11. Fejezet – The history of wolf and Bella

 Sziasztok!

Szóval ahogy mondtam még folytatódik a farkasos kitérő. Egy kis mellékszál egy kis fantázia és egy kis énnel keverve. (Ebből nem sülhet ki túl sok jó, mi? xD)
Ahogy mondtam minden a gyökerektől megváltozik, de hogy ez mit is jelent pontosan? Nos majd meglátjátok. 

Remélem nem lett túl sok, úgy értem ez inkább fantasy-s mint vámpíros rész, szóval nem kissé érdekel a véleményetek, hogy ehhez mit szóltok …
Remélem ezektől függetlenül tetszeni fog.
Ha szeretnétek ajánlom nektek az egyik kedvenc számom Hurtstől a Wonderful life c. számot.
Puszi
LilyV
xoxo

 

„És ott, ahol rövid és borús a nappal, Törzs születik, melynek meghalni nem jó”

(Edward szemszöge )
Míg haza felé tartottunk Bellaval, azon gondolkodtam, hogy milyen szerencsém volt, hogy Alice telefonja miatt nem mentem el vadászni, mint ahogy terveztem. Igaz kissé meglepett húgom telefonja, nem számítottam rá, hogy a nászutuk alatt figyelnek ránk is, még ha ehhez ennyi időre volt szükség … Valami fontos veszélyre számítottam, amikor megláttam, húgom nevét a kijelzőn, még az is megfordult a fejemben, hogy a Volturi jön vagy valaki épp az életünkre tör, ehelyett a drága húgom csak öröm ujjongásba kezdett, amiért megtaláltam a páromat Bella személyében. Eléggé leesett az állam erre kijelentésére. Valami nagyobb kaliberű ügyre számítottam, erre előáll ezzel … Miközben már majd szívbajt kaptam, na jó ez lehetetlen, de akkor is. Egyszer még a sírba visz a húgom. Komolyan mondom a kis pöttöm és a legjobb időzítése...

(Bella szemszöge)

