14.Fejezet – With dirty cards

Sziasztok!

Mint ahogy mondtam, a farkasok többet nem fognak szerepelni a történetben, bár még lesz róluk említés, de mint szereplő nem kerülnek bele a fejezetekbe. Viszont a mostani fejezet egy aprócska átkötés, rövidebb cselekménnyel. De azért remélem tetszeni fog.
Ha szeretitek hallgassátok meg hozzá Kelly Clarksontól a What doesn't kill you, makes you stronger c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

Sem a szerelem, sem pedig a gonosz nem képes legyőzni mindent, de a gonosz cinkelt lapokkal játszik.
Laurell Kaye Hamilton

 

(Bella szemszöge)
Miután hazakísértem a kisfiút visszatértem a villába, tudva, hogy már biztos lesz ott valaki Edéken kívül. És nem tévedtem. Mindenki ott volt, a ház hemzsegett a vámpíroktól, mint mindennap, főleg így, hétvégente. Ez az időszak, amikor Carlisle is általában itthon van. Ez az az idő, amikor a Cullen és a Denali család velem kiegészülve valami közös programot csinál. Vagy nagy családi vadászatot, amin persze én csak mint kísérő veszek részt vagy vihar idején játszunk, vagy a városban csinálunk valami programot, mint a normális emberek. Mivel ma a nap hét ágra sütött, így a városi tevékenységek és a baseball kiesett a pikszisből és maradt a vadászat. Persze ezeknek is megvan a varázsuk. Mind együtt vagyunk, mintha egy család lennénk. Kezdem magam közéjük valónak érezni és ettől rettegek folyton-folyvást. Ez is az olyan pillanatok közé tartozott, amikor igenis szerettem volna tényleg közéjük tartozni, az az összetartás, ami köztük van, az a szeretet, minden, amit eddig sosem akartam és most mégis. Kicsit olyan érzés velük lenni, mintha megváltoznék és elveszteném az igazi énem. Sosem féltem igazán semmitől, de ettől igen, félek attól, hogy elvesztem Edwardot, miközben az önelvesztéstől is rettegek, még ha valahol mélyen tudom, hogy mindkettőtől nem óvhatom meg magam. De a legszörnyűbb, hogy nem tudom melyik fájna jobban. Ezek a „családi” hétvégék mindig erre vonják fel a figyelmem. Most is így volt, bár remekül szórakoztam Emmett idióta viccein és már megtanultam figyelmen kívül hagyni Rosalie ellenségeskedő viselkedését, pedig alig két hete vagyok itt, mégis olyan természetes, hogy itt vagyok, mintha csak mindig velük lettem volna. Laurent miatt egy kihalt úton mentünk a hegyek felé, ahol teljesen nyugodtan vadászhatnak. De egyvalamivel nem számoltunk, mégpedig azzal, hogy mindig vannak elvetemült emberek és mindig vannak olyanok, akik megszívják az ilyesmit. A szél egyszer csak édes emberi vér illatot hozott felénk. Éreztem a zamatát a nyelvemen, szinte már azt is éreztem, hogyan lüktetne a vénája a számban, de ez mind olyan gondolat volt, amire nem gondolhattam. Ez a farkasok területe, itt minden ember védett. Ugyan a nyílt sebből áradó vér illata égette a torkomat, mégis nyugodtan konstratáltam, nem foglalkozva vele, hogy az az ember valahol egy barlangban haldoklik, csak folytattam tovább a beszélgetést Emmettel, aki meglepetten nézett rám. Láttam, ahogy szemei elsötétülnek a vér illatától. Észleletem, ahogy a két család több tagja megtorpan és minimalizálja a lélegzeteinek számát. Míg a két családfő, Edward és én teljesen nyugodtan lélegeztünk tovább. De egyvalami a hirtelen jött meglepetés fölébe keveredik, mégpedig Laurent, bár korlátozta a lélegzetvételét, mégis tisztán látható, ahogy testtartása változik, a szemei elsötétülnek, de a többiek nem fordítanak rá különösebb figyelmet, csak Edward, aki nyilván