Sziasztok!
Tudom, hogy rettenetesen kicsúsztam az időből, de egyszerűen nem tudtam írni, nem volt időm, mert megint előrehozott érettségit teszek, ami jövő héten lesz, meg vissza is kellett rázódnom a suliba. Higgyétek el, nagyon de nagyon sajnálom.
De itt van az első novella :) Amelyhez szerintem pontosan passzol a Linkin Parktól az Esier to run c. szám.
A következőt próbálom korábban hozni, remélem arra már nem kell ennyit várnotok …
Puszi:
LilyV
xoxo
Tudom, hogy rettenetesen kicsúsztam az időből, de egyszerűen nem tudtam írni, nem volt időm, mert megint előrehozott érettségit teszek, ami jövő héten lesz, meg vissza is kellett rázódnom a suliba. Higgyétek el, nagyon de nagyon sajnálom.
De itt van az első novella :) Amelyhez szerintem pontosan passzol a Linkin Parktól az Esier to run c. szám.
A következőt próbálom korábban hozni, remélem arra már nem kell ennyit várnotok …
Puszi:
LilyV
xoxo
Újra
akarom kezdeni az életem... El akarom követni azokat a
kis bűnöket, amelyekre mindig vágytam, de amelyekhez
soha nem volt elég bátorságom. (...) Majd
szerzek új barátokat, és megtanítom őket
arra, hogy ha mernek őrültek lenni, akkor bölcsek is
lesznek. Csak felejtsék el az illemszabályokat, és
fedezzék fel az igazi énjüket, a legtitkosabb
vágyaikat, keressék a kalandokat,
és főleg ÉLJENEK!
Paulo
Coelho
(Edward
szemszöge)
Úgy éreztem szükségem van erre, szükségem van rá, hogy kipróbáljam milyen szörnyeteg is vagyok. Így is ügyeltem arra, hogy csak bűnözők vérét igyam, de ez nem volt elég, nem éreztem magam szabadabbnak, nem éreztem magam jobban sem, hogy nem kellett a torkomban égő tűzzel harcolnom. Mindennel ellentétben rettenetes bűntudat gyötört, ami rosszabb volt, mint a torkomban égő lángok. De meghoztam a magam döntését, feladtam Carlisle elveit, és elhagytam őket. Ők jól meg vannak ketten, nincs szükségük egy problémás, lázadó gyerekre. Ha változtathatnék a döntésemen, akkor ott maradtam volna velük és nem öltem volna. De már nem tudok visszamenni az időben, és nem mehetek vissza hozzájuk, így nem. Már nem tudnék Carlsile szemébe nézni, sosem tudnék. Ezért jöttem át ide, Amerikába, hogy messze legyek tőlünk és elvegyülhessek a hozzám hasonlóan romlott emberek között, a bűn városában, Las Vegasban. Meglepődtem, mikor már a város külső, nyugodtabb körzeteiben jártam, ugyanis már ott több különböző vámpír illatát éreztem. Ahogy beljebb értem az éjszakai kivilágított városrészbe, ahol hatalmas hotelkomplexumok álltak és kaszinók, ahol főleg férfiak játszottak, de meglepődtem, mikor láttam, hogy vannak olyan szórakozó helyek, ahol nők és férfiak is ugyanúgy pókereznek és játszanak egymással. Kissé furcsálltam a dolgot, hiszen azokban a játéktermekben szinte már egyenjogúként bántak a nőkkel, amit Carlisle-ék kapcsolatán kívül még sosem láttam. De ez Amerika, fejlettebb, mint Spanyolhon. Itthon érzem magam, mert itt könnyebb elvegyülni, az emberek nem figyelnek fel annyira a különcökre. Senki sem figyel fel a sápadtságra és az emberek magánszférája is jóval nagyobb, mint Európában. Sokkal nyugodtabban élhetek itt, mint ott. Itt úgy is kevésbé tűnik fel bárkinek is, a furcsa halálesetek vagy eltűnések. De azért megdöbbentett, hogy Vegasban milyen sok vámpír él. Az első pár napban furcsán néztek rám, mint valami betolakodóra, aztán változott a helyzet, nem foglalkoztak velem, ahogy önmagukon kívül senki mással sem. Úgy éreztem, hogy itt meghúzhatom magam, úgy, hogy senki nem vesz rólam tudomást és nyugodtan … táplálkozhatok. Vagyis így gondoltam, egészen addig, mag 5 nappal az érkezésem után felbukkant egy gyönyörű női vámpír. Éppen elhajítottam a kiszipolyozott testet, amikor megéreztem a csábító illatát és megpillantottam a háztetőn ülve. Az ajkain vidám mosoly virított és úgy lóbálta a lábát, mint egy óvodás kislány.
