12.Fejezet – Billy and me or effects of this story

Sziasztok!

Megérkezett a következő fejezet, egy kis ez, egy kis az :D
Remélem tetszeni fog nektek.
Ha szeretnétek ajánlom nektekHurtstől az Unspoken c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo
 

U.I.:Szóval tudom, hogy rövidek a fejezeteim, és higgyétek el, ha lenne időm, akkor többet írnék, de sajnos csak ennyi telik tőlem, szóval, úgy döntöttem, hogy akkor döntsetek ti, hogy legyen :D
Kiteszek egy szavazást, aminek lényege, hogy maradjon a heti friss, ilyen, rövid fejezetekkel, hogy hozzak ritkábban frisst de akkor jóval hosszabbat?
Mindenki döntsön belátása szerint A szavazás 13 napig lesz kinn.

 

„ A hüvelykujját lassan végighúzza az ajkam alsó szélén, olyan érzés, mintha lelassulna az idő, és az idő, és a számon végigsikló ujj érintése örökké tartana. Nem ismerem ezt az ígéretet, mégis olyan varázslatos, hogy levegőt sem merek venni. Gyorsan elkapja a kezét; tudja, mit tett. De az érintése ott marad.”
(Libba Bray – Rettentő gyönyörűség)

 

- Nem értem, hogy mi ebben a fontos. Azt hittem épp elég lesz nektek ezt is tudni. Tudni, hogy hogyan jöttek létre az alakváltók, ehhez képest mégis miért lenne olyan fontos Billy? De végül is mindegy.
- Csak kíváncsi vagyok, Bella. - néz rám érdeklődő csillogó szemekkel Edward.
- Nos ezzel nem mondtál újat. - mosolygok rá. - Tudjátok a farkasok közel állnak hozzám. Részben nekem köszönhetik a képességeiket. Felelősséget érzek irántuk. Úgy érzem mellettük kell lennem és meg kell őket óvnom. A Vének mindig tudatták velem, ha valami számottevő történt. Az én kezem is szervesen benne volt abban, hogy békét kössenek veletek. Akkor már ismertelek … - pillantok sokatmondóan Edwardra. - Úgyhogy egy kicsit közben jártam azért, hogy a farkasok elfogadják a terület megosztást. Így arról is értesültem, amikor egy nagyobb nomád vámpír család megölte Billy feleségét. Több alakváltó is meghalt és sok ember meghalt. Kötelességemnek éreztem összekaparni őket. Segítettem nekik talpra állni a szörnyűségek után. Épp ezért ismernek többen Billy korosztályából. Két hónapig voltam velük. Mert ennél többet én sem tehettem értük. Akkor ismerkedtem meg Billy-vel. És azóta vagyunk barátok. Segítettem neki összeszedni magát és felnyitottam a szemét, hogyha másért nem is, hát a gyerekeiért tovább él.
- Ebben elég jó vagy. - mosolyog lágyan Edward. Tudom mire gondol. Nehezen viseli el még most is, hogy annak idején gyilkolt.
- Mi tagadás, a specialitásaim között van. - vigyorgok rá.
- Mennyire publikus, hogy hogyan találkoztatok? - kérdezi kíváncsian Tanya, mégis van hangjában valami kedves tartózkodás, amivel azt az érzetet kelti, hogy nem zavarja, ha nem tudja meg. Én az ő helyében mindenképpen tudni akarnám … vagyis azt hiszem, hogy tudni akarnám. Nem válaszolok. Ez csak Edwardon múlik, hogy mások tudnak-e róla vagy sem. Úgy érzem ebbe nincs jogom beleszólni.
- Nos, nem sokkal az átváltozásom után lázadoztam kicsit. Nem akartam, hogy elnyomjanak és megmondják mit tegyek vagy mit sem. Ezért elkezdtem emberek ölni, elhagytam Carlisle-ékat. Szerencsémre nem sokkal később találkoztam Bellaval, aki felnyitotta a szemem, hogy az emberölés nem az én asztalom. De nem volt képem visszajönni, amíg Bella segítségével ki nem sikerült végre fejlesztenem az önuralmam. Nem volt könnyű, de hát most is itt vagyok. - mosolyog vidáman.
- Oh, azért kíváncsi lennék rá, milyen voltál akkor. - mosolyog Tanya. Erre a kijelentésre Edward rám nézett, egy sokatmondó pillantást váltottunk.
- Nos, meg volt a maga varázsa. - mosolygok Tanyara, visszagondolva Edward akkori, féktelenebb szabadabb énére.
- Biztosan. Kár, hogy nem ismerhettem akkor. - húzza el gondolkodva ajkait Tanya.