hallja gondolatait. Elfelejtik, hogy Laurentnak ez jó pár évtizeden sőt évszázadon kereszt az életfilozófiája volt, hogy embereket öl. Egyszerűen megnyugodnak, hogy kevesebbet lélegzik, de nem foglalkoznak vele, hogy ez csak egy álca, egy álca, amit a ragadozó éne visel, hogy elterelje magáról a figyelmet. Én jól ismerem ezt az ént, amikor Edwardnak segítettem visszaszokni az állati vérre, akkor megtanultam megkülönböztetni a dolgokat. Épp azért, mert pontosan tudom, hogy hamarosan kitör belőle az állati éne figyelmeztetően pillantok Edre, tudom, hogy érti mit akarok. Természetesen mind utána iramodunk, de mielőtt még utolérnénk megszólalok.
- Bízzátok rám ,tudom mit teszek. - hangom nyugodt, mint általában, a hideg pókerarc virít arcomon, ahogy Laurent elé ugrok, aki vad morgással akarja tudtomra adni, hogy tűnjek el innen. Elmosolyodom. - Most bizonyítottad be, mennyire gyenge vagy. Mindig ettől féltél, nem? - ez a legjobb fegyver, a lelki zsarolás. - Gyenge vagy, gyáva. - látom ahogy a szemében pár pillanatra felvillan az értelem, de ugyanolyan hamar el tűnik. Ez a Laurent teljesen más, mint a régi, általam ismert Laurent, viszont rá kell jönnöm, hogy neki sokkal sebezhetőbb gyenge pontja van, mégpedig Irina. Tudom mit kell tennem, ott kellene belé rúgnom, ahol a legjobban fáj, hogy kitisztuljon a feje és önmagától tűnjön el a vérző ember közeléből, aki nyöszörgéssel jelezte, hogy még némileg magánál van. - rendben Laurent, gyerünk, érezd csak, ahogy lüktet a vére a nyelveden, érezd azt az édes ízt a szádban, majd ahogy nyugtató forrósággal enyhíti torkod fájdalmát. Gyerünk tedd meg, de számolj a következményekkel! Irina megfogja ismerni a gyilkológépet, aki a lelked mélyén vagy. Nagyobbat fog benned csalódni, mint amennyit el tudna viselni, főleg ha megtudja milyen ocsmányságokat csináltál ezelőtt és még látja is, ahogy kiszívod egy ártatatlan ember vérét. Mutasd meg neki azt az élvezetet, amit nyújt számodra az emberi vér. Gyerünk tedd csak meg és veszítsd el őt. - hangom komoly, szinte már parancsoló éllel csattan. Láttam a szemében a küzdést, a fájdalmat, amit átél. Szereti Irinat, tényleg szereti, és tudom, hogy nem akarja, hogy így lássa őt, nem akar neki csalódást okozni és ezt én is pontosan tudom. Ez a késztetést épp elég ahhoz, hogy erőt gyűjtsön és felvegye a nyúlcipőt, bár nem volt elég kontrollja, hogy ott maradjon, de legalább ahhoz sikerült összeszednie magát, hogy elmeneküljön az éhsége és a vér elől. Ez is már valami. Nézem, ahogy távolodik. - Irina menj utána és nyugtasd meg, most rád van szüksége. - nézek rá lágyan. Tudom mi következik most, bár Laurent nem Edward, de tudom, hogy most összeroskadt és Irinara van szüksége, rá, aki képes megnyugtatni. Végül az ember mellé sétáltam, szinte már éreztem a mögöttem lévő vámpírokból áradó feszültséget. Nem tudtak mit tegyenek, állítsanak meg, vagy hagyják hadd öljem meg az embert. Egyedül Edward lépett mellénk nyugodtan. Kezemet a seb felé tettem, ami már nem vérzett, de még így is rettenetesen festett, a sérülésekből ítélve medve támadt rá. Óvatosan vizsgáltam a sebeit, amik egyenlőre még nem tűntek elfertőzöttnek, de ebben nem lehettünk biztosak, míg ki nem tisztítottuk, amire itt nincs esélyünk. Mivel a vérzés elállt nem láttuk értelmét feleslegesen bekötözni a sebeit. Edward szemeibe néztem.
- Beviszed a kórházba vagy bevigyem? - kérdezem, a zsebemből előkapva egy napszemüveget, arra az esetre, hogy eltakarjam vörös szemeimet.