- Üdvözöllek nálunk.
- Üdvözlöm! - viszonozom köszönését formálisan.
- Itt akarsz letelepedni, vagy csupán átutazóban vagy?
- Nem értem mi köze ehhez, hölgyem. - mosolygok rá féloldalasan, mire dallamos hangján felnevet és egy nagymacska kecsességével ugrik le a tetőről, majd kecsesen és puhán érkezik is a talpára, mintha nem is hatna rá a gravitáció. Már egyáltalán nem látszott annak az óvodás kislánynak, mint aki pár pillanattal ezelőtt még a tetőn ült, nem, most inkább hasonlított egy végzetasszonyra, egy harcosra, egy vérbeli vámpírra. Ha nem lennék magam is vámpírt, már árkon bokron túl futottam volna, feltéve, hogy nem öl meg …
- Tudod ez az én városom, Edward. És mint a város alapítójának és fejének tudnom kell, hogy mik a szándékaid.
- Honnan tudod a nevem?
- Mióta idejöttél, kutattam utánad. - mosolyog nyugodtan. - Többet tudok rólad, mint azt hinnéd.
- Mint például?
- Tudom, hogy Carlisle Cullen változtatott át, kevesebb mint egy éve. És európai vagy.
- Miért fontos, hogy európai vagyok?
- Én is az öreg kontinensről jöttem át. Mindig örömmel tölt el, ha híreket kapok Európáról.
- Honnan származol?
- Edward, itt én szoktam kérdezni, és elvárom, hogy válaszoljanak.
- Huzamosabb ideig szándékozom maradni.
- Köszönöm Edward. Ha szeretnél egy helyet, ahol nyugalomban meghúzhatod magad nappal, akkor keresd fel a Mirage hotelt, ott nappal is elszórakozhatsz.
- Nem éreztem értelmét, hogy pénzt szerezzek.
- Attól még a Mirage kapui nyitva állnak előtted, Edward.
- Köszönöm … - mondtam várakozóan, hátha elárulja a nevét, de ehelyett felugrott a tetőre.
- Franciahonból jöttem. - pillantott vissza rám mosolyogva, majd eltűnr a házak sokasága között. Furcsa érzésem támadt az árnyéklánnyal, valami vonzott benne, a nap nagy részében eszembe jutott az arca, és a mosolya. Így végül arra jutottam, hogy mégis csak megnézem azt a Mirage-t. Egy több emeletes szálló volt, aminek az alsó szintjein különböző játéktermek sorakoztak, rengeteg emberrel és pár vámpírral. A pultnál egy ember fogadott, aki csöppet sem riadt meg vörös szemeimtől.
- Megmondaná a nevét, Uram? - kérdezi illedelmesen.
- Edward Cullen. - válaszolok nyugodtan és figyelem, ahogy a papírlapok között keresgél.
- Áhh igen, meg is van Mr. Cullen. A 27-es lakosztály az Öné.
- Igazán? - nézek döbbenten a kulcsra, amit a kezembe ad. - És meg tudná mondani Mr. Tanner – pillantok a ruháján lévő névére. - merre találom a lakosztályt?
- Köszönöm Tomas, majd én körbevezetem az új vendéget. - mosolyog az emberre ugyanaz a vámpír, akivel találkoztam, akinek az arca mindig felvillant előttem, amikor lehunytam a szemem.
- Örömmel, hölgyem. - válaszol alázatosan és jól hallható, ahogy a szíve hevesen ver a jelenlétében. Érthető, hiszen csak férfiból van.
- Gyere velem Edward. Megmutatom neked az én kis gyöngyszemem. - mosolyog lágyan, légiesen.
- A tiéd? - nézek körbe a hatalmas, díszes aulában.
- Igen. - húzza ki magát büszkén.
- Szabad? - mosolygok rá felajánlva a karom, mire ő nevetve belém karol és gyengéden irányítva vezet a folyosókon a játéktermeken, a báltermen keresztül. Nem igazán figyeltem a termek pompás díszítésére. - Miért hívtál meg ide?
- Tudod sok vámpír száll meg Vegasban, mert ez a bűn városa. Itt megszokottak az eltűnések, támadások … Jó ha leszögezem Edward, hogy attól függetlenül még figyelünk arra, hogy a vámpírok ne lepleződjenek le. Meg szeretnélek rá kérni, hogy ahogy eddig, úgy ezután is ügyelj rá, hogy hogyan táplálkozol. Tudom, hogy túl vagy az újszülött időszakodon, de nem vagy még túl tapasztalt a vámpírvilágban, én pedig szeretem szemmel tartani az újoncokat.
- Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.
- Ez a te érdeked is. Itt nem eshet bajod és nyugodt életed lehet, mármint vámpír mércével …
- Köszönöm.
- Hidd el, ez nekem is érdekem. Ez lesz a te szobád. Ha valami nem megfelelő jelezz Tomasnak.
- És te?
- Van még néhány elintézni valóm. - kacsint. - Kellemes időtöltést!- indul el emberi tempóban a lépcsők felé.
- Várj! Te mindent tudsz rólam, de én nem tudok rólad semmit sem.
- És nem is egyhamar fogsz bármit is tudni rólam. - nevet fel vidáman.
- Még a nevedet sem árulod el?
- Bella. A nevem Bella. - mondja és elsuhan, mintha ott sem lett volna.
Úgy éreztem szükségem van erre, szükségem van rá, hogy kipróbáljam milyen szörnyeteg is vagyok. Így is ügyeltem arra, hogy csak bűnözők vérét igyam, de ez nem volt elég, nem éreztem magam szabadabbnak, nem éreztem magam jobban sem, hogy nem kellett a torkomban égő tűzzel harcolnom. Mindennel ellentétben rettenetes bűntudat gyötört, ami rosszabb volt, mint a torkomban égő lángok. De meghoztam a magam döntését, feladtam Carlisle elveit, és elhagytam őket. Ők jól meg vannak ketten, nincs szükségük egy problémás, lázadó gyerekre. Ha változtathatnék a döntésemen, akkor ott maradtam volna velük és nem öltem volna. De már nem tudok visszamenni az időben, és nem mehetek vissza hozzájuk, így nem. Már nem tudnék Carlsile szemébe nézni, sosem tudnék. Ezért jöttem át ide, Amerikába, hogy messze legyek tőlünk és elvegyülhessek a hozzám hasonlóan romlott emberek között, a bűn városában, Las Vegasban. Meglepődtem, mikor már a város külső, nyugodtabb körzeteiben jártam, ugyanis már ott több különböző vámpír illatát éreztem. Ahogy beljebb értem az éjszakai kivilágított városrészbe, ahol hatalmas hotelkomplexumok álltak és kaszinók, ahol főleg férfiak játszottak, de meglepődtem, mikor láttam, hogy vannak olyan szórakozó helyek, ahol nők és férfiak is ugyanúgy pókereznek és játszanak egymással. Kissé furcsálltam a dolgot, hiszen azokban a játéktermekben szinte már egyenjogúként bántak a nőkkel, amit Carlisle-ék kapcsolatán kívül még sosem láttam. De ez Amerika, fejlettebb, mint Spanyolhon. Itthon érzem magam, mert itt könnyebb elvegyülni, az emberek nem figyelnek fel annyira a különcökre. Senki sem figyel fel a sápadtságra és az emberek magánszférája is jóval nagyobb, mint Európában. Sokkal nyugodtabban élhetek itt, mint ott. Itt úgy is kevésbé tűnik fel bárkinek is, a furcsa halálesetek vagy eltűnések. De azért megdöbbentett, hogy Vegasban milyen sok vámpír él. Az első pár napban furcsán néztek rám, mint valami betolakodóra, aztán változott a helyzet, nem foglalkoztak velem, ahogy önmagukon kívül senki mással sem. Úgy éreztem, hogy itt meghúzhatom magam, úgy, hogy senki nem vesz rólam tudomást és nyugodtan … táplálkozhatok. Vagyis így gondoltam, egészen addig, mag 5 nappal az érkezésem után felbukkant egy gyönyörű női vámpír. Éppen elhajítottam a kiszipolyozott testet, amikor megéreztem a csábító illatát és megpillantottam a háztetőn ülve. Az ajkain vidám mosoly virított és úgy lóbálta a lábát, mint egy óvodás kislány.
- Üdvözöllek nálunk.
- Üdvözlöm! - viszonozom köszönését formálisan.
- Itt akarsz letelepedni, vagy csupán átutazóban vagy?
- Nem értem mi köze ehhez, hölgyem. - mosolygok rá féloldalasan, mire dallamos hangján felnevet és egy nagymacska kecsességével ugrik le a tetőről, majd kecsesen és puhán érkezik is a talpára, mintha nem is hatna rá a gravitáció. Már egyáltalán nem látszott annak az óvodás kislánynak, mint aki pár pillanattal ezelőtt még a tetőn ült, nem, most inkább hasonlított egy végzetasszonyra, egy harcosra, egy vérbeli vámpírra. Ha nem lennék magam is vámpírt, már árkon bokron túl futottam volna, feltéve, hogy nem öl meg …
- Tudod ez az én városom, Edward. És mint a város alapítójának és fejének tudnom kell, hogy mik a szándékaid.
