Üdvözlök
minden idetévedőt a blogomon!
Örömmel
nyitom meg, immár a második Twiligh fanfices blogomat.
Előre szólok mindenkinek, hogy a történet
Edward-Bella párosítású lesz, még
ha eleinte nem is úgy tűnik.
Akik olvassák a másik Twilightos blogom, őket megnyugtatom, ez teljesen más lesz. Több érzelemmel, kevesebb bonyodalommal, csavarral, de persze azért nem hinném, hogy unalmasnak fogjátok találni – legalábbis nagyon remélem. Az itt szereplő karakterek közül pár eléggé eltérő lesz mind Meyer által alkotott karaktertől, mind a másik blogomon megalkotottaktól. ( bár a két Bellamban lesznek azért hasonlóságok ^^)
A frissek egyenlőre nem tudom, melyik napokon várhatók, de hetente próbálok frisselni. Az első fejezet reményeim szerint következő hét folyamán valamikor felkerül. De addig is:

„-
Soha nem mondtad, hogy szeretsz. (...)
- Most sem mondom.
- Akkor hát mit akarsz?
- Tetszel. Kívánlak. Azt akarom, hogy az enyém légy. Ennek semmi köze sincs a szerelemhez.”
/Berkesi András/
- Most sem mondom.
- Akkor hát mit akarsz?
- Tetszel. Kívánlak. Azt akarom, hogy az enyém légy. Ennek semmi köze sincs a szerelemhez.”
/Berkesi András/
A
történet röviden:
Edward
is, Bella is vámpírok. De Edward és Bella nem
azok az ártatlan bárányok, akiket Meyer
alkotott. A történet Edward és Tanya párosával
kezdődik. És jó ha leszögezem, itt Tanya nem lesz
olyan gonosz és kis hülye tyúk, mint a másik
történetemben. Vajon mit szól a Cullen család
Edward régi titkaihoz? És mi lesz a párossal,
akik közös múlttal, de eltérő jelennel
néznek szembe a jövővel? Szerelem? Nem! Vágy.
Puszi<3
xoxo
Hali!:)
VálaszTörlésAmíg Ed/Bella addig nincs semmi gond:D én tuti olvasni fogom...:D Nagyon várom már milyen is lesz a történet:) Köszi
hali
VálaszTörlésmár vártam h mikor is kezdek bele én itt leszek az biztos
és az is hogy szét rágom a füled a sok kérdésemmel
addig is siess
üdv
Reni
Sziasztok! :D
VálaszTörlésAti, igen, mindenképpen Edward-Bella párosítású, ha törik, ha szakad :D és köszönöm, számítok rád :D
Reni :D még ezen a héten el szeretném kezdeni, de még nem tudom, hogy hogy s mint alakulnak a dolgok :D ohh már féltem a fülem épségét :P na nem :D tudod, hogy nyugodtan kérdezhetsz, csak nem biztos, hogy válaszolhatok rá :D
puszi <3
xoxo
szia szívem :)
VálaszTörlésaz száz, hogy én itt leszek :D
éss szuperül néz ki a blog :3
puszillak<3
D.
szia Daphnem :D
VálaszTörlésköszönöm szépen ^^
ohh ,tényleg? :D rengeteget szenvedtem vele ... még mindig nem az erősségem a fejléc készítés és hasonlók ... :D
puszim<3
xoxo