- Oh, hidd el, nem olyan nagy baj az … - csóválja a fejét Ed.
- Nem tudom. Én imádtam azokat az időket.
- Én is. Vagyis egyes részeit.
- Mint például??? - nyújtja el kíváncsian a kérdést, amin kapva kapott Emmett.
- Edward úgy ismeri Vegast, mint rajtam kívül senki. Minden apró kis mocskos titkot tud. Az alakváltók még a megegyezés előtt azért nem támadtak tisztán rátok, mert a Vének pontosan tudták, hogy ismerem Edwardot. De mindegy, a múlt elmúlt. Most viszont lenne némi elintéznivalóm. - kelek fel a családias környezetből. - Kellemes estét mindenkinek. - mondom kedves hangon és az erdőbe vetettem magam. Úgy suhantam, mint a szél, hogy megtaláljam azt az ősöreg, kimagasló fenyőt, amely La Pushra néz, de a vámpírok területén van. A fenyő úgy magasodik a többi fölé, mint valami természetfeletti uralkodó, tekintélyesen, méltóságteljesen, csodálatosan. A törzsében valahol fenn a magasban egy apró, de kidolgozott szimbólum van vésve, a farkasok szimbólumának töredéke, az én jelem. Óvatosan simítok végig a törzsén, megnyugtató érzéssel tölt el. Nem kell sokat várnom, mert a következő pillanatban hallom őket, ahogy közelednek. Hamarosan itt lesznek, hozzám jönnek. Nem jönnek mindannyian, pedig egy kis részem arra számít. De hát miért is várnám el, hogy mind tiszteletüket tegyék nálam? A Vének már nincsenek túl jó formájukban, a fiatal farkasok pedig nyilvánvalóan félnek a csúnya, gonosz vámpírtól. A régi és az új alfa közeledik, valahol messziről hallom Samet, a bétát, ő is figyel, de nem jön közelebb.
- Sejtettem, hogy eljöttök. - kuporodok le a fatövébe és várok, míg emberré változnak a bokrokban.
- Tudtam, hogy ide jössz. - szólal meg Bill, akinek hangja számomra még mindig furcsán rekedt, mély és öreg. Még nem szoktam hozzá a hangszínének árnyalatnyi változásaihoz.
- Nem volt nehéz rájönnöd. Tudod, hogy ez a hely az egyik kedvencem.
- Igen, jól tudom.
- És a fiad? Elárultátok nekik, hogy ki vagyok?
- Igen, tudjuk, Ősanya. - szól az ifjú Black.
- Maradjunk a Bellanál. Ennél az Ősanyánál még a lekicsinylő Harmadik Feleség is jobb. - grimaszolok.
- Azért jöttünk, hogy … - kezdené Bill, mire én felemelem a kezem.
- Tudom, arra vagytok kíváncsiak előbbre jutottam-e.
- Igen, bár engem az is érdekelne, hogy miért pont idejöttünk. - néz le a szirtről Jake.
- Innen tökéletesen látszik egész La Push. Ez volt Taha-Aki kedvenc helye. Ez az ő helye. Itt temettem el annak idején. - sóhajtok fel, lehunyt szemmel, a fának dőlve, mely a sírja fölött hajtott ki.
- Te temetted el? - lepődik meg Jake.
- Még fiatal vagy fiam. - sóhajtok fel. - Idővel, mint alfának meg kell tanulnod mi az igaz és mi az, ami ferdítés. Tudod minden mondának van alapja. Már a mondátokban úgy emlékeztek meg rá, hogy Taha-Aki a Harmadik Felesége halálát követően eltűnt. - idézem fel a mondát, amit minden tábortűznél mesélnek. - Nos, mint azt láthatod élek. De az is igaz, hogy Taha-Aki nem sokkal azután az ütközet után, amiben a monda szerint meghaltam felszívódott, velem együtt. De kettőnk közül ő volt az, aki meghalt. Azért jöttünk el, mert haldoklott és nem akart a fiai szeme láttára meghalni. Így hát halála után idetemettem, mert itt szeretett a leginkább lenni, mindig itt kapcsolódott ki és ez az a hely, ahol először találkoztunk. - nézek körbe. Bár ennyi idő után sok minden változott, de itt találkoztunk először.
- Nos, a fontosabb kérdés, mit tudtál meg? - kérdezi visszatérve az eredeti kérdésre Billy.
- Nem sokra. - fintorgok. - Mivel ti vagytok az egyetlen ilyen törzs hiába jártam körbe a világot sehol sem leltem még csak jelét sem annak, hogy hozzátok hasonlóak élnének. Így nem tudtam előbőre jutni.
- És van B terved?
- Van, de egyik sem épp a legjobb.
- Hadd halljam. - sóhajt Billy fáradtan.
