Epilógus – Happy Ending

Sziasztok!
Tudom hogy ez csak egy rövid szösszenete lett, de nem tudtam hogy vagy mint fejezzem be, hogy milyen legyen az epilógus. Hogy őszinte legyek nincs benne valami nagy gyakorlatom …
Remélem azért méltó befejező része lesz ez a történetnek.
Akit érdekel, vagy szereti, az hallgassa meg Avril Lavigne-től az Innocence c. számot.
Puszi:
LilyV
xoxo

 

Ha boldog leszel majd egyszer, tudd, hogy az vagy, s ne szégyelld bevallani ezt a nagyon is tiszteletre érdemes állapotot.
Henry de Montherlant

 

(5 évvel később)

Azt mondják az élet hullámvölgyekből áll. Egyszer fent, máskor lent. Hosszú évszázadokon keresztül voltam mélyen, amíg Edward szárnyakat nem adott nekem a boldogság felé vezető úthoz. Igaz az út nem volt könnyű, de minden szenvedést megért. Mind kilábaltunk a Volturi végéből – ami megjegyzem nem volt nehéz – és családdá kellett kovácsolódnunk. A Cullen családnak elég nehézkesen ment elfogadni, hogy Jane és Alec az én gyerekeim, ahogy azt is, hogy Caius még nem került pokolra, azt hiszem ezt én viseltem a legnehezebben. A Cullen családnak, meg kellett szoknia, hogy mi ember vért iszunk, ahogy nekünk is, hogy időnként huzamosabb ideig kell donorvéren élnünk. De semmi sem lett volna elég nagy ár azért a boldogságért, amit most érzek. Persze nem azt mondom, hogy minden mindig csodálatos, mert ez nem így van. Néha veszekszünk és vannak pillanatok, amikor olyan messzire futnék, amennyire csak lehet. De ez normális, azt hiszem. Furcsa dolog ezeken a dolgokon gondolkodni.
- Héé, min gondolkodtál el ennyire? - nyom egy csókot Edward az ajkaimra, amikor lehuppan mellém a kanapéra.
- Semmi érdekesen. - válaszolom mosolyogva és hozzábújok.
- Ha nem lenne olyan érdekes, akkor a tv-t néznéd.
- Csak eszembe jutott, hogy hogy jutottunk el idáig.
- Úgy érted Esme szigetére? Tudod felszálltunk Seattle-ben egy repülőre, majd leszálltunk Rioban és …
- Hahaha. Most hülyéztél le virágnyelven. - játszom a sértődöttet.
- Ééén? Dehogyis! - ránt magához.
- Oh, pedig én úgy hallottam.
- Azt hihetném, hogy vámpír létedre bajok vannak a hallásoddal.
- Szóval már süket is vagyok? Na szép mondhatom.
- Miért ilyen morgós ma velem, Mrs Cullen?
- Mert Mr Cullen két teljes órára magamra hagyott. - bokszolok a karjába.
- Nem értem hogy élhetted túl szerény személyem, ilyen tartós hiányát?
- Mit ne mondjak, meg kellett szenvednem az életben maradásért.
- Micsoda szörnyűség!
- Igen, igen rettenetes volt. - mosolyodom el, majd egy lágy csókot nyomok az ajkaira és elhelyezkedem ölelő karjai között. Nem figyeltem az időt, vagy a tv-ben leadott filmet, csak élveztem a nyugalmat és a teljesség érzését, amit a karjaiban éreztem. Nem tudom pontosan mennyi idő telhetett el, amikor megszólalt.
- Gondolkodtál rajta, hogy mit veszünk Jane-nek és Alec-nek a születésnapjukra?
- Igen. - válaszoltam. - Jane említette, még mikor végeztünk a Volturival, hogy látott egy festményt rólam, Caiusnál. Szóval megkértem Caiust, hogy mondja el, hol van. Úgy gondolom örülne egy festménynek, amin az egész család rajta lesz. Mit gondolsz? - pillantok fel szemeibe.
- Remek ötlet Édesem. - mosolyog.
- Igen, már korábban is eszembe juthatott volna. Viszont Alec ajándékára nincs még tippem se.
- Eléggé összemelegedtek mostanában Kate-tel …
- Szóval valami páros ajándékra gondolsz?
- Mondjuk egy két főre szóló világ körüli út? Azt hiszem Alec sem akarna mást, mint elszakadnia a kíváncsi fülektől. Egy világ körüli út, épp elég hosszú, hogy jobban megismerjék egymást és több időt lehessenek kettesben.
- Hümm, igazad lehet. Biztos örülne egy kis távolságnak. - nevettem fel végül.
- Tudod én minek örülnék éppen? - néz rám elég sokatmondó tekintettel.
- Na hadd halljam. - mosolyodom el.
- Éjszakai fürdőzésnek a vízesésnél.
- Én benne vagyok, de előtte még van itt egy elég fontos kérdés. - veszem el az asztalról a laptopom. - Rose-ék jönnek majd 2 hónap múlva, és nem tudtam dönteni, melyik ágynak örülnének jobban.... - mutatom meg a két képet.
- Húú, szerintem mindegy. Én sem emlékeznék arra, hogy milyen ágy volt a szobában, ha nem lenne vámpír memóriám.
- Köszi, ezzel most sokat segítettél. - csóváltam mosolyogva a fejem és végül megrendeltem az egyik ágyat csak úgy találomra. És nem maradt más, csak élvezni a maradék pár napunkat távol mindentől és mindenkitől, egy lakatlan szigeten, ahol csak mi ketten vagyunk...