelenül. Ő az egyetlen, akinek nem hallhatom a gondolatait és ezért néha hálás is vagyok, mivel vele semmi sem válik kiszámíthatóvá és unalmassá.
- Már azt hittem nem jössz el. - mondom halkan. Nincs szükség, hogy túlkiabáljam a zajt, tudom, hogy tisztán hallja, amit mondok.
- Azt hittem, hogy már nem is jössz ide. - válaszol halkan.
- De itt vagyok újból.
- Sok idő telt el. Azt hittem elfelejtettél és találtál valakit. - hangja selymesen lágy.
- Hát nem egészen. Vagyis ez most bonyolult. - sóhajtok fel.
- Azt hiszem nekem így is túl sok időm van. - mondja lemondóan.
- Na jó, találtam egy csajt. Eleinte azt hittem minden rendben van. Aztán rájöttem, hogy semmit sem érzek iránta, azonkívül, hogy meg akarom védeni.
- Értem. Akkor ezért vagy itt? El akarsz feledkezni róla?
- Nem, össze akarom magam szedni. Ez a húsz év … Mondjuk úgy nagyon megviselt. Úgy érzem elhagytam magam és hiába próbálom nem találom.
- Edward, még sosem láttalak ilyenek, pedig már jó ideje ismerlek. Ne érts félre, ez a változás lehet pozitív is. De most úgy nézel ki, mint régen, nem sokkal, miután először visszamentél a családodhoz. Bűntudatod van.
- Igen, igazad van. - sóhajtok fel. Hihetetlen, hogy ennyire ismer.
- És van egy olyan érzésem, hogy ez nem csak abból adódik, hogy nem viszonozod az érzéseit. - kutató szemei elől nem tudok menekülni.
- Nem tudom, miért. Talán még mindig a múltam miatt. Azt hiszem még mindig azért van bűntudatom, mert embereket öltem. És itt van ő, aki olyan tiszta, mint a patyolat és olyan védtelen. Minden percben úgy érzem, hogy bemocskolom őt. - öntöm ki neki a szívem.
- Biztos, hogy ennyi az egész? - kérdezi lágy, törődő hangon. A hangja a lelkemig hatol és úgy érzem, hogy jobban ismer, mint én saját magamat.
- Igen, azt hiszem. - válaszolok őszintén. A kérdésével teljesen elbizonytalanított. Biztos, ennyi az egész? Vagy sokkal összetettebb?
- Edward, azt hittem, hogy ebből a korszakodból már kinőttél. - súgja halkan, de hangjában nincs semmilyen él, csak együttérzés. - Te tudod a legjobban, hogy mennyit kellett elviselned, mire kifejlesztetted az önuralmad. És ez sokkal többet jelent, mintha nem lett volna hullámvölgyed, mintha nem szenvedtél volna meg azért, aki most vagy. Úgyhogy szedd össze magad és ne értékeld magad alább, mint amivé váltál.
- Tudod néha nem vagyok benne biztos, hogy jól döntöttem, amikor visszamentem Carlisle-ékhez, még akkoriban. - mondom komolyan.
- Edward, amiatt a pár hónap miatt még ennyi évvel később is bűntudatod van. Jól tetted, hogy visszamentél hozzájuk.
- De annyival könnyebb lett volna …
- Hát épp ez az! A nehezebb, de tisztességesebb utat választottad. Edward, ez csodálni való dolog. Sokan nem lettek volna rá képesek.
- Nem egyedül csináltam végig …
- De erős volt az elhatározásod, hogy véghez vidd.
- Azt hiszem, nem az elhatározásom miatt sikerült.
- Ugyan már Edward! Ne mondj hülyeségeket! Erős férfi vagy, és miután ezen is túl vagy, már igazán nem állhat sok minden az utadba.
- Tényleg nem amiatt volt. Hanem miattad. Miattad akartam vega lenni. Nem gondoltam arra, hogy nem ölök több embert. Nem gondoltam arra, hogy egyszer én is orvos lehetek, mint Carlisle. Arra gondoltam, hogy te azt mondtad ez lesz a legjobb. És én hittem neked. Bármit megtettem volna érted és te erre kértél.
- Mert nem tudtad volna elviselni a bűntudatot. - mondja lágyan és végre újra hozzám ér. Puha keze végigsimít az arcomon. A törődése halott szívemig ér.
- Megpróbálhattam volna. - ellenkezem.
- Na tessék, megint kezded. - nevet fel csilingelően, amitől azt is elfelejtem, hogy még a kaszinóban vagyunk. Hangja betöltik az egész teret körülöttem. Elmerülök benne.
- Ez nem igaz! Én nem mondtam semmit! - ellenkezek mosolyogva.
- Dehogynem, megint ellentmondasz annak, amit én mondtam. - nevet fel jóízűen.
- Azt hiszem ez benne van a génjeimben. - nevetek én is vidáman. Elképesztő, hogy az előbb még bűntudatot éreztem, csalódottságot, most meg itt nevetek vele, mintha a világon nem lenne semmi problémám, mintha mi, ketten lennénk a világ.
- Na igen, ezt már észre vettem. Ez az egyik szörnyű szokásod. Komolyan nem ártana változtatnod rajta. - mosolyog vidáman.
- Már próbáltam, de sosem jött össze. - nézek rá hatalmas, bocsánatkérő szemekkel, de igazából csak játszunk. Ezt mindketten tudjuk. A vitáink olyasmik, amik színt hoznak a létezésembe. Nincs annál élvezetesebb dolog, mint vele veszekedni.
- Ahha. Sosem próbáltad. - nevet fel újra és leugrik a bárszékről, pontosan elém áll.
- Talán nem, de csak mert mindketten élvezzük. - simogatom az arcát.
- Na látod ezzel teljes mértékben egyetértek. - feleli halkan és ajkai végre az enyémre találnak. Úgy csókolom, mint ha ő lenne a víz a sivatagban én pedig a már hónapok, sőt, évek óta eltévedt szomjazó. A gondolataim elszállnak és csak a vágy marad a helyükön és a jelenléte. Nyelveink szenvedélyes táncát a pultos hangja zavarta meg.
- Ugyan fiatalok, menjetek szobára. Nem biztos, hogy jó lenne itt egy ingyen pornó. - mondja nevetve, de amikor elválnak ajkaink egymástól a mosoly lelankad az arcáról. És nem tudom, hogy azért, mert látja, hogy úgy nézek rá, mint aki a következő pillanatban kitöri a nyakát, vagy mert leesett, hogy épp a főnökének szólt be? - E..elnézést Miss Swan. Nem tudtam, hogy Ön az! - szabadkozik azonnal sietve a pultos. Nem hiába, hiszen az egész Mirage az övé …
- Igazad van Henrik. - mondja végül leállítva a sajnálkozás hosszú sorát. - Úgy is menni akartunk, nem? - néz rám szemeiben lángoló vággyal.
- De igen, Bella. Éppen indultunk. - értek vele egyet és átkarolom. Nehezen állom meg, hogy ne támadjam le a folyosón vagy a liftben. De valahogy csak feljutunk a szobánkba. Az ajtó zárja hangosan kattan, mire az agyam elpattan. Most már senki sem zavarhat minket …