1. Fejezet – The Denali Coven

Sziasztok!

Az epilógushoz érkezett megjegyzések közül sok mindent leszűrtem. És jónak látom, ha itt is, még egyszer mindenkit megnyugtatok, hogy az előző fejezet egy „alaphelyzet” volt, semmi sem marad ilyen, épp ez benne a pláne ^^ Ed nem lesz mindig ilyen. Én imádom az olyan könyveket, ahol a karakter nincsen készen adva, hanem mindig változik, fejlődik, és épp ezért az én főszereplőm is „fejlődik” vagy legalábbis változik. Nem egy kész kifejlett karakter, ami már közel tökéletes, hanem egy olyan, amin lehet változtatni és tud hová fejlődni. Tanya … nos igen nem lesz sokáig központi szereplő maximálisan csak 2 fejezetet szándékozok vele tölteni …
Ebben részben főleg a szereplők tulajdonságait írtam le. Próbáltam nem túlzsúfolni, de őszintén szólva ebben a részben én is eléggé bizonytalan vagyok. Valamiért olyan furcsának tűnik, lehet azért, mert nem szoktam hozzá az ilyen fejezet írásához, a többi blogomon sem volt épp jellemző ez a „kibontakozás” , de ahányszor olvasom újra és próbálom valahogy átfogalmazni, nem tudom hogyan is tehetném meg...
És még egyszer mindenkinek elmondom, hogy senki sem bánt meg azzal, ha őszintén elmondja, hogy neki nem tetszett valami a fejezetben vagy az egész … Teljesen nyitott vagyok mindenféle kritikára és tényleg bíztatok mindenkit, hogy ne féljen elmondani, hogy min kéne változtatnom.
A fejezethez ajánlom AvrilLavigne-től a How does it feel c. számot. Igen, tudom, hogy nem illik annyira a fejezethez, vagyis szerintem a refrénen kívül igen …
Remélem azért tetszeni fog nektek!
Puszi<3

xoxo 

  

Akadhat két ember, akinek hét esztendő is kevés volna a megismerkedésre, másoknak talán hét nap sem kell hozzá.
Jane Austen

 

