13.Fejezet - Breakup

Sziasztok!

Tyűű megérkezett a következő rész :D majd megesz a fene, hogy mit gondoltok a végéről. Gondolom az első az lesz pár embernek, hogy ezt biztos én írtam-e … Igen, én írtam :D és büszke vagyok magamra, hogy nem spiláztam túl a dolgot :D
Aki szeretné, az hallgassam meg hozzá Kelly Clarksontóla Honestly c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

  Te félsz szeretni! Nem mersz szeretni senkit sem! Félsz, hogy megint jön az önelvesztés... a fulladás... És ő sem szeretett, csak kívánt téged. Mohón. Önzőn. Nem tudtatok egymással mit kezdeni. Persze nem is csoda... Tele vagy sok évszázados, gyógyulatlan sebekkel. (...) Túl fájdalmas lenne neked az igazi odaadás. Túl veszélyes. Életveszélyes.
- Már nem így vagyok...
- De igen!... Sajnos igen!... Tele vagy drótakadállyal! Véded magad, szögesdrótokkal. Nálad még egy futó szeretkezés sem szimpla örömtörténet, hanem élethalálkaland... Pokoljárás... Nem mered élvezni, félsz, hogy belehalsz... Jéggé fagyott tűz lángol benned.
Müller Péter

 