Edwarddal együtt értünk be a Cullen villába. És most először fordult meg a fejemben, hogy esetleg kicsit ferdíthetnék. Ez így elég nagy falat lesz nekik, előre tudom. Végül is ez az egész törzs története, az én múltammal keverve, azt hiszem eléggé katasztrofálisan hangzik. Viszont ha tovább maradok itt, azzal megnövelem az esélyét, hogy a farkasok gondolataiból teszi össze a képet Edward, vagy hogy valamelyikük elszólja magát. Nem akarom, hogy megrendüljön az eddigi bizalmuk felém. Azt hiszem ez az egyetlen oka annak, hogy nem zavar, hogy el kell nekik mondanom. Főleg mivel erről nem sokan tudnak. Csak a Vének, én és talán a Volturi tud valamit, legalábbis Aroból kiindulva … De hogy mennyit, azt nem tudom pontosan. A titkolózás így értelmetlenné válik. Miközben ezek mind lezajlanak a fejemben Edward is és én is leülünk a többiek közé a nappaliban.
- Hallgatunk Bella. - csillognak Emmett szemei és nem kell ahhoz gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam szaftos részletekre vár.
- Emmett hagyd Bellat kicsit békén. - kéri atyáskodó hangon Carlisle.
- Nem szükséges, túl élem. - mosolygok vidáman. - Szóval az egész réges régen kezdődött … - kezdtem volna el költőien a történetet, ha hagyják …
- Komolyan Ádámtól meg Évától kezdjük? - sóhajt Rosalie morcosan.
- Per pillanat én vagyok a mesélő, onnan kezdem, ahonnan nekem tetszik. Ha ennyire nincs ínyedre, hogy meghallgass, akkor csak szólj. Nem muszáj mindenről tudnotok. - mondom gúnyosan. Nem tudom miért, de Rosalie-val nem igazán jövünk ki, ami érdekes, mert a Denali lányokkal tökéletesen megvagyunk. Rosalie és az én kapcsolatomra valahogy a "Két dudás egy csárdában …" mondás jellemző. Nem értem miért van így, talán mert ő is, hozzám hasonlóan, erős akaratú nő.
- Akkor kicsit gyorsítsd fel. - morgolódik Rose, erre én is vettem a lapot.
- És így találkoztam utoljára Billel. - mosolygok gunyorosan, erre Rosalie még jobban feldühödött. Felpattan a helyéről és felém szaladt. De nem számolt azzal, hogy én vagyok az erősebb a gyorsabb és a gyakorlottabb. Ezért különösebb erőfeszítés nélkül a földbe vágtam, erősen szorítottam a nyakát. Egyetlen egy mozdulat kellett volna csupán és a nyakcsigolyái eltörnek és nem tudja tovább magát védeni a haláltól. - Rosalie, én nem vagyok az családi idillt akaró nő. És csak hogy tudd ha nem akarnék mindenkinek rosszat ebben a családban most azonnal kitörném az a kecses nyakad, hogy végre befogd a csőröd és békén hagyj! - sziszegem fenyegetőzve. - De most nem bántalak. Csak azért, mert közéjük tartozol. Ez az egyetlen szerencséd. - engedem el végül a torkát és figyelmet követelően pislogtam le rá, mint holmi féregre. Hazugság volt amit mondtam, szemen szedett hazugság. Igazából egyáltalán nem érdekelne, ha a család tagjai gyászolnák és utálnának engem. Nem érdekelne, az viszont igen, ha Edwardot emiatt veszteném el. Egy ilyen sznob, fennhéjázó nőszemély miatt. A többiek egy szót sem szóltak, sőt látszott rajtuk, hogy szerintük is megérdemelte Rosalie azt, amit kapott, egyedül Emmetten láttam az aggodalom árnyát, még ha valahol mélyen meg is értette, hogy miért tettem, amit tettem. Rosalie végül felállt és durcásan, mint egy óvodás vonult fel a szobájába. Emmett gondolkodva pislogott fel, mivel mint a férjének nyilván mellette a helye és az ő pártján kell állnia, nem az enyémen. - Menj csak utána. - mondom megértően. Végül is le nem marad semmiről, mert föntről ugyanúgy hall mindent, mintha csak köztünk lenne. De legalább a beszólásait Rosalie jelenléte miatt hanyagolni fogja. Dupla haszon nekem. - Szóval akkor kezdődött minden, amikor 1721 végén átjöttem erre a kontinensre. A betelepülők természetesen nagyrészt Észak-Amerikába jöttek. Akkor is suttogtak már egy furcsa törzsről, akik démoni mágiát használtak. Persze ez abban a korban nem volt túl meglepő. Minden vagy istentől származott vagy magától a sátántól. Nem is igazán foglalkoztam velük, inkább Vegasszal foglaltam le magam. Aztán amikor kitört a Déli háború az 1800-as évek elején akkor utaztam el, már akkor tudtam, hogy amit a déliek csinálnak az pusztulásra van ítélve, de nem szóltam bele. Mindenki másképp akart hatalomhoz jutni, messze a