Miután Carlisle elmondta, hogy a régi barátjának a családja költözik ide megnyugodtunk. Bizonyára nem lesz ellentét a két család között, főleg a közös múltjuk miatt. A barátság olyan kötelék, ami nehezen szakad el, még így, több, mint 100 év távlatából is … És hogy őszinte legyek én is eléggé kíváncsi vagyok rájuk. Carlisle rengeteget mesélt Eleazarról és Carmenről. Mindig is meg akartam őket ismerni. És most végre lesz rá lehetőségem. Bár én sem örülök neki annyira, hogy egy instabil vámpírt kell nekünk is bébiszitternünk, de hát mindennek van rosszabb része is. Az élet ilyen, sötétség nélkül nem lenne fény sem, negatív részek nélkül nem tudnánk értékelni a pozitívumokat. Mondhatnánk ezt egyszerűen kozmikus rendnek, vagy aminek csak akarjuk, de a tökéletes nem létezik, csupán egy érzékcsalódás, semmi több … De legyünk optimisták! Ma legalább megismerkedünk velük és slussz passz. Ezekkel a gondolatokkal indultunk el a suliba. Alice lelkesen fecsegett arról, hogy holnap suli után megyünk plázázni. Mit ne mondjak a fivéreimmel repestünk az örömtől … De ha Alice egyszer valamit a fejébe vesz, főleg ha annak köze van a divathoz, ruhákhoz vagy a vásárláshoz, akkor aztán semmi és senki sem állíthatja meg. És akkor még Rosalie is csatlakozik hozzá, na akkor vége mindennek. Semmi esélyünk, hogy megússzuk az órákon keresztül tartó próbálgatásokat, vagy azt a dög unalmat, amíg ezer és egy ruhát felpróbálnak … ilyenkor gáz, hogy vámpír létünkre nem hozakodhatunk el a fáradtsággal, vagy a hirtelen megbetegedéssel, pedig néha rettenetesen örülnék neki. De inkább nem gondolkodom ezen, hanem kiélvezem az időt, amit még távol tölthetek a bevásárló központtól és a boltok tucatjától. Ahogy megérkeztünk a suli parkolójába és kiszálltunk a megszokotthoz képest kevesebb szempár szegeződött ránk, ebből arra következtettem, hogy a Denalik már itt vannak és ahogy kiszálltunk az autóból erről meg is bizonyosodtunk, amint illatokat éreztük. Illatuk kellemes volt, fenyő, jázmin, kamilla és a fű friss illata eső után. Testvéreimmel azonnal hozzájuk mentünk. A három szőke lány nagyon szép volt, mint minden vámpír. Szemeik megnyugtató aranybarnán csillogott, míg a srác, Laurent, idegesen járatta a szemét a tömegben, szemei sötétek voltak az éhségtől. Talán a párja jelenléte fogta vissza, talán volt ennyi önuralma, de még nem támadt senkire sem.
- Sziasztok! Annyira örülünk, hogy itt vagytok, már nagyon régóta meg akartunk titeket ismerni. Én Alice vagyok, ő a férjem Jasper, a nővérem Rosalie, a párja Emmett és Edward. - mosolyog a kis energiabomba és szinte már várom, hogy elkezdjen ugrándozni.
- Mi is nagyon örülünk a találkozásnak. - szólal meg az egyik lány, hangja lágy, kedves. - Én Tanya vagyok. Ők a nővéreim Kate, Irina, és Irina párja Laurent. - mutatja be magukat. Gondolataik barátságosak. Egyedül Laurent fejében nem, ugyanis ő folytonos harcban áll magával, hogy ne támadjon rá senkire. Rá koncentrálok, hogy tudjam mikor kell beavatkozni, míg Alice elkezd beszélni és beszélni és beszélni … már nem tudom követni, de hogy őszinte legyek nem is erőlködöm túlzottan. Csak csendben ácsorgok és figyelem Laurent gondolataid.
- Mond csak Edward, te mindig ilyen csendes vagy? - töri meg a nyugalmamat Tanya lágy hangja, mire én elmosolyodom.
- Nem. Nem mindig. Csak nem igazán tudok mit hozzáfűzni Alice mondandójához.
- Nos, azt nehéz is lenne. Ha nem lenne vámpír félnék, hogy néha nem vesz levegőt, csak mondja. - vigyorog, én pedig felnevetek.
- Igazad van. De ne aggódj egy idő után meg lehet ám szokni kis manót.
- Igen, biztosan. Nagyon jó társaság, csak pindurit túl van pörögve.
- Hát igen. Alice már csak ilyen.
- És Rosalie? Ő sem tűnik túl beszédesnek … - pillant Rose-ra, aki kicsit sem barátságos ábrázattal áll némán Emmett mellett.
- Na ő kissé bonyolult. - mondom halkan, hogy Rose ne hallja.
- Szóval ő mindig ilyen? - húzza el ajkait elgondolkodva.
- Nos, nem igazán. De nem szereti a változásokat …
- Oh. Így már értem. - biggyeszti le ajkait. Olyan aranyosan néz, miközben azon gondolkodik, hogy hogyan is lehetne felvidítani Rose-t. Jósága elemi erővel csap le rám, ahogy ilyen kedvesen gondolkodik a mogorva nővéremről is.