- Az egyik a Volturi. Ők az egyetlen akiktől kérhetnék segítséget, ők a legősibb vámpírcsalád. Ha ők sem tudnak erről a dolgáról semmit, akkor megint zsákutcában vagyunk. És ahogy eddig megismertem őket, és az érdeklődésük, amit felétek mutatnak egyáltalán nem arra mutat, hogy többet tudnának rólatok.
- Úgy tudtam nem vagytok épp jó kapcsolatban …
- Nem. De jönnek nekem egy szívességgel, vagy akár többel is. - mosolygom Billy-re gonoszan.
- Szóval már a Volturi is a tenyeredből eszik, mi? - nevet fel Bill.
- Ez eléggé túlzás. De mondjuk úgy nincs túl nehéz dolgom velük. - kacsintok.
- Kíváncsi lennék, hogy érted el. - mosolyog gonoszan Bill, míg Jake csendes megfigyelővé válik.
- Egy pasit, még ha vámpír is, a szívén keresztül lehet megfogni. - kacsintok rá.
- A Volturit hagyjuk utolsó eshetőségnek. Van más ötleted?
- Csak egy és az sem jobb. - húzom el a számat a gondolatra. - Vegasból hatalmas vagyonom van. Kiépíthetnék itt a környéken egy kutató központot, és végezhetnénk kísérleteket. De ez nem túl biztos és nem túl tiszta út … Rossz is kisülhet belőle.
- Ezt nem engedném! - hallom Jake határozott hangját.
- Én sem feltétlen. - sóhajt apja.
- Nekem sem a szívem csücske ez a terv, de hallgatom a jobb ötleteiteket.
- A francba is szerinted ha lenne itt ülnénk ölbe tett kézzel? - Jake hangja indulatos.
- Nos fiúk, én szívesen segítek, ezt tudjátok, de nem vagyok tökéletes, nem tudok mindent helyrehozni. Nekem van időm teljesen nyugodtan keresgélni, de a ti fajotok órája ketyeg … - állok fel a fa tövéből. - Úgyhogy törjétek a fejeteket, mert nem tudom én sem tálcán kínálni a megoldást. Rajtatok kívül pedig Cullenékkel is foglalkoznom kell. Úgyhogy gondolkozzatok és ha van ötletek, akkor jelezzetek. - fordítok nekik hátat. Mit ne mondjak ennél többre vártam. Azért csak nem gondolhatják, hogy mindent én oldok meg helyettük. Az ő létezésükről és törzsükről van szó, mégis én törjem magam? Hát nem. Most szépen megpróbálnak a saját lábukra állni és legalább gondolkodni a megoldáson! Nem pátyolgathatom őket folyton. Persze ez nem azt jelenti, hogy én nem töröm a fejem a megoldáson, csak azt jelenti, hogy kicsit hagyom kibontakozni őket, és hagyom, hogy tudják milyen a létfennmaradásokért küzdeni. Legalább egy kis ideig leadom a vállamról ezt a nehéz súlyt, amit jelent számomra ez a probléma. Épp visszatértem volna a villába, amikor megpillantottam Edwarot, nem messze, a fán ülve, egy lánnyal telefonálni. Hallottam a jókedvet, a melegséget és kedvességet a hangjában, ahogy a lánnyal beszélt. A húgával, jöttem rá hirtelen. Halkan lopakodtam mögé a fán, azt hittem nem vett észre és épp ráijesztettem volna, amikor elkapta a karom és féloldalasan rám mosolygott.
- Igen, Alice, itt van. - mondja a telefonba, mire a vonal másik végéről egy lágy, csilingelő vámpír hang hallatszott.
- Jajj, Bella, annyira örülök, hogy végre beszélhetek veled. - mondja lelkesen. - Én Alice vagyok, Edward húga.
- Tudom Alice, Ed már sokat mesélt rólad is. - mondom kedvesen, Edwardra mosolyogva, aki átölelt.
- Oh, hidd el, rólad is. Komolyan olyan, mintha már találkoztunk volna. - nevet fel. - De hamarosan hazamegyünk és megismerkedünk.
- Ugyan, miattam ne rövidítsétek le a nászutatokat.
- Oh, miattad igazán megéri, meg aztán majd később még eljövünk Jazzel. - erre a kijelentésére hallunk egy kissé elégedetlen morgást a háttérből.
- Ezt azért Jasperrel is beszéld le. - nevet Ed.
- Ugyan, mindketten kíváncsiak vagyunk a lányra, akinek sikerült … - mielőtt befejezhette volna a mondatát Edward közbeszólt.
- Örülök húgi, de most inkább hagyom Jasperrel hadd éljétek ki magatokat. - nyomja ki a telefont. Aztán Edward mosolya ígéretektől ragyog, amelyeket most akar beváltani. Ajkai az enyémre találnak.