Volturitól, az Újvilágban. Mikor visszaindultam Vegasba, akkor fedeztem fel őket. A La Pushiakat. Egy eldugott rezervátumban éltek, lemaradva mindenféle civilizációtól. Élték a maguk bensőséges, pogány életüket. Nem is fordítottam volna rájuk különösebben figyeltem, ha nem találkozom Taha-Akival. És rá kellett jönnöm, tényleg értenek a mágiához. Idióta voltam, kishitű és naiv vámpír létemre is. Nem hittem abban, hogy tényleg képesek kapcsolatot teremteni az állatokkal vagy a természettel. De amikor találkoztam vele, a törzsfőnökkel és láttam, hogy hogyan beszélget a farkasokkal, hogyan képes figyelni a természet hangjaira és rezgéseire. Emlékszem azt mondta, hogy az egyik farkas előre szólt neki, hogy érkezem. Ha nem láttam volna előtte, ahogy a farkassal beszélt ki is nevettem volna. De végül be kellett látnom, hogy vámpírként nem lehetek ilyen hitetlen. - csóválom fejem mosolyogva, visszagondolva arra az időre, amikor még naiv voltam. Hittem, hogy minden apróságot tudok a világról.
- Taha-Aki? - kérdezi Carlisle.
- Igen. - mosolygom. - Hihetetlen ugye? Azóta én is szerves része vagyok a rezervátum életének, még ha erről csak a Vének tudnak. És talán egy-két régebbi generáció ismert.
- Úgy tudom, ő volt az első alakváltó.
- Pontosan. - vigyorgok.
- De te azt mondtad, hogy az állatokkal beszélt …
- Ki mondta, hogy itt ért véget a kapcsolatunk? - nevetek fel vidáman. Még ezek után is milyen szűk látókörűek, de nem kéne csodálkoznom, hogy Carlisle a tudományok embere, vámpírja.
- Nem értem. - teszi szóvá Carlsile azt, amit a többiek is gondolnak.
- Sosem gondolkodtál még rajta vajon Taha-Aki hogy változott át? Mi az a fránya y-kromoszóma a testében? Ugyan, Carlisle orvos vagy, bizonyára gondolkodtál már ezen.
- Te tudod, hogy mi váltotta ki Taha-Akiban az átváltozást? - hangja döbbent és csöpög a kíváncsiságtól.
- Igen, tudom. Nagyon jól tudom. És ha ennyire érdekel elmondhatom. De ha lehet ne híreszteljétek, bár úgy tudom Aro Volturi is már kapisgálja a dolgot, de neki sem kell mindet tudnia.
- Természetesen nem mondjuk el senkinek sem. - mondja határozottan Carlsile.
- Nos, akkor elöljáróban annyit, hogy a mostani farkasok azért alakulnak át farkasokká, mert vámpírok vannak a közelükben. Ezt az y-kromoszóma érzékeli és teszi lehetővé az átváltozást. Ezért lehetséges hogy régebbi generációkban kevesebben voltak farkasok, mint mostanában, vagy azokban az időkben, amikor itt tartózkodtatok.
- Ez érdekes. - gondolkodik el Carlisle hangosan.
- Pontosan. De akkor térjünk vissza az elejére, nem? Taha-Aki fiatal volt, addigra már két fiúval és két elvesztett feleséggel a háta mögött. Szóval akkoriban La Push még teljesen el volt szigetelődve, épp ezért akkor még a vámpírok sem fedezték fel. Taha-Aki azzal fogadott, hogy tudja, hogy nem vagyok ember, bár megfogalmazni nem tudta mi is vagyok valójában. Tudjátok hogy hívott? Démonnőnek. - nevetek fel. - Mert embereket öltem, azt mondta sátántól származom. Én pedig nem cáfoltam meg. Sosem érdekelt ez az egész jó rossz, fekete fehér dolog … Én pedig közöltem vele, hogy rájuk is azt mondják. Akik mágiát használnak. Két perc alatt letárgyaltuk, hogy mindketten ugyanolyan romlottak vagyunk, csak más-más téren. Két percbe telt, mire megtaláltuk a közös hangot. A törzse úgy fogadott, mint figyelmeztetést a veszélyre. Taha-Akin kívül másnak nem volt meg ez a képessége, hogy beszélni tudjon a farkasokkal, épp ezért volt ő a törzsfőnök. Velük maradtam, hogy felkészítsem őket a vámpírok veszedelmére. Persze nem volt egyszerű, hisz mind emberek voltak, egyedül Taha-Aki fejlődött. Minél többet voltunk együtt, annál erősebb lett, annál könnyebben tudott kapcsolatot teremteni az erdőben élő farkasokkal. De megközelítőleg sem volt olyan erős, mint egy vámpír.
- Nem értem, ha a fiai sem örökölték tőle ezt a képességet, akkor hogy öröklődött tovább a farkasok y-kromoszómája? - kérdezi Edward.
- Nos, hallottatok Taha-Aki harmadik feleségéről? - kérdezem, ránézve, de a többieknek is címezve.
- Ő volt az, aki feláldozta magát, hogy Taha-Akinak elég ideje legyen megölni a vámpírt … - húzza össze Edward a szemeit. Tudom, hogy nem érit, hogy most mi a fenének keverem bele a Harmadik feleséget is az ügybe. De hát én már először megmondtam, hogy ez egy bonyolult story nem csak egy egyszerű esti mese.