- Honnan tudod a nevem?
- Mióta idejöttél, kutattam utánad. - mosolyog nyugodtan. - Többet tudok rólad, mint azt hinnéd.
- Mint például?
- Tudom, hogy Carlisle Cullen változtatott át, kevesebb mint egy éve. És európai vagy.
- Miért fontos, hogy európai vagyok?
- Én is az öreg kontinensről jöttem át. Mindig örömmel tölt el, ha híreket kapok Európáról.
- Honnan származol?
- Edward, itt én szoktam kérdezni, és elvárom, hogy válaszoljanak.
- Huzamosabb ideig szándékozom maradni.
- Köszönöm Edward. Ha szeretnél egy helyet, ahol nyugalomban meghúzhatod magad nappal, akkor keresd fel a Mirage hotelt, ott nappal is elszórakozhatsz.
- Nem éreztem értelmét, hogy pénzt szerezzek.
- Attól még a Mirage kapui nyitva állnak előtted, Edward.
- Köszönöm … - mondtam várakozóan, hátha elárulja a nevét, de ehelyett felugrott a tetőre.
- Franciahonból jöttem. - pillantott vissza rám mosolyogva, majd eltűnr a házak sokasága között. Furcsa érzésem támadt az árnyéklánnyal, valami vonzott benne, a nap nagy részében eszembe jutott az arca, és a mosolya. Így végül arra jutottam, hogy mégis csak megnézem azt a Mirage-t. Egy több emeletes szálló volt, aminek az alsó szintjein különböző játéktermek sorakoztak, rengeteg emberrel és pár vámpírral. A pultnál egy ember fogadott, aki csöppet sem riadt meg vörös szemeimtől.
- Megmondaná a nevét, Uram? - kérdezi illedelmesen.
- Edward Cullen. - válaszolok nyugodtan és figyelem, ahogy a papírlapok között keresgél.
- Áhh igen, meg is van Mr. Cullen. A 27-es lakosztály az Öné.
- Igazán? - nézek döbbenten a kulcsra, amit a kezembe ad. - És meg tudná mondani Mr. Tanner – pillantok a ruháján lévő névére. - merre találom a lakosztályt?
- Köszönöm Tomas, majd én körbevezetem az új vendéget. - mosolyog az emberre ugyanaz a vámpír, akivel találkoztam, akinek az arca mindig felvillant előttem, amikor lehunytam a szemem.
- Örömmel, hölgyem. - válaszol alázatosan és jól hallható, ahogy a szíve hevesen ver a jelenlétében. Érthető, hiszen csak férfiból van.
- Gyere velem Edward. Megmutatom neked az én kis gyöngyszemem. - mosolyog lágyan, légiesen.
- A tiéd? - nézek körbe a hatalmas, díszes aulában.
- Igen. - húzza ki magát büszkén.
- Szabad? - mosolygok rá felajánlva a karom, mire ő nevetve belém karol és gyengéden irányítva vezet a folyosókon a játéktermeken, a báltermen keresztül. Nem igazán figyeltem a termek pompás díszítésére. - Miért hívtál meg ide?
- Tudod sok vámpír száll meg Vegasban, mert ez a bűn városa. Itt megszokottak az eltűnések, támadások … Jó ha leszögezem Edward, hogy attól függetlenül még figyelünk arra, hogy a vámpírok ne lepleződjenek le. Meg szeretnélek rá kérni, hogy ahogy eddig, úgy ezután is ügyelj rá, hogy hogyan táplálkozol. Tudom, hogy túl vagy az újszülött időszakodon, de nem vagy még túl tapasztalt a vámpírvilágban, én pedig szeretem szemmel tartani az újoncokat.
- Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.
- Ez a te érdeked is. Itt nem eshet bajod és nyugodt életed lehet, mármint vámpír mércével …
- Köszönöm.
- Hidd el, ez nekem is érdekem. Ez lesz a te szobád. Ha valami nem megfelelő jelezz Tomasnak.
- És te?
- Van még néhány elintézni valóm. - kacsint. - Kellemes időtöltést!- indul el emberi tempóban a lépcsők felé.
- Várj! Te mindent tudsz rólam, de én nem tudok rólad semmit sem.
- És nem is egyhamar fogsz bármit is tudni rólam. - nevet fel vidáman.
- Még a nevedet sem árulod el?
- Bella. A nevem Bella. - mondja és elsuhan, mintha ott sem lett volna.