- Beviszem. - bólint és óvatosan felemeli a már eszméleten testet és gyorsan visszaviszi a villához, hogy aztán kocsiba ülve mint valami normális ember bevigye a kórházba az embert. Nézem, ahogy távolodik és végül eltűnik még az én tökéletes látásom elől is. Ahogy a család többi tagjára nézek, a szemeim is bizonyítják azt, amit gondoltam, hogy teljesen ledöbbentek. - Menjetek vadászni, én pedig hazamegyek. És megbeszéljük, rendben? - sóhajtok fel fáradtan. De nem várom meg a válaszukat, én mindig is a saját törvényeim szerint éltem, nem számolva azzal mások mit akarnak. Most is így tettem. Csak visszaértem a villába és átöltöztem, szépen kényelmesen, kiélvezve a mostanság oly ritkán adandó magányomat. De ez nem tartott sokáig, sőt számomra meglepő fordulattal zárult. Ugyanis nyugtató fürdőzésemet a bejárati ajtó nyitódása zavara meg, tudtam, hogy Edward az, de nagyjából ezzel a tudattal le is zártam volna, ha nem szakítja meg a meditálásom és hirtelen nem terem mellettem. Majdnem kiugrok a kádból az ijedtségtől.
- Mond, neked teljesen elmentek otthonról? - nézek rá, mint valami idiótára.
- Kételkedem benne, hogy valaha is hasznát vettem az eszemnek. - nevet fel.
- Bármikor hazaérhetnek …
- Nincs jelentősége. - vigyorog.
- Mi van?
- Megbeszéltem a dolgot Tanyaval. - mondta ezzel teljesen felkeltve a figyelmem.
- Mit mondott?
- Gyakorlatilag sok boldogságot kívánt. - nevet fel Ed, mire én is elmosolyodom.
- Szóval mégis csak sikerült magad rávenned? Ez már valami. - mosolygok elégedetten és magamhoz húzom .. Nem foglalkozva azzal, hogy bármikor hazaérhetnek … Egyikünk sem figyelt a környezetünkre, csakis egymásra, talán épp ezért nem vettük észre, hogy lassan mind hazaszállingóznak. De most épp olyan lelki állapotban voltam, hogy tettem az egészre. Szerencsére amikor már beszámítható állapotban voltunk és lementünk először mindenki az előző megdöbbenésüknek adott hangot, vagyis, annak, hogy nem támadtam az emberre, és hogy mit tettem Laurenttel. És ezért most hálás voltam, sokkal kellemesebb téma, mint a kapcsolatunk Edwarddal.
- Mivel nem rég vadásztam, így nem jelentett akkora csábítást annak a szerencsétlennek a vére, másrészről pedig ez még a farkasok területe, nem ölhettem meg, így szól az egyezségünk és én nem szegem meg a rám eső részt. Nem mondom, hogy egyszerű ellenállnia csábításnak, de nem olyan hű de nagy nehézség számomra. Régóta vagyok már vámpír, hogy pontosan tudjak uralkodni a szomjam fölött. És amit Laurenttal tettem, csak az volt, amire szüksége volt. Edwardnak is én segítettem visszatérni a jó útra. Tudom, hogy a szomjúság okozta fájdalomnál ezerszer rosszabb a lelki fájdalom, épp ezért tiportam a lelkébe, hogy összeszedje magát, ha más miatt nem is, hát Irina miatt összefogja szedni magát és küzdeni fog. Mindig, amikor eluralkodik rajta a szomjúság eszébe fog jutni, hogy miért harcol ellene, és ez ad majd neki erőt a folytatáshoz. A fájdalom és a szenvedés a legnehezebb, de a leghatékonyabb út ilyenkor. - mondom komolyan. - Én pedig nem vagyok olyan kedves és jóhiszemű, hogy ne tegyem meg, amit szükséges. Tudjátok nem mindig játszok tisztességes lapokkal, de mindenképpen hatékonyan csinálom. - vonok vállat.
- De ha már a hatékonyságnál tartunk. - szólal meg arcrepesztő mosollyal Emmett, aminek hatására Edward és én is kelletlenül felnyögünk. De ekkor váratlan látogatók érkeznek, megszakítva Emmettet. Azonban hirtelen nem tudom, hogy hálás legyek a látogatóknak vagy meneküljek.