- Mondjuk. Ez a monda terjedt el róla. De igazából ez nem igaz. A Harmadik Feleség nem áldozta magát fel a falkáért vagy Taha-Akiért. Ugyan tényleg időt nyert arra, hogy Taha-Aki átváltozzon. Az volt az első alkalom, hogy sikerült neki átváltoznia farkassá. Mert akkor történt valami, amire senki sem számított... - sóhajtottam fel és tudom, hogy most értem el az ingoványos terültre. Ez az, amiről nem akarok beszélni és ez az, amit szépen okosan kikerülünk.
- Pontosabban? - vigyorog leszáguldva a lépcsőn Emmett. Arcán perverz mosoly,lerí róla, hogy szaftos részletet akar.
- Nos, van különleges képességem, amiről nem szeretnék beszélni. - nézek körbe rajtuk. - Taha-Aki sosem lett volna elég erős, hogy átváltozzon, vagy legyőzzön egy vámpírt, ha nem használom rajta a képességem. Ha én akkor nem vagyok ott, most nem léteznének alakváltók.
- MI?! - döbbennek le mindannyian, egyedül Edward tudja kordában tartani döbbenetét, mivel ő nagyon jól ismeri a képességem, hisz tapasztalta.
- Igen. Az én képességemmel vált Taha-Aki farkassá, az én képességemmel változtak át a fiai. Az én cseszett képességem és vámpírságom miatt léteznek alakváltók. És az az y-kromoszóma a testükben is tőlem származik. - sóhajtottam fáradtan.
- Miért nem akarod elmondani, hogy mi a képességed? - kíváncsiskodik Emmett.
- Mert ez már az én magánügyem és nem akarom, hogy mindenki ezen csámcsogjon.
- Nem értem, de hisz legalább pár percre szükség van arra, hogy a képességed hasson. - lövi le a poént Edward, hogy ő ismeri a képességem.
- Nocsak, Ed tudja? - Emmett hangja sokat sejtető, jelzi, hogy ki fogja szedni Edwardból, míg én tökéletesen biztos vagyok benne, hogy Edward tartja a száját.
- Tudom, és lakat a számon. - mondja határozottan Ed.
- Vámpír voltam. Lefoglaltam a vámpírt, eltereltem a figyelmét, amíg Taha-Aki átváltozott és erőt gyűjtött. - vonok vállat.
- Szentsége szent kleofás! - mordul fel hirtelen döbbenten Eleazar. - Te vagy az. - súgja halkan.
- Igen, igen, ezt eltaláltad. Én vagyok a Harmadik Feleség. Azért szánalmas nem? Én adtam nekik erőt arra, hogy átváltozhassanak, én készítettem fel őket a vámpír támadásra, én segítem nekik civilizálódni. És ennyit jegyeztek meg rólam. Egy egyszerű jelzőt. - mondom kicsit sértett önérzettel.
- Ez nekem sok(k). - sóhajt fel Edward.
- Ugyan, Drágám, mindig is tudtad, hogy nem vagyok hétköznapi. - mosolyogtam rá ártatlanul.
- Én mindig is tudtam, hogy egy cseszettül elkényeztetettet, hatalommal rendelkező ribanc vagy. De ez nekem is sok! - szól Laurent is.
- Laurent, tudod, hogy én próbálok normálisan viszonyulni hozzád, amióta nem akarsz kinyírni, de azért egy aprócska kedvességet még el tudnék viselni.
- Mert ha nem, akkor rám uszítód a kutyáidat? - nevet vidáman.
- Tudod, hogy a piszkos munkát magam intézem el. - mondom elővéve a fenyegető hangom.
- Tudom, és azt is, hogy ha te akartnál megölni, akkor fohászkodnék, hogy a farkasok tépjenek szét. De per pillanat jóban vagyunk. Szóval nincs miért aggódnom . - mosolyog s hangja tényleg határozott.
- És milyen hatással jár az, hogy a te képességed teremettet őket? - tereli vissza a témát az eredeti síkra Carlisle.
- Nos, a halhatatlanságuk tőlem származik, valamint a gyors gyógyulásuk. Ezenkívül, mint azt észrevehettétek bennem és dolgozik az Alfa hang, sőt, jóval erősebb, mivel ahogy ők mondják én vagyok az ősanya. Jelentős befolyásoló tényezője vagyok a falka életének. És az a szimbólum a vállukon. Az is tőlem származik, mármint persze ezt ők tetováltatják magukra, mint egy jelzésként. De az eredeti alakzat is az enyém, még Oroszországban csináltattam, egy eldugott japánok lakta kisvárosban.
- A tetoválás rajtad. - súgja halkan Edward.
- Igen, egy része annak, ami a farkasokon van.
- Van egy tetkód? Hol? - húzogatja a szemöldökét Emmett kérdőn.
- Titok. - öltöm ki rá a nyelvem. Pedig igazából nem kell rosszra gondolni, a csípőcsontomon van...
- És Bill? - tette fel érdeklődve a kérdést Edward, szemei kutakodóak voltak szinte már követelőzőek. Egy mély sóhajjal kezdtem bele a történet további részébe.