- Egy idő után lazít magán és akkor majd kedvesebb lesz. - mondom megnyugtatóan, de nem értem miért teszem. Miért akarom megnyugtatni? Miért nem mindegy? Miért nem hagyom, hogy kicsit törje magát Rose-nál? De aztán a válasz villámcsapásként áll gondolataimba. A kedvessége és a tisztasága miatt. Olyan törékeny. Olyan melegszívű. Egyszerűen van bennem valamilyen késztetés, hogy mindentől megvédjem. Valamiért féltem őt. Lehet a kisugárzása vagy a törékeny alkata miatt. Valahogy olyan szöges ellentétben áll a vámpír fogalommal, körülbelül annyira, mint Esme vagy Alice … de nem tudok ezzel foglalkozni, mivel meghallom a jelző csöngetést. És úgy tűnik Irina és én leszünk Laurenttal az első órában. Eléjük ülök le a teremben, míg mindenki döbbenten nézi őket. Irina próbálja visszafogni Laurentot, de nem tudom, hogy a szerelmük meddig győzi le a vérszomjat. Épp ezért tovább ügyelek a gondolataira. Addig Irina elmondja, hogy Carlisle azt tanácsolta, hogy legyenek velem közös óráik, így minden óránk közös, hogy meg tudjam akadályozni a bajt. Irina halkan nyugtatgatja Laurentet az óra utolsó perceiben, hogy hamarosan friss levegőre mehet. És tényleg így is lett, Laurent remekül kibírta az első órát és az erdős részhez sétáltunk, hogy kevesebb emberi szagot érezzen. Közben Irina a testvéreivel lemaradt beszélgetni. Persze így is hallottuk minden szavukat, ahogy arról fecsegnek, hogy miket kéne még venni az új házba …
- Edward, igazán hálás vagyok, hogy segítetek. - szólal meg rekedten Laurent.
- Ugyan, semmiség. Már jó párszor csináltam ezt, szóval minden rendben lesz.
- Te vagy a legidősebb, nem? Már úgy értem Carlisle után …
- Igen. Miért?
- Csak úgy. Tudod ismerős vagy nekem. Te véletlenül nem éltél emberi véren? - kérdezi, mire az arcizmaim megfagynak és döbbenten nézek rá. - Bocs, nem akarok belekontárkodni, csak tudni akarom, hogy te az vagy-e, akire gondolok, vagy esetleg egy rokona …
- Nem értem. Én sosem láttalak. - nézek rá lázasan gondolkodva, de hiába a vámpír memória … Biztos vagyok benne, hogy én még sosem láttam őt.
- Nos mindegy. Ha te is lennél. Régen volt az már. És eléggé meg kellett változnod, ahhoz, hogy ilyen legyél. Talán csak egy rokonod volt vagy egy hozzád hasonló vámpír. Igaz én is csak pár pillanatra láttam … - von vállat.
- Igen, lehet … - meredek magam elé. És a régi időkön gondolkodom. Te jó ég, milyen voltam akkor. És mennyire élveztem. Minden kaland volt, semmi több. Ennek ellenére a bűntudat még mindig emészt. Az egyetlen megnyugtató dolog, hogy a családom nem látott akkoriban... Már rég a következő órán ülünk, de én tovább gondolkodom ezen. Képtelenség, hogy én voltam az, akit Laurent látott. Nekem nem voltak kapcsolataim más vámpírokkal, kivéve őt … Egész nap ezeken jár a gondolatom, mióta Laurent felhozta. Csupán akkor tudom elterelni a figyelmem, ha Tanya eltereli... Hihetetlen a kis csaj. Az ebédszünetet is végigbeszélgettük, pedig én aztán nem arról vagyok híres, hogy ennyit beszéljek. Igazából csak ismerkedtünk, elmesélte a múltját, és én is meséltem a sajátomról. Minden remekül ment, amíg utolsó órán az egyik lány véletlenül el nem esett és a lába vérezni nem kezdett. Azonnal Laurenthoz fordultam, főleg ahogy gondolatai egyre inkább a vér köré összpontosultak. Így hát a tanárnak azt mondtam, hogy Laurent nincs jól és kikísérem. Pedig igazából úgy kellett elrángatnom onnan. Azonnal az erdőbe vezettem, hogy csillapítsa szomját pár őzzel.
- Húh, ez meleg volt. - ül le az egyik fa tövébe, immár aranysárgán csillogó szemekkel.
- Igen, az volt. De látod, nem lett belőle gáz.
- Még szerencse, hogy gyorsan kapcsoltál. - sóhajt fel. De érdekes módon gondolataiban nem tűnik fel a bűntudat, azért, mert majdnem megtámadta azt a lányt.
- Mond csak, miért lettél vega? - kérdezem tőle a bűntudat hiánya miatt.
- Irina miatt. Egyszer régen valaki azt mondta eljön az igazi és érte hajlandó leszek megváltozni. És tessék. Igaza lett. - nevet fel.
- Nos igen, ez lehet a szerelem. - mondom nyugodt hangon. - Bár azt mondják, aki szeret, az önmagadért szeret … De inkább hagyjuk a filozofálást meg ezt a szarságot. Nem az én terepem … - csóválom a fejem, mire végül felnevet. Nem látom át, hogy ebben mi volt a vicces, de mindegy. Még egy ideig az erdőben maradunk, majd hazamegyünk. A házuk alig 10 kilométerre tőlünk van az erdőben. Már mind otthon vannak, kivéve Eleazart, aki gondolom már el is kezdett dolgozni a kórházban... Tanya rávesz, hogy maradjak még, így hát tovább beszélgetünk és ismerkedünk … Komolyan kétlem, hogy bárkiről ennyi mindent tudok, a családom kívül, mint Tanyaról … És még csak most jöttek ide. Az egész délutánt náluk töltöttem és csak este felé mentem végül haza. Emmett és Jasper máris azon köszörülték a nyelvüket, hogy Tanya meg én … Míg Alice csak mosolygott, mindent tudóan. És ez kissé megrémített. Igen, azt hiszem félek egy kapcsolattól... De ezen elég korai gondolkodnom.