Ajkai az enyémen égtek, forrón, izgatóan. Ez azon pillantok egyike, amikor minden megszűnik, és hirtelen az agyad olyan tisztán nyugszik a fejedben, mint a frissen leesett hó és nem tudsz mit tenni, nem tudsz gondolkodni, csak azt teszed, ami az érzéseid diktálnak, a tested irányít. Furcsa, de vele minden pillanat ilyen. Most itt ülök vele ezen a fán kb 15 méter magasan, nem messze a családjától, a párjától és vele csókolózom. Ez valahogy minden csak nem normális. Irracionális mégis helyén való. Amikor elválunk egymástól szemei a vágytól sötéten csillognak, ajkaira csábos féloldalas mosolyra húzódnak.
- Tudod, hogy bárki megláthat minket …
- Tisztában vagyok vele. - vigyorog.
- És nem zavar?
- Nem. - mondja lazán.
- Akkor gondolj Tanyara. - mondom komoly hangon, rendbe szedve gondolataim.
- Tudod, hogy szakítani akarok vele. - mondja komolyan.
- Őszintén? Nem vagyok benne biztos.
- Hogy? - hangján a meglepetés érződik.
- Figyelj Edward! Tudod, hogy nekem nincs túl sok fenntartásom azzal, hogy mit csinálsz. És idáig sem izgatott az, hogy szeretők vagyunk … De Tanya ezt nem érdemli. Amíg messze voltunk tőle, nem zavart, de nem akarom, hogy így tudja meg mi van köztünk. Ennyi tartás bennem is van, Edward. - mondom komolyan. És leugrom a fáról, aztán visszamegyek a házba, ahol az éjszakára való tekintettel viszonylag nagy nyugalom volt. Tanya Edward szobájában volt, Rosalie és Emmett sehol, és Esme-ék sincsenek itt. A Denali család többi tagja meg gondolom a másik villában van. Edward viszont nem úgy hallatszik, hogy hazajönne. Valószínűleg elég gáz lett volna neki a párjával meg a szeretőjével édes hármasban egy házban … Gondoltam felmegyek Tanyahoz, ha már egyszer csak ketten vagyunk, eldumáljunk az időt. Remekül kijöttünk, volt benne valami kis szikra, ami arra késztette az embereket, hogy szeresse őt. Kedves és sebezhető, ártatatlan, meg tudom érteni, hogy Edward miért nem akarta megbántani, épp ezért érzem magam rettenetesen, hogy miközben ő szereti Edwardot, ő velem csalja meg. Ez valami elírhatatlanul fájdalmas érzés. Olyasmi, amit a legszörnyűbb ellenségemnek sem kívánnék. Nagyjából két óráig szórakoztattuk egymást, amikor Edward megjelent.
- Na jól van skacok, én akkor megyek is. - mosolygok Tanyara, míg Edwardra egy figyelmeztető pillantást vetek.
- Hé, nem azért jöttem, hogy elüldözzelek. - kapja el a karom, mielőtt kimennék.
- Nem is üldöztél el.
- Akkor miért menekülsz?
- Gondoltam kicsit kettesben hagylak tieteket.
- Ugyan Bella, nem zavarsz. - mondja kedvesen Tanya.
- A gyertyatartó szerepkör nem az én aszatlom. - vonok vállat lágy mosollyal.
- Ugyan már Bella! - nógat Tanya.
- Kellemes időtöltést fiatalság. - vigyorgok vissza rájuk az ajtóból és az erdőbe vetem magam. Figyelek, hogy a határ mellett haladjak, nehogy bármelyik párt is megzavarjam valamiben. Körbenézek La Push környékén, de igazából nem akarok beszélni senkivel sem. A parton haladtam, a hullámok dühös csapásai a vihart jelezték elő, ami még valahol messze tombol. Leültem az egyik sziklára nem zavartattam magam. Úgy gondoltam aki tudja, hogy ki vagyok az azért nem fog zavarni, aki nem tudja, az meg azzal tisztában van, hogy vámpír vagyok és messziről elkerülnek. A hullámok morajló hangjára bíztam magam, a szemem lehunytam és vártam a megmentő felvilágosodást, hogy a gondolataim kitisztulnak. De a reményeim szertefoszlottak. A gondolataim mint valami fonalgombolyag összekeveredtek, az Edward körüli ügyek és a farkasok problémája. Érdekes, a saját vámpírjaimmal sosem volt összesen ennyi problémám, mint velük külön-külön. Próbáltam meditálni, kiüríteni a gondolataimat, de sehogy sem jött össze, mind addig, míg egy magas, kíváncsi hangot nem hallottam meg mögülem.
- Te ki vagy? - kérdezi kíváncsian a magas hang tulajdonosa. Nem kell ahhoz hátra néznem, hogy tudjam egy kis gyerek áll ott.
- Egy régi lakos. - mondom halkan és a hang irányába fordulok. Egy kis fiú áll ott, bőre bronz barna, szemei meleg barnák, néhány arc vonása arra emlékeztet, amilyen Jake volt kiskorában. Nem is tudtam róla, hogy Jake-nek van gyereke, sőt arról se értesültem, hogy bevésődött-e vagy sem. - És te hogy kerülsz ide egyedül? - kérdezem a lehető legmelegebb hangomon.
- Elszöktem otthonról. - vágja rá durcásan, amin elmosolyodom.
- Ohh, igazán? Hát az nem szép dolog, tudod a szüleid biztosan halálra aggódhatják magukat. - mondom kicsit dorgálóan.
- Nem! Sosincs rám idejük, észre sem veszik, hogy eljöttem. - mondja szomorúan, mire én lassan, hogy ne ijesszem meg közeledem felé.
- Ez nem így van. Tudod, a szülők mindig elfoglaltak, de te vagy a szemük fénye, akárhogy is, téged szeretnek a világon a legjobban.
- Tényleg így gondolod? - kérdezi reménykedő szemekkel rám nézve.
- Biztos vagyok benne. - mosolygok rá kedvesen. - Mit szólnál, ha ketten szépen hazamennénk? - nyújtom felé a kezem.
- Rendben! - mosolyog vidáman és aprócska kezét az enyémbe teszi.
- Mond csak kik a szüleid? Vagy tudod, hogy jutunk haza?
- Anyukámat Rachelnek hívják, apukámat pedig Embry-nek. - és ekkor jöttem rá, ő Jake nővérének a fia. Te jó ég, már milyen régóta nem láttam Rachelt. És Beccat. Őszintén szólva tippem sincs, hogy hol laknak, de reménykedem, hogy Billy legalább még ugyanott lakik, legalább őt megtalálhatom, hogy meg van a kis unokája, ne keressék szegényt …

(Edward szemszöge)
Ott voltam gyakorlatilag, ahol a part szakad, na jó ez nem egészen igaz, mivel egy hatalmas fa ágán ültem. Bella szavai nyitották fel a szemem. Igaza van, ez nem fair így Tanyaval szemben. Ennek a kapcsolatnak mihamarabb véget kell vetnem, mielőtt valaki rájön, hogy Bella és köztem több van mint barátság, mert akkor bukta. Akkor összedől a kártyavár, az egyetlen megoldás, ha én leszek az az apró szellő, ami elintézi a kártyavárat, ami ledönti a falakat és szabadsággal kecsegtet. Ahogy sikerült elhatároznom magam, hazamentem. Már messziről hallom, hogy Tanya és Bella milyen jól el vannak együtt. Viszont Bella jelentőségteljes ösztönzése váratlanul ért. A szemei gyakorlatilag azt sugallták, hogy vagy tanuljak meg tisztességesen játszani Tanyaval szemben, vagy legalább rejtsem el az ocsmányságaimat … És a franc vinné el ennek a nőnek szinte mindig igaza van! Ahogy kettesben hagyott minket, ott voltam Tanyaval szemben, az ágyon ültünk és csak néztük egymást. Valahogy bele kellett volna kezdenem, de nem tudtam hogy is mondjam el neki. Minden annyira zavaros, sosem voltam ilyen helyzetben, a fene vigye el, eddig csak Bellahoz fűzött ilyesfajta kapcsolat és bár így is maradt volna …
- Tanya, fontos dologról kell beszélnünk. - veszek nagy levegőt, hogy összeszedjem magam, míg Tanya biztatóan néz rám. Ezt nem hiszem el! Legalább valami aprócska rossz érzést sugallhatna, mert így az őrületbe kerget. Kellett nekem ebbe na slamasztikába keverednem!
- Hallgatlak, Edward. - mosolyog nyugodtan.
- Először is hadd szögezzem le, hogy te egy csodás, kedves, szeretni való nő vagy, még sosem találkoztam senkivel, Esmen kívül, akiben ennyi szeretet lett volna, mint benned. És ezt én hihetetlenül csodálom is bennetek. - mondom őszintén.
- Köszönöm szépen, de nem erről szerettél volna beszélni velem, ugye? - mosolyog melegen.
- Nem, tényleg, nem, csak egyszerűen nem tudom, hogy kezdjek bele.
- Kezd az elején, aztán majd kisül belőle valami.
- Rendben. - sóhajtok fel. - Tudod, annak idején, amikor találkoztam Bellaval, nagyon mélyen voltam, még magamnak sem vallottam be, mennyire. Ő nyitotta fel a szemem és ezért sosem lehetek neki elég hálás. Megmutatta, hogy mi az, ami elől menekülök. Nem Carlisle-ék voltak azok, nem az, hogy megmondta, hogy lenne nekem a legjobb, nem. A szeretet és törődés elől menekültem. Túl frissen élt bennem az életem elvesztése, az édesanyám halála. Egyszerűen féltem szeretni, nem akartam őket megszeretni, mert rettegtem, hogy őket is elveszítem. És talán épp ezért féltem beismerni magamban, hogy szerelmes vagyok. Igen, bizonyára ez az oka. Féltem és még most is félek a szeretettől. Olyan megfoghatatlan dolog, olyan láthatatlan, mégis ott lebeg mindenhol és én egyszerűen nem tudtam ezzel megbirkózni. Most először érzem, úgy, hogy talán képes vagyok felülemelkedni a mumusaimon. Bella volt az első, akinek engedtem, hogy törődjön velem, ő volt az első, akinek engedtem, hogy szeressen és akit a legközelebb engedtem magamhoz. Miatta vagyok az, aki most. Most jutottam el arra a szintre hogy be tudjam magamnak ismerni, hogy szeretem őt, jobban, mint bárkit. - zúdítok rá mindent, ami a gondolatimban van. Majd sajnálkozva nézek rá. - Én sosem akartam veled játszani. Tényleg azt hittem, hogy te vagy az a nő, akit szeretek. Aztán szépen lassan kezdtem rájönni, hogy ez nem így van. Szeretlek, ezt nem tagadom, de csak úgy ,mint Alice-t vagy Rose-t, csak mint a testvéremet, nem mint nőt. Bármit megtennék azért, hogy boldog légy, de nem én vagyok neked az igazi. Sajnálom. - nézek végig szemébe komolyan, bocsánatkérően.
- Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezzel megleptél. - mondja nyugodt hangon.
- Hogy, mi? - értetlenkedek.
- Ugyan Edward, azt hitted nem vettem észre? Igen, naiv vagyok, ezt nem tagadom, de végig láttam, hogy hogyan viselkedtek egymással. Mindkettőtökből sugárzik, hogy nem csak barátok vagytok. Épp ezért akadtam le rólatok. Bella furcsa egy teremtés, de mégis törődött velem, pedig senki sem kérte rá, bár gyanítom, hogy nagyrészt miattad foglalkozott velem ennyit, mégis hálás vagyok neki. Ahogy neked is Edward. És úgy gondolom nincs miért megbocsájtanom ,a szívnek senki sem parancsolhat … - mondja teljes megértéssel, amitől az állam valahol az alsó szinten van …
- Szóval, maradhatunk barátok, testvérek? - kérdezem tőle.
- Naná. - vigyorog és egy puszit nyom